- december 2.
Az „Interfax-Ukraina” hírügynökség december 2-án, hétfőn kelt híre szerint Zelenszkij ukrán elnök interjút adott nyugati sajtóorgánumoknak. Ebben kijelentette: Kijev csak abban az esetben hajlandó belemenni a Donbasszban megtartandó helyi választásokba, ha azokat az ukrajnai jogszabályoknak megfelelően tartják meg. (1)
„ A választásokra az ukrán jogszabályokkal összhangban kerül sor. Az ukrán törvények pedig nem teszik lehetővé fegyveresek jelenlétét a választások során. (2) A választásokon biztosítani kell egyrészt valamennyi ukrán párt indulását – másrészt pedig megfigyelők, újságírók, az EBESZ, illetve az Ukrán Központi Választási Bizottság képviselőinek a jelenlétét. Fegyveres csoportok jelenléte esetén egyetlen párt sem fog részt venni a választásokon – közölte Zelenszkij a Spiegelnek, a Le Monde-nak, a Time-nak és a Gazeta Wyborczá-nak adott interjújában.
Az Oroszországgal való közös határ ellenőrzésének kérdését Zelenszkij „valamennyi közül a legbonyolultabb kérdésnek” nevezte.
„Én becsületesen megmondom nekik: nem értek egyet azzal, ahogy ezt a kérdést Minszkben megoldották. A minszki megállapodások értelmében először a választásokra kerül sor, és csak utána jön a határok ellenőrzésének a kérdése – mondta Zelenszkij. Hozzátéve, a minszki megállapodások nem tükrözik Ukrajna álláspontját a kérdésben.
Mint emlékezetes, november 20-án Zelenszkij kijelentette: a Donbasszban csak azt követően tarthatják meg a választásokat, ha már az egész terület Kijev ellenőrzése alatt áll majd. (3)
Emlékeztetőül: október 25-én az Ukrán Központi Választási Bizottság bejelentette: nem lehet megtartani a választásokat a Donbasszban. (4)
Korábban, október 4-én Oleg Didenkó közölte a Népköztársaságokban megtartandó választások feltételeit.
Ugyanaznap az ukrán külügyminisztérium közölte: létezik egy „B-terv” is a Donbasszban megtartandó választásokra.
Mint emlékezetes, október 3-án Ukrajnába érkezett Deniz Natalia amerikai külügyminiszter-helyettes, a Konfliktus-kezelő és Stabilizációs Műveleti Hivatal vezetője, hogy megbeszéléseket folytasson a Donbassz helyzetéről.
Ugyancsak október 3-án Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette, hogy ha Zelenszkij ukrán elnökben lesz annyi politikai bátorság és erő, hogy végigvigye a kelet-ukrajnai konfliktus rendezését, akkor becsületes politikus válik belőle.
Pusilin: Ukrajna képviselőinek a tárgyalási folyamatban elfoglalt álláspontja továbbra is destruktív
- december 2.
Gyenyisz Pusilin, a Donyecki Népköztársaság vezetője az orosz 1-es tévécsatorna „Nagy játék” c. programjának egyenes adásában leszögezte: Ukrajna mostani képviselőinek a tárgyalási folyamatban elfoglalt álláspontja éppen olyan destruktív, mint amilyen Petró Porosenkó országlásának idején volt.
„Mi abból a tényből indulunk ki, hogy mi folyik most a tűzszüneti elválasztó vonal mentén. Időnként még annál is jobban lőnek, mint Porosenkó korszakának utolsó idejében. Pusztul a civil lakosság, az infrastruktúrát lerombolják. A tárgyalási folyamatban az ukrán fél képviselői által képviselt álláspont továbbra is destruktív. Még csak célzások sem utalnak arra, hogy a másik fél keresné a kompromisszum lehetőségét, próbálna találni valami érintkezési pontot, hogy tovább haladhassunk” – jegyezte meg Pusilin.
Mint mondta, ebben a helyzetben az ország vezetését mindenekelőtt a Donbassz lakosságának az érdekei kell, hogy vezéreljék. „Ha mi valamit is várnánk Kijevtől, már nem élnénk. Mi csak megfogjuk, és csináljuk. Így elfogadjuk azokat a törvényeket, amelyekre szükségünk van” – összegezte az államfő.
Megjegyzések:
(1) A dolgok szándékos félremagyarázása: A Donbasszban a minszki megállapodásokban lefektetett választások nem egyszerű helyhatósági választás, hanem az új autonóm (föderációs? konföderációs) jogállású régió saját irányító testületeinek és tisztségviselőinek megválasztása lesz.
(2) A világon nincs olyan, hogy a választások biztonságára ne ügyelnének a fegyveres erők és testületek – fegyverrel is ellátott – munkatársai. A bohóc itt megint ködösít, kavar. Másutt ennél nyíltabban kimondja: „ki kell vonni az orosz csapatokat”. Illetve le kell szerelni a népi milíciákat. Ha ez megtörténne: akkor „szabad a gazda”.
Pedig éppen az ő Ukrajnájában szokás, hogy szélsőséges különítményesek, agresszív pogromlovagok tömegével vannak jelen – szavazóhelyiségekben, bírósági tárgyalásokon is
(3) Megint csak a „különleges jogállású területek”. Ha már az ukrán hadsereg elfoglalta őket, visszakebelezték őket Ukrajnába, akkor mitől „különleges jogállásúak” még ezek a területek?
(4) A tisztségviselő – a szokásos „érvek” mellett – felhozta: azért nem lehet választásokat tartani, mivel a de facto megváltozott jogállású területek esetében a többi megyére is érvényes választási törvény van életben. (Egyszerűbben szólva: nincs kész törvény eme szokatlan választás lebonyolításának rendjéről.) Noha 2015 óta, a minszki megállapodás értelmében a Donbassz különleges jogi státuszáról szóló törvényt – azt a két népköztársaság előzetes jóváhagyásával – már régen ki kellett volna dolgozni, el kellett volna fogadni, illetve be kellett volna emelni az ukrán alkotmányba – eddig semmi sem történt.