Nem, nem Girkinről (1), és arról a másik háromról van itt szó, akiket Hollandia vádlottakként nevezett meg. Az ítéletet nem az ügyészek és nem a bírák írták alá. Hanem azok a tanúk, önmaguk számára, akik hajlandók voltak nevük titokban tartásával, tanúvallomást tenni.
A vád képviselőinek, akik eljárásukat a világhálóról levett bizonyítékokra (2) alapozták, semmiképpen sem szabad nyilvánosan megnevezniük tanúikat. Megeshet, hogy ezeket a tanúvallomásokat éppenséggel ennek a világhálónak a törzsvendégei cáfolják meg. Kiderülhet például, hogy a szemtanúk nem is voltak szemtanúk – lévén, hogy a kérdéses időpontban más helyen voltak, másokkal. Amellett nincs az az újságíró, aki már ki tudná bányászni az igazságot. Aki ki tudná deríteni, hogy Kijev központjában miképpen került a megfigyelő kamerák lencséjére az a valaki, aki ez idő tájt állítólag éppen a Sznyezsnoje környéki mezőkön (3) tartózkodott.
A holland ügyészség azzal magyarázza a tanúk neveinek nyilvánosságra hozatalától való ódzkodását, hogy ügyelnie kell azok biztonságára. Pedig a különösen fontos információk birtokában lévők éppen addig vannak veszélyben, míg azokat nyilvánosságra nem hozzák. Onnantól kezdve ők már nem érdekesek. És ami a legfontosabb, a névtelen „szemtanú” soha nem vonhatja vissza vallomását. Az ilyen névtelen tanú mintegy nincs is, nem is volt még a per előtt sem. A továbbiakban pedig a sajtót nem is fogja érdekelni, ha, mondjuk, valahol Ausztráliában, szívroham következtében elhuny egy közönséges halandó. Persze, senki sem kíván rosszat ezeknek az embereknek. Hamis tanúknak szokásukban áll megbánni tettüket. A névtelen tanúknak azonban ilyen esély nem adatik meg.
Ha egy pillanatra feltételezzük, hogy az orosz titkosszolgálatok csakugyan olyan álnokok, mint amilyeneknek az angolszászok le szokták festeni őket, Sztrelkov pedig személyesen adta ki a parancsot a „Buk” bevetésére, akkor hamis porhüvelye réges régen egy obeliszk alatt nyugodna. Ami háború idején nem szokásos.
Megjegyzések:
(1) Igor Girkin, az orosz különleges szolgálatok nyugalmazott ezredese. Fedőneve alapján Igor Sztrelkov néven lett ismertté.
Mintegy félszáz harcosával, 2014. április közepén, az ukrán hadsereg által fenyegetett Szlavjanszk segítségére sietett.
A várost 85 napig védték hősiesen. Az Oroszországtól kért, sürgetett segítség elmaradásával azonban Szlavjanszk helyzete reménytelenné vált, és a július 5-ről 6-ra virradó éjszaka el kellett onnan vonulni. Sztrelkov keze alatt dolgozott az utóbb – bűnbakká tétele céljából elrabolt Vlagyimir Cemah légvédelmi tüzérezredes is, aki Szlavjanszk légvédelmét irányította, és aki ugyancsak a város kényszerű feladásakor vonult el egységével, tíz nappal a maláj gép lelövése előtt. (Eközben meg is sebesült, légnyomást is kapott.)
Május elején az akkor még a népi erők által ellenőrzött Mariupolban portyázó egyik ukrán egység rajta ütött az ott lakó Igor Hakimzjanov honvédelmi miniszteren, és magával hurcolta őt.
Helyébe Sztrelkovot nevezték ki. Miniszteri posztját ténylegesen július elején vette át, amikor viszontagságos úton elvergődött Donyeckbe. A maláj gép lelövéséig akkor már csak alig egy hét maradt. Mégis, a március 9-én, hétfőn, Hágában induló pernek ő az elsőrendű vádlottja. Ügyvédje képviseli majd a tárgyaláson. Hollandia – és az amerikai külügyminisztérium is – követeli azonban Sztrelkov (Girkin) őrizetbe vételét és kiadását Hollandiának.
(2) Azokban a napokban sokan – közöttük a kijevi amerikai nagykövet is – jelentkeztek „bizonyítékokkal”. A nagykövetről kiderült, hogy az általa szorgosan gyűjtögetett „bizonyítékokat” egytől egyik az interneten keringő, kétes eredetű fényképek, videók közül válogatta össze. Az amerikai fél – noha fennen hirdette, hogy saját műholdfelvételei egyértelműen bizonyítják az orosz fél bűnösségét – közülük mindmáig egyet sem mutatott be, az orosz fél többszöri felszólításai ellenére sem. Végül, kínjában, arra hivatkozott, hogy ezzel katonai titkokra derülne fény.
(3) Sznyezsnoje város annak a helynek a közelében van, ahová a maláj gép zuhant. E városban élt az említett Vlagyimir Cemah. Akit még abban az évben – de egészségi állapota miatt hazaérkezése, illetve a maláj gép lelövése után csupán három hónappal neveztek ki a város légvédelmi parancsnokának.