Érdekes történetet mesélt el a Kir Namt álnevű felhasználó a „Telegram-kanalnak” a „Jaszinovataja – a Donbassz az arcvonalban“ nevű rovatában.
Elmondása szerint 2017 tavaszán a Donbasszban, Jaszinovataja város térségében, az Ukrán Fegyveres Erők oldalán harcolt. És akkor harcálláspontjukba négyen érkeztek az USA, illetve Franciaország különleges alakulataiból. A továbbiakban jöjjön hősünk elbeszélése.
Jött négy önkéntes. Három amerikai és egy francia. Korábban a haditengerészet különleges erőinél, a „fókáknál” – amúgy pedig Szíriában és Afganisztánban – szolgáltak.
Csak rosszat tudok mondani róluk. Még arra sem képesek, hogy önmaguk után eltakarítsanak. És egyáltalán: nincsenek felkészülve a mi háborúnkra.
Ahol korábban szolgáltak, ott külön voltak arra emberek, akiknek az a feladatuk, hogy takarítsanak helyettük is. Itt viszont edényt is kell mosogatni, és lövészárkot is kell ásni.
Velem voltak a harcálláspontban, mint akik elvileg sorállományban vannak. Egy hét után azonban már el is zavarták őket, mivel elkezdtek nyavalyogni, hogy nem tudnak árkot ásni. Ráadásul puskagránátból a saját, lejjebb lévő állásainkba durrantottak (azok voltak a legközelebb Jaszinovatajához).
A lőrés fönt volt, mondjuk úgy, a hegyen – lejjebb pedig még voltak a Jaszinovataja irányában futó lövészárkaink (ezt az álláspontot Afgánnak [1] hívták). Vagy valamit nagyon nem jól magyaráztak el nekik, vagy megijedtek az éjjel. Tény, hogy úgy hallották: valaki mozog lent. És odadurrantottak.
Egyébként a francia volt közülük még a legnormálisabb és a legjobb felfogású.
Pedig sokan azt hiszik az amerikaiakról, hogy ők csupa izom, duzzadnak az erőtől. De nagy különbség van a között, amikor szakállas bácsikat kell kinyírni, jó technikával fölfegyverkezve – illetve egy lövészárokban kell háborúzni, egy fából ácsolt fedezékből.
Hiszen az embereket az olyan amerikai négerekről szóló mesékkel szédítik, akik öldösik a civil lakosságot a Donbasszban. Te jót nevetsz az ilyen híreken. De mégis olyanokként fogsz gondolni az amerikaiakra, mint akik értik a dolgukat, hiszen mindig a menő bunyós filmeket látjuk róluk. Ám egy egészen más valóság tárul eléd, amikor szembetalálod magad velük.
A szerző jól bemutatja, milyen hatással van az amerikai propaganda az ukránokra. Ám, őszintén szólva, nem értettük az utolsó bekezdés elejét. Ki hülyít kit? Miféle mesékkel? Ezek bizonyára az ukrán hadsereg katonái között forgalomban lévő valamilyen sajátos mítoszok.
Megjegyzés:
(1) Főként az Afganisztánt megjárt (egykori, szovjet) katonák hívják „Afgánnak” Afganisztánt.