2019.10.31.
A NATO-tagállamok és Ukrajna az utolsó utáni pillanatban, a hivatalos határidő lejárta után elfogadták a magyar javaslatot a NATO-Ukrajna közös nyilatkozattal kapcsolatban. Vagyis a kárpátaljai magyarok melletti kiállás meghozta az eredményét – közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az MTI-vel.
Végül mégis figyelembe vették a javaslatainkat, így a közös nyilatkozat határozottan kiáll a jogfosztott magyar közösség mellett, és felszólítja Ukrajnát a nemzetközi szabályok, valamint a nemzetközi szervezetek előírásainak betartására. Ez újra világossá teszi, hogy Ukrajnának a nemzeti közösségek elvett jogait az oktatás és az élet egyéb területein vissza kell adnia”
– írta közleményében Szijjártó Péter.
A 150 EZRES KÁRPÁTALJAI MAGYAR KÖZÖSSÉG, AHOGY EDDIG IS SZÁMÍTHATOTT, A JÖVŐBEN IS SZÁMÍTHAT A MAGYAR KORMÁNY TÁMOGATÁSÁRA, SOHA NEM FOGJUK FELÁLDOZNI ŐKET VILÁGPOLITIKAI JÁTSZMÁK OLTÁRÁN
– tette hozzá.
“Magyarország jószomszédi viszonyra törekszik Ukrajnával, készen áll az új ukrán vezetéssel a konzultációkra, melyek nyomán remélhetőleg újra fel tudjuk építeni a korábbi jószomszédi kapcsolatainkat. Továbbra is valljuk: új elnök, új remény!” – közölte a miniszter.
Orbán Viktor Vlagyimir Putyin orosz elnökkel való találkozóján kijelentette: Ukrajnával szemben Magyarországnak az az elvárása, hogy az Ukrajnában élő magyarok helyzete megkérdőjelezhetetlen legyen, és ehhez ragaszkodnak legyen szó bármilyen nemzetközi dokumentumról.
Forrás: MTI