A donyecki vízszűrő állomás leáll, mivel nem garantált a munkatársak biztonsága
- március 25.
A „Voda Donbassza” közműcég sajtószolgálata közölte: „a donyecki vízszűrő állomás ma leáll, mivel nem garantált a munkatársaknak a munkába történő biztonságos eljuttatása.”
A közlemény pontosítja: Vasziljevka községbe a vízszolgáltatás teljességgel leáll. Donyeckben pedig 30 %-kal csökken a vízszolgáltatás az alábbi kerületekbe: Kujbisev, Kirov Petrovka, illetve a Lenin és a Kijevi kerület egy része.
(Látogatás Donyeck Kujbisev kerületében, 2018. április. Az önök megfigyelőjét ki nem érdemelt babérkoszorúval illetik.
https://www.youtube.com/watch?v=IqGlSRVhNeE )
* * *
Megjegyzés:
Az említett vízszűrő állomás Donyecktől északra található. Kb. 800 ezer – egymillió lakos vízellátását szolgálja – közöttük Donyeck több, az ukránok által még 2014 nyarán elfoglalt előváros lakosságáét is.
Amikor az ukrán hadsereg igen gyakran lövi a létesítményt, csöppet sem érdekli, hogy ez az általa elfoglalt elővárosok lakosságának vízellátását is veszélyezteti. Megátalkodott gonoszságukban csak az vezeti őket, hogy az ivóvízhiány szomjazásra ítéli „a szakadárok” fővárosának több százezer lakosát. Remélve ezáltal, hogy sikerül a lakosságot szembefordítani a népköztársaság vezetésével és hadseregével – illetve megtörik ellenállásukat. Főként egy majdani offenzíva keretében elfoglalandó települések lakóit lakóhelyük elhagyására kényszeríteni, hogy ha elérték az adott települést és hozzálátnak az elfoglalásához, ne kelljen számolniuk a lakosság esetleges ellenállásával.
Azzal sem törődnek, hogy az ágyúzás következtében megsérülhetnek a víztisztításhoz szükséges klórgázt tároló tartályok, ami messze földre kiható környezeti katasztrófát okozhatna. A cél a fennakadások mellett tartósabb, esetleg végleges leállás kikényszerítése, illetve a vízszűrő állomás elfoglalása – így fosztva meg a fővárost és a környező településeket az ivóvíztől. Egyszer ez rövid időre sikerült is nekik – ám ezúttal az egyébként az ukránok iránt elfogult EBESZ (Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet) missziója parancsolta ki őket onnan. Számot vetve azzal, hogy a DNR egyszerűen nem hagyhatja, hogy az ellenség birtokába kerüljön a létesítmény, túszul ejtve a milliós nagyváros és a környező települések lakosságát.
A minszki megállapodásokkal egyidejűleg bevezetett fegyverszünet értelmében az ukrán hadsereg nem közelíthette volna meg az állomást másfél kilométernél jobban. Ehelyett egészen közel – esetenként 80-100 méterre – is közelebb férkőztek. Így foglalhatták el az állomást, még a személyzet egy részét is túszul ejtve. Kényszerű távozásuk után sem hagytak fel a támadásokkal. Olykor közelről is tüzet nyitottak a dolgozókat munkahelyükre hozó, vagy onnan hazaszállító buszokra. A támadások miatt volt, hogy a dolgozók napokig nem tudtak eljutni a munkahelyükre (nyilván ez történik most is) – vagy éppen nem tudtak hazaindulni. Máskor meg munkaidő alatt kezdtek el annyira lőni, hogy a dolgozók kénytelenek voltak, munkájukat abbahagyva, lehúzódni az óvóhelyre. Megint más alkalmakkor az ukránok a villamos távvezetékeket, vagy a transzformátor állomásokat lövik ki. De tüzet nyitnak a meghibásodás kijavítására érkező szerelőkre is, így azok csak késve –olykor napokig is késve – tudnak munkához látni.
A felsorolt helynevek: főként Donyeck északi és nyugati peremkerületei. A két minszki béke-megállapodást a moszkvai vezetés szigorúan betartatja a Donbassz néphadseregeivel, amelyeknek a repülőtér felszabadítása után, nem tudván folytatni támadásukat, bele kellett törődniük, hogy Donyeck északi és nyugati elővárosai az ukránok kezén maradnak. Akik így az eltelt közel hat év alatt is zavartalanul folytathatták a főváros északi és nyugati peremkerületeinek, az egyébként mostanra teljesen szétlőtt repülőtérnek az ágyúzását.
