https://www.vadhajtasok.hu/2020/01/06/iran-kilep-az-atomalkubol-urandusitasba-kezd/
2020.01.06.
Irán: Amerika kezdte a háborút, viselje a következményeit.
Irán 2015-ös atomalkujának a lényege az volt, hogy amennyiben ő felhagy az urán katonai célú felhasználásával, az USA és az EU megszünteti az ellene hozott gazdasági szankciókat. Az ország továbbra is befejezhette – volna – nukleáris programjának békés célú részét, ám mindezt szigorú nemzetközi felügyelet mellett.
Donald Trump viszont rögtön a megválasztása után jelezte, hogy nem támogatja a perzsák programját, majd 2018-ban ki is vonta országát a megegyezésből – ami a lényegi része volt az egésznek, hiszen Iránt főképp az USA képes szankcionálni. Az Európai Unió ugyan elítélte a lépést, de lényegében beleszólni nem tud a közel-keleti ügyekbe.
Irán ezután fokozatosan lépett ki az alkuból, de az lényegi pontot, az urán katonai célú dúsítását egészen eddig nem merte meglépni, remélve a viszony javulását.
Szulejmáni halálával és a helyzet eszkalálódásával viszont Irán is végleg kilép az atomalkuból: urándúsításba kezd, amivel potenciálisan atomfegyverre tehet szert.
Ez az egész régió legnagyobb félelme, hiszen Irán köztudottan Izrael-ellenes, valamint régóta húzódó hidegháborút is vív a térség másik regionális hatalmával, Szaúd-Arábiával, és egyelőre atomfegyver nélkül és szankciók mellett is ő áll nyerésre.
Rakétái azonban nemcsak az említett két ellenfelet, hanem NATO-tagállamokat, akár európai városokat is elérnének.
Az Egyesült Államoknak így már – akár ez volt a célja, akár nem – valós indoka is lehet egy esetleges invázióra. Ennél kevesebbért is rohantak már le országot.
Mike Pompeo védelmébe vette az akciót
Amerikai szemszögből persze érthető a Szulejmáni elleni merénylet, hiszen a perzsák terjeszkedése főképp az amerikaiak (és szövetségeseik) kárára történt, valamint azt is elfelejtik sokan, hogy Szulejmáni utasításainak hála már több mint hatszáz katonája halt meg az amerikaiaknak,
valamint a titkosszolgálati információk átfutása után egyetlen döntéshozó sem kételkedett az akció jogosságában, és egyöntetű döntést hoztak.
Mike Pompeo külügyminiszter is többször is kiállt a csapás jogossága mellett: „A hírszerzés elemzése egyértelművé tette, hogy ha nem cselekszünk, és hagyjuk, hogy Szulejmáni továbbra is folytathassa terrorkampányát, akkor ez nagyobb kockázat, mint amit a héten végrehajtott akciónk jelent” – fogalmazott az ABC televízióban.
ROSSZFIÚ VOLT. KIEMELTÜK ŐT A CSATATÉRRŐL. AZT LÁTTUK, HOGY AMERIKAIAK, SŐT, SOK AMERIKAI ELLENI TOVÁBBI TÁMADÁSOKAT SZERVEZETT. ELÉG VOLT, NEM ÚSZHATJÁTOK MEG, HOGY ÁLTALATOK TÁMOGATOTT KÜLSŐ ERŐKET HASZNÁLTOK FEL ÉS KÖZBEN AZT HISZITEK, HOGY A TI HAZÁTOK BIZTONSÁGBAN MARAD
– fogalmazott a külügyminiszter.
A perzsa álláspont
A CNN vasárnap interjút készített Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási vezetője katonai főtanácsadójával, Huszein Degán tábornokkal:
IRÁN AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK KATONAI LÉTESÍTMÉNYEI ELLEN FOG TÁMADÁSOKAT VÉGREHAJTANI. E TÁMADÁSOKAT IRÁN, ÉS NEM A SZÖVETSÉGESEI, VAGY AZ ÁLTALA TÁMOGATOTT KÜLFÖLDI ERŐK HAJTJÁK MAJD VÉGRE. MI AZT MONDJUK, HOGY AMERIKA, TRUMP ÚR KÖZVETLEN TÁMADÁST INTÉZETT ELLENÜNK, TEHÁT MI KÖZVETLEN TÁMADÁST INTÉZÜNK AMERIKA ELLEN
– jelentett ki a tábornok.
Huszein Degán hangsúlyozta azt is, hogy Szulejmáni megölése után Teherán nem lát lehetőséget a tárgyalásokra Washingtonnal.
Forrás: 888.hu