Vlagyimir Putyin, 2014. március 4.
„Ha azt fogjuk látni, hogy ez az önkény a keleti régiókban is kezdetét veszi; ha az emberek a segítségünket fogják kérni; és a hivatalban lévő, törvényes elnök már hivatalosan is felkért minket (1) – úgy fenntartjuk magunknak a jogot, hogy minden rendelkezésünkre álló eszközt felhasználjunk ezeknek az állampolgároknak a védelmében. És ezt abszolút legitimnek tartjuk.” (2)
És hát Oroszország? No, persze, a humanitárius konvojok. (3) De mit tegyünk kimondott szavunkkal – mely nem veréb, hogy elszálljon?
* * *
Soha – sem Donyeck, sem Luganszk – nem tér vissza többé Ukrajnába. Ezt ők már egyszer s mindenkorra eldöntötték. (4) Mindaz a halál, amit a Donbassz városait és falvait eddig is és azóta is lövető ukrán csapatok hoztak el, abszolút értelmetlenek. Ez egész egyszerűen: emberek öldöklése!
Ti megtehetitek, hogy az általatok elkövetett fasiszta förtelmet továbbra is Oroszország kitalált agressziójával mentegessétek. Az emberek akkor is tudják, hogy ti egyszerűen gyilkosok vagytok. Gyilkosok a politikusaitok, gyilkosok a katonáitok, gyilkosok azok a nacionalistáitok, akik fáklyás menetekben vonulgatnak a hóhér Bandera tiszteletére.
Ám nem estek tőlük messze az úgynevezett Ukrajna többi polgárai sem. Akik hallgatnak, nem lázadnak föl, legalább husángokkal a kezükben e fáklyavivő nácikkal szemben. Ők egyszerűen gyávák. Az aljanép nem szokott bátor lenni. Így hát ti most, egyszerű emberek, gyávák vagytok. Megbujtok. Kik vagytok ti, hogy tűrtök egy ilyen hatalmat, hagyjátok az effajta meneteket a fővárosotokban? Tudjátok ti azt, magatoktól is. Hát csak kushadjatok továbbra is, gyáva népség, leszegett fővel. Hamarosan tiértetek is eljönnek majd…
Vlagyimir Szolovjov (4), Ukrajna választási lehetőségével kapcsolatban ezzel jött elő egy tévéműsorban:
„Létezik egy „B”változat. Ne szédítsétek tovább az embereket. Száműzzétek magatokból a náci mentalitást és ideológát. Értsétek meg, hogy Bandera és Suhevics (5) – bűnözők, hogy nem lehet hőskultuszt teremteni a nácizmus körül. Gondoljatok vissza a szovjet múlt nagyságára. Ha annyira akarjátok, hát kövessétek a finn utat. Politikájuk semleges, okos, jól felépített politika, mind a gazdaság, mind egyéb téren” – magyarázta a tévés újságíró.
Mindazt, amiről én föntebb írtam, azt ő, finoman, „szédítésnek” nevezte. Nem értettem – ő talán harmadikos kisiskolásokkal beszélt? Akiknek a popsijára kell csapni, és sarokba kell állítani őket? Azért, amiért mondvacsinált okokból honfitársaikat öldökölték? De hiszen az népirtás volt, és az ma is!
19 344 – halott. (6) 30 000 – sebesült. Esetünkben ez annyit jelent: nyomorékok lesznek egész életükben!
Ezért nemzetközi törvényszék jár. Amelyet össze kell hívni, hogy ítélkezzen a háborús bűntettekben. Ha pedig nem lehet összehívni egy ilyen nemzetközi bíróságot, akkor adni nekik, ahogy azt Szíriában, a terroristákkal teszik. Szíriában lehet, itt, nálunk, az otthonunkban pedig nem lehet. Hát hogy van ez? Így én most teljes bizonytalanságban vagyok, hogy mit tartsak Szolovjovról és a kijelentéseiről. Lehet, ellazultam, megfeledkeztem Ukrajnáról. Más valamikbe feledkeztem bele. És akkor most, tessék, itt ez a megjegyzés… Vagy lehet, hogy Szolovjov feledkezett el, a nagy vigaszság közepette az ezrével meggyilkoltakról.
Hát hova süllyedtek az ukránok, hogy erkölcsileg ledegradálódva, ilyeneket műveljenek? Gyilkosok.
Megjegyzések:
(1) Ez 2014. március 1-én történt. A Putyin elnök által mondottak után ez a segítségkérés feledésbe merült. Csak hosszú évek múlva került elő, a feledés homályából. Miközben Oroszország elnöke rettegett attól – és retteg ma is –, hogy mit szólna a külvilág egy fegyveres beavatkozáshoz. A Donbasszal kapcsolatos egész orosz politika arra irányult, hogy ezt az akkor még vállalt kötelezettségét ne kelljen teljesítenie. Semmilyen olyan lépést nem tett, amivel (még csak nem is háború, fegyveres beavatkozás árán) elejét lehetett volna venni ennek a véres tragédiának. 1. Csapatok figyelmeztető felvonulása az ukrán határokhoz (ami kétszer is megtörtént 2014 áprilisában, de mind a kétszer vissza is vonták őket. Másodszor április 29-én – amikor pedig már köztudott volt, hogy a junta a májusi ünnepek után teljes katonai erővel megindul a Donbassz ellen.) 2. Teljes gazdasági blokád, a hatalmában még meg nem szilárdult törvénytelen, puccsista junta térdre kényszerítése céljából. (Ezt megtehetné akár még most is – tekintettel a Donbassz elleni teljes ukrán blokádra.) 3. A légtér lezárása a Donbassz fölött (ahogy tette azt a Nyugat Líbiával, Kadhafi erőszakos megdöntésekor). Ennek hiányában az ukrán hadsereg akadálytalanul mozgathatta csapatait légi úton. 2014. május 26-án pedig az ukrán légierő a levegőből támadta Donyecket, rakétákkal, géppuskázással – minimum 40 halott a civil lakosság köréből. (Ez a gaztett is megtorlatlanul maradt.)
(2) Még a krími válság napjaiban Putyin elnök az orosz parlament felhatalmazását kérte, hogy orosz csapatokat a határokon kívül is bevethessen. Megkapta. Ez a Krímben meg is történt. A Donbasszban nem. Pedig formailag ott is megtörténhetett volna, a felhatalmazás még a Krím visszatérése után is még érvényben volt. (Amerika, Izrael annál kisebb okból is beveti csapatait az ország határain kívül). Június elején aztán maga Putyin elnök kérte a parlamentet, hogy vonja vissza tőle ezt a felhatalmazást. (Ezt a kérését is „csont nélkül” teljesítették.)
(3) Eddig már mintegy 90 nagy humanitárius konvoj ment a Donbasszba. Most már inkább építőanyagokat és gyógyszereket visznek. Számos megfigyelő ellenvetése viszont, hogy a két népköztársaság elismerésével ezeket a létfontosságú árucikkeket már normális kereskedelmi úton el lehetne juttatni. Mindenesetre, a humanitárius konvojok ügye mindig kéznél lévő adu olyankor, amikor Moszkvát a Donbassz cserbenhagyásával vádolják.
(4) A 2014. május 11-én Donyeckben és Luganszkban megtartott népszavazásról van szó. Amikor a két korábbi ukrajnai megye lakossága az Ukrajnából való kiválásra, a Donyecki és a Luganszki Népköztársaság kikiáltására szavazott. Az orosz diplomácia mindent latba vetett, hogy ezt a népszavazást megakadályozza (Harkovban ez sikerült is – meg is vannak ennek a siralmas következményei). Moszkva azóta sem ismerte el a két népköztársaságot. Béketerveiben továbbra is a Donbassz visszatérését szorgalmazza (cserében valamiféle „különleges státuszért”) A nyáron sokak megütközését és felháborodását kiváltotta a „Moszkva, ismerd el a Donbassz választását!” jelszóval kibontakozott mozgalom. Az akció mozgatói és szervezői, ugyanis ezen a „választáson” azt értették és hirdették, hogy a Donbassz népe – autonómiaként – vissza akar térni Ukrajnába. A széleskörű elutasítottság nyomán az akció lekerült a napirendről, noha még a két népköztársaság mindkét vezetője is nevét adta hozzá.
Annak idején – 2014 tavaszán – a Donbassz még csakugyan, csupán Ukrajna föderatív átalakulását, a régiónak pedig autonómiát követelt. A törvénytelen, hatalombitorló náci junta azonban erről még tárgyalni sem volt hajlandó – helyette hadsereget küldött a mozgalom vérbefojtására. Józan logika alapján az ember azt gondolná, hogy az első ágyúlövésekkel a náci junta szétlőtte a problémának ezt a kompromisszumos megoldási lehetőségét. A moszkvai diplomácia azonban – mintha mi sem történt volna az elmúlt hat évben – változatlanul ezt az autonómiát erőlteti. Holott a lakosság – immár szinte egyöntetűen – hallani sem akar az Ukrajnába való bármiféle visszatérésről.
(4) Vlagyimir Szolovjov az orosz állami televízió több politikai vitaműsora nagy tekintélyűnek számító vezetője. Vannak azonban, akik a hatalom, a Kreml szócsövének tekintik, és ezért bírálják.
(5) Sztepan Bandera és Roman Suhevics a háború előtti és alatti ukrán nacionálfasiszta mozgalom vezetői, a két legfőbb ukrán háborús bűnös. Suhevicset 1945-ben elfogták és agyonlőtték, Banderával 1959-ben végzett, müncheni lakása előtt, a szovjet titkosszolgálat. Ma mindkettő Ukrajna legnagyobb nemzeti hősének számít. Az általuk létrehozott, tömeggyilkos „Ukrán Felkelő Hadsereg” megalapításának a napja, (1942.) október 14. ma az ukrán fegyveres erők napja. Vörös-fekete lobogójuk ma a legnagyobb szélsőjobboldali ernyőszervezet, a Jobb Szektor zászlaja. Szokásaik, csatakiáltásuk és üdvözlési formáik új életre keltek a mai Ukrajnában. Hivatalos beszédek, irományok elején és végén mostanra kötelező formula lett, például, a „Dicsőség Ukrajnának! / A hősöknek dicsőség!” Azt pedig senki sem meri megkockáztatni, hogy kimaradjon az „Aki nem ugrál, az moszkál!” („muszka”, „moszkovita”) elnevezésű eksztatikus, kollektív ugrabugrálásból.
(6) Erősen alábecsült adat. Az ENSZ körözteti. Tény, hogy az áldozatok száma megállapíthatatlan. Hiszen senki sem tudja, hányan fekszenek jeltelen tömegsírokban (ezek, ritka kivétellel, az ukrán hadsereg által ellenőrzött területeken vannak), hány kivégzett, agyonkínzott, egészségügyileg ellátatlanul hagyott áldozat földi maradványai vannak ezekben, nyugszanak állóvizek, mocsarak mélyén, vagy égették el őket krematóriumokban.
Azoknak, akik politikájukat a konfliktusnak a végtelenségig való elnyújtására építik, nem is érdekük, hogy valaha is kiderüljön: jéghideg, cinikus, lelketlen politikájuknak naponta hány és hány ember esik folyamatosan áldozatul. A Donbasszban legalább 50-60 ezret emlegetnek, de a megboldogult Alekszandr Zaharcsenkó donyecki vezető egyszer százezer áldozatot említett. Valószínűleg ő jár közelebb az igazsághoz – főleg ha figyelembe vesszük mindkét oldal tetemes (és részben eltagadott) katonai veszteségeit is.