2019.12.27.
Lajd Ly, az idei cannes-i győztes rendező ugyanis pont ezt tette. A mainstream média szerint még megvádolni is csúnya rasszizmus.
A Le Figaro nyomán olvashattuk a hírt az Origon, hogy az idei év győztes filmrendezője Cannes-ban az a Ladj Ly lett, aki korábban éveket ült emberrablás és gyilkossági kísérlet miatt.
Az elsőfilmes rendező Maliból származik, de félig már második generációs bevándorlónak számít, hiszen – bár az afrikai országban született – Franciaországban nőtt fel.
A FILMRENDEZŐ TETTESTÁRSAIVAL EGY FIATAL MUSZLIM NŐNEK HÁZASSÁGTÖRÉS MIATT BETÖRTE A FEJÉT ÉS ELTÖRTE AZ UJJAIT, MAJD ANNAK SZERETŐJÉT A CSOMAGTARTÓBA ZÁRVA EGY ERDŐBE VITTék, AHOL KEGYETLENÜL MEGVERTÉK.
Egy benzines kanna is volt velük, amivel nyilvánvaló céljuk a szerető holttestének elégetése volt, erre azonban nem került sor, mert az áldozat megszökött.
A “francia” Ladj Ly
A 2011. március 2-án meghozott bírósági ítélet alapján Ladj Ly-t három év börtönre ítélték, amelyből kettőt le is töltött, egyet pedig felfüggesztettek.
A mainstream francia sajtóban viszont ő ma egy ünnepelt rendező. Filmje, a „Nyomorultak” a híres regény 21. századi feldolgozása, mely Párizs egyik elővárosában játszódik, és a migránsok és rendőrök kapcsolatáról szól.
A francia baloldalon viszont már annak a ténye is kiverte a biztosítékot, hogy az egyik havilap, a „Causeur” meg merészelte írni a rendező „fiatalkori megbotlását”, vagyis a brutális kegyetlenséggel elkövetett gyilkossági kísérletet. A lap ráadásul összefüggésbe merte hozni a tett muszlim vallási indokát, a saria alkalmazását.
Betörted egy nő fejét, meglincselted a szeretőjét, és fel akartad gyújtani? Ha muszlim vagy, akkor – a magát feministának hirdető – baloldal szerint ez csak „fiatalkori megbotlás”. Képzeljük el ugyanezt egy fehér vagy keresztény filmrendező esetén.
Az ügyben a legnevetségesebb, hogy
A FILMRENDEZŐ JELENLEG MINDKÉT, AZ ESETÉT FELTÁRÓ LAPOT BEPERELTE „FAJI ALAPÚ RÁGALMAZÁS” MIATT.
Forrás: 888.hu