2014-től kezdve az orosz vezetés azzal a taktikával próbálkozik Ukrajnával kapcsolatban, hogy „kikényszerítse nála a békét”. Miután 2014 nyarán a Donbasszban szétzúzták az ukrán hadsereget, megsemmisítették hadi technikájának 80 %-át, „az ilovajszki katlanban” történtek (1) pedig végképp arra késztették Porosenkót, hogy tárgyalóasztalhoz üljön, mindenki azt hitte, hogy a Donbasszban beköszönt a béke.
Ám mint ahogy azt Porosenkó utóbb elmagyarázta, mindezt ő csupán arra használta föl, hogy „lélegzethez jusson”. Aminek révén sikerült harcképes alakulatokat létrehoznia és a Donbasszba küldenie.
Putyin levonta ebből a következtetést, és 2015-ben megindult a debalcevói hadművelet. Újra a minszki megállapodások mentették meg az ukrán hadsereget attól, hogy a debalcevói katlanban másodszor is szétverjék.
Putyin ezúttal a tárgyalásokon még óvatosabb volt. Javaslatot tett a békés megoldás útjára. Kidolgozta annak részletes tervét, amely mentén haladva lehetett volna eljutni a konfliktus lezárásáig. Ezt a megállapodást, az európai vezetők vigyázó tekintete mellett, maga Porosenkó is aláírta.
Ám az ukránok itt is becsapták az oroszokat. A front teljes hosszában hozzáfogott a „szürke zónák” (2) elfoglalásához, a lehető legközelebb férkőzve a Donbassz néphadseregeinek előretolt állásaihoz – folyamatosan lőve közben a két népköztársaság civil térségeit. Az ukrán hadsereg „lopakodó előrenyomulásnak” nevezte el ezt a hadműveletet.
Putyin ezek után megszüntetett bármiféle kontaktusokat az ukrán vezetéssel – rájővén, hogy ez fölösleges és őt egész egyszerűen az orránál fogva vezetik.
Azt lehetett volna gondolni, hogy Zelenszkij hivatalba lépésével – aki választási programjában hivatalosan is elkötelezte magát a Donyec-medencei konfliktus lezárása mellett – minden rendbe jön majd. Putyin elébe ment az új ukrán vezetőnek, sőt, Zelenszkijjel történt megbeszélése után még segített is neki nyélbe ütni a fogolycserét. (3)
Márciusban Zelenszkij és Putyin, továbbá az európai vezetők ismét találkoztak egymással, és megállapodtak abban, hogy véget vetnek a Donbasszban folyó konfliktusnak. Zelenszkij még abba is belement, hogy a dokumentumokból távolítsák el az Oroszországot a konfliktusban részes félként feltüntető kitételeket. E pont miatt nem volt hajlandó Oroszország tovább folytatni a tárgyalásokat, minthogy, álláspontja szerint a Donbassz lakosai a konfliktusban részt vevő fél.
A Putyinnal való megállapodását követően Zelenszkij keményen bírálták mind a nacionalisták, mind pedig az ATO (4) veteránjai.
És akkor tessék! Az ukrán tömegtájékoztatási eszközök tegnap leközölték Andrej Jermak, az elnöki hivatal vezetőjének hivatalos közleményét. Miszerint mi sohasem fogunk tárgyalni az LDNR (a Luganszki és Donyecki Népköztársaság) vezetőivel.
Ez a nyilatkozat keresztülhúz minden korábbi megállapodást. Hiszen a helyi vezetőkkel folytatandó tárgyalások nélkül (5) a Donbasszban nem lehet majd megtartani a választásokat. (6)
Mi több, egyes politikai és közéleti szereplők úgy vélekednek, hogy a Donbasszt nem is kell visszaszerezni. Mivel ott egy olyan fiatalság nevelkedett föl, amelynek mások az értékei. Nekünk pedig, úgymond, ilyen állampolgárokra nincs szükségünk.
Így Sztanyiszlav Aszejev ukrán újságíró úgy gondolja, hogy mindenkit, aki nem osztja az ukrán értékeket, ki kell paterolni Oroszországba. Ugyanezt kell tenni az orosz katonákkal és a helyi állampolgárokból álló zsoldosokkal is. És akkor, esetleg, ez a térség része lehet Ukrajnának.
Az ilyesfajta összevissza csapongások csak még inkább bonyolítják a polgárok közötti belháborút. Aminek keretében naponta ágyúznak. Aminek naponta esnek áldozatul emberek: úgy katonák, mint civilek.
Az ukrán vezetőknek egyszer még sokba kerülhet majd a saját ravaszkodásuk. Érdekes – de meddig tart ki az orosz politikai vezetés türelme?
Megjegyzések:
(1) Ilovajszk – vasúti csomópont, járási székhely Donyecktől 35 km-re, délkeletre. 2014 augusztusában rendkívül véres, kegyetlen csaták folytak a kulcsfontosságú település birtoklásáért. Végül is a bekerített ukrán csapatokat a népfelkelők felmorzsolták. A náci junta haramiái elszenvedték addigi legnagyobb vereségüket. Ilovajszkot kis Sztálingrádnak is nevezték.
A város szülötte volt a „Givi” fedőnevén ismertté lett Mihail Tolsztih ezredes, a Donyecki Népköztársaság egyik legtehetségesebb, népszerű hadvezére. Merénylet áldozata lett 2017 februárjában.
(2) A demilitarizált övezeteket hívják „szürke zónáknak”. Ezeket Szergej Lavrov csoda-külügyminiszter instrukció szerint kizárólag a népi erők ellenőrzése alatt álló területekből kanyarították le. A „szürke zónák” több mint 90 százaléka ma (ismét) az ukrán hadsereg kezén van. Az egyszer már felszabadított területeken élőkre így újra rázuhant a náci terrorrezsim rémuralma. A szürke zónák elfoglalásával ezek a területek, magától értetődően, megszűntek fegyvermenteseknek lenni. Elfoglalásukkal az ukrán hadsereg olyan kedvező pozíciókba jutott, ahonnan még eredményesebben lövetheti mind a néphadseregek állásait, mind pedig a békés településeket. Mióta a Gorlovka környékén létrehozott fegyvermentes övezetek az ukrán hadsereg kezére kerültek, tüzérségi tüzük még pusztítóbb lett, Gorlovka városának pedig immár az egész területe belőhető.
(3) A tavaly szeptember elején sorra került fogolycsere nagyon fontos volt Zelenszkij „elnök” számára. Májusi hivatalba lépése óta a csepűrágó bohóc semmilyen eredményt sem tudott felmutatni. Így létfontosságú volt számára, hogy legalább a fogságba esett ukrán katonák „kiszabadításával” fel tudjon mutatni valamit.
Ugyanakkor ennek a fogolycserének köszönhetően szabadlábra került Kirill Visinszkij, a „Novosztyi” orosz sajtóügynökség kijevi irodájának ukrán-orosz kettős állampolgárságú vezetője, akit az ukrán hatóságok 2018 májusában letartóztattak és hazaárulás vádjával perbe fogtak. E fogolycsere tette lehetővé a tavaly júniusban, a DNR területén lévő otthonából elrabolt és Kijevbe hurcolt Vlagyimir Cemah nyugalmazott légvédelmi tüzérezredes kiszabadulását is. A nyugati (elsősorban holland) titkosszolgálatok őt szemelték ki az egy hónapja Hágában, a 2014 nyarán lelőtt maláj repülőgép ügyében, bizonyítékok nélkül megkezdett bírósági színjáték koronatanújának. Azzal maga Putyin elnök is tisztában volt: ha az ezredest az ukrán titkosszolgálatok kezén hagyják, a hosszú hónapokig tartó kínvallatásokkal agyongyötört, kábítószeres injekciókkal elhomályosított tudatú emberrel bármi olyat el lehet majd mondatni, ami Oroszország „bűnösségét” „bizonyítja”.
(4) „ATO” („Terrorellenes Művelet”) – a kijevi junta által 2014 áprilisában a Donbassz ellen indított katonai büntetőexpedíció fedőneve. Az első pillanattól fogva világos volt, hogy itt a hadsereg megtorló akciójáról van szó, egy, a törvénytelen kijevi puccs ellen tiltakozó országrész pacifikálása céljából. 2018 tavaszán azután Porosenkó elnök el is távolította a fügefalevelet. A megtorló hadjárat neve azóta: „Egyesített Erők Művelete”
(5) A minszki megállapodások általában véve is kötelezik a kijevi vezetést arra, hogy a Donbassz vezetőivel közvetlen párbeszédet folytatva, közvetlenül rendezzék vitás kérdéseiket. A kijevi vezetés erre semmiképpen sem hajlandó. Nemrég – követve az ukrán vezetés mostanra bevett gyakorlatát – hosszas kelletés után színleg belemennek ugyan valamibe, ám az első adandó alkalommal a kérdéses megállapodást zátonyra futtatják, félreviszik, kiforgatják – vagy, többé-kevésbé nyíltan, fel is rúgják.
(6) A minszki megállapodások egyik legfontosabb pontja (Oroszország számára pedig kiváltképpen, hiszen az évek során erre építette stratégiáját és taktikáját), hogy a Donbassz visszatér (visszaterelik) Ukrajnába, de annak keretein belül „különleges státuszt” kap, ami lényegében konföderációt jelent. (Hozzá kell tenni, ez a Donbassznak csak arra a részére vonatkozik, amelyet az ukrán hadsereg mindeddig nem tudott elfoglalni. Ez a Donbassz eredeti területének csupán mintegy 30 százaléka. A „különleges státusz” nem terjed már ki az időközben az ukrán hadsereg által orvul elfoglalt „szürke zónákra” sem).
A „különleges státuszú területek” jogállásának kialakítása, rendezése egy sor módosítást igényel az ukrán alkotmányban, számos jogszabályban. Túl azon, hogy a szélsőséges nacionalisták által uralt parlament ezekre a változtatásokra nem hajlandó, a két népköztársaság teljes joggal elvárja (és nem csak azért, mert a minszki megállapodás így rendelkezik), hogy ezekben a kérdésekben Kijev a legszorosabban működjön velük együtt, és nélkülük, beleegyezésük nélkül semmit se tegyen ezeken a területeken. Kijev úgy próbálja (elég primitív módon) megvezetni a Donbasszt, a külföldet, hogy a különleges státusz kidolgozását összemossa az Ukrajnán belül zajló közigazgatási reformmal. Mi több a konföderatív státuszú Donbassz hatóságainak megválasztását összevonja, összemossa az Ukrajnán belül az ősszel esedékes helyhatósági választásokkal.