Moszkva az erő pozíciójából fog tárgyalni Vlagyimir Zelenszkij új elnökkel – fejezte ki meggyőződését Georgij Bovt politológus. A szakértő emlékeztetett rá, hogy pár nappal az ukrajnai elnökválasztás második fordulója előtt Oroszország tilalmat vezetett be az Ukrajnába irányuló kőolaj-szállításokra.
Ilyen körülmények közepette Zelenszkij a Donbassz kérdésében nyilván elébe megy a Kremlnek. A Komszomolszkaja Pravdának adott interjújában a szakértő elmondta: a kőolajszállítások leállítása komoly csapás az ukrán gazdaságnak.
„Gyakorlatilag ultimátumot adtak neki. Zelenszkijnek van egy hónapja a gondolkodásra” – vélekedik Bovt. Ennek kapcsán a szakértő megjegyezte: az ukrán elit alapjában véve nem ért egyet a Donbasszal kapcsolatos akciótervvel. Nem akar megbékélést a lázadó régióval, hanem, legyőzöttként, alá akarja magának rendelni.
Bovt szerint Moszkvának megfelel a Donbasszban zajló konfliktus befagyasztása. Ez valamifajta fék a NATO-ba törekvő Ukrajna útjában” – fejtegette az elemző. Abban az esetben, ha Ukrajna rendezi területi vitáját, ott rövid időn belül ki lehetne írni a NATO-csatlakozásról szóló népszavazást. Ami igen hátrányos Oroszország számára – összegezte a politikus.
A kőolajtermékek Ukrajnába történő szállításának leállításáról szóló döntést Moszkva az elnökválasztások második fordulója előtt néhány nappal hozta meg. Az ország kőolajpiacán a helyzet közelít a katasztrofálishoz. A „Nyeftyerinok” („Olajpiac”) hírügynökség adatai szerint az üzemanyaghoz való hozzáférhetőséget tekintve Ukrajna 61 közül az 59.-iket foglalja el. A benzinár egyre inkább megterheli az átlagfogyasztó zsebét. A választásokat megnyert Zelenszkijnek meg kell majd oldania ezt a nem is egyszerű feladatot.