https://regnum.ru/news/polit/2934807.html
2020.április 30.
Oroszországnak mindinkább tárgyszerűen és rendszerezettebben kell foglalkoznia a Donbasszal. Amelynek nincs más választása, mint hogy újra országunk része legyen (1) – jegyezte meg Mihail Gyemurin, a REGNUM sajtóügynökség szemleírója. Aki csütörtökön, április 30-án fűzött kommentárt a Szergej Lavrov orosz külügyminiszter által a „normandiai négyek” külügyminisztereinek videokonferenciájáról elmondottakhoz.
Mint arról korábban hírt adtunk, Lavrov kijelentette: a Donyec-medencei konfliktus rendezése terén szinte egyáltalán nem történt előrehaladás: a Párizsban elfogadott kilenc határozat közül csupán egyet hajtottak végre, és azt is csak részben.
„Természetesen nevetséges lett volna azt remélni, hogy a „normandiai négyek” legutóbbi, legfelsőbb szintű találkozója óta eltelt négy hónap alatt Kijev obstrukciós álláspontja megváltozik. Annál is inkább, mivel a tárgyalások nyugati résztvevői nem tartják feladatuknak, hogy elérjék ennek az álláspontnak a megváltozását. Arra számítanak, hogy majd Oroszország változtat hozzáállásán. Egyszerűbben szólva enged majd a körülmények nyomásának.
Oroszország azonban – és ezt örömmel konstatálhatjuk – nem hátrál meg. Mégiscsak maradt még valami az önfenntartási ösztönből!
Én úgy gondolom, hogy semmiféle „Steinmeier-formulát” az ukrán törvényhozásba átvezetni nem fognak. (2) Legalábbis, a mostani hatalom mellett (kiemelés a fordítótól). Az pedig egészen biztos, hogy Kijev nem lesz hajlandó közvetlen tárgyalásokra Donyeckkel és Luganszkkal. Enélkül pedig a konfliktus rendezése nem fog menni.
Amint hogy a DNR és az LNR jogrendjének sem lesz már része az ukrán jogalkotás – kiváltképpen ami a nyelvet, az oktatást, a történelmi emlékezetet és a földet illeti. (3)
Más szóval: a mi külügyminiszterünk csak legyen ott ezeken az üres purparlékon, a német nővel, a franciával és az ukránnal. Neki ez a munkája. A mi elnökünk azonban akkor jár el helyesen, ha a továbbiakban mindaddig távol tartja magát ezektől a foglalatosságtól, amíg a Nyugat tisztába nem jön a realitásokkal.
Számunkra pedig a realitás a következő: a Donbasszal mindinkább tárgyszerűen és rendszerezettebben kell foglalkozni. Amelynek nincs más választása, mint hogy újra országunk része legyen” – jegyezte meg Mihail Gyemurin.
Megjegyzések:
(1) Az alapvetően oroszok lakta, a bányászattal, kohászattal és nehéziparral jellemezhető Donyec-medencét 1922-ben csatolták át Ukrajnához, „ellensúlyozandó annak paraszti és kispolgári jellegét”. Sokan jellemzik ma úgy az állapotokat: a falusi, kispolgári (Nyugat)-Ukrajna – a „tanya” – mára (főleg a 2014 februárjában győztes puccsal) hódoltatta, térdre kényszerítette, uralma alá hajtotta az urbánus Ukrajnát.
(2) Frank-Walter Steimeier korábbi német külügyminiszter (ma államelnök) néhány éve vázolta elképzelését a Donyec-medencei konfliktus békés rendezésére. Az elképzelések kulcseleme: a Donbasszt benn kell tartani (vissza kell terelni) Ukrajnába. Cserében széles körű önállóságot, „különleges” (gyakorlatilag konföderatív) státuszt kellene biztosítani… és a dolog szépséghibája: a Donbassz csupán azon területeinek, amelyeket az ukrán kormánynak mindmáig nem sikerült ellenőrzése alá (vissza)vonni. Ez, sajnos, ma már az egykori két megye (Donyeck és Luganszk) együttes területének alig 30 százaléka. Holott 2014. május 11-én a két megye lakosságának elsöprő többsége szavazott az Ukrajnából való kiválásra, a „független státuszra”. Akik legnagyobb része – nem kevés (hiábavaló) szenvedés, áldozatvállalás után ma ugyanott van, mint ami elől hat éve menekültek: a tömeggyilkos, fasiszta kijevi rendszer igája alatt. Az ő sorsuk – magukra hagyatottan – végleg megpecsételődött.
Orosz jogászkodó fejtegetések szerint a „különleges” (konföderatív) státuszú Donbassz majd már legitim, a külföld által is elismerhető formában tűzhet ki népszavazást az Oroszországhoz történő visszatérésről. (Be is dobták már a sanda jelmondatot: „Oroszországba Ukrajnán keresztül vezet az út” – ami kiváltja a hazafias érzelmű közvélemény felháborodását.) A moszkvai kamarilla ilyetén okoskodói csak egyről hallgatnak: MIÉRT NEM HAJLANDÓ A NYUGAT A KRÍM VISSZATÉRÉSÉT SEM ELISMERNI, ÁLLANDÓAN SZANKCIÓKKAL SÚJTVA EZÉRT OROSZORSZÁGOT? Holott a Krímnek „legitim státusza”, autonómiája volt Ukrajnán belül is. (Arról most ne is essék szó – meglehet, Moszkvában sem tudnak erről, holott illene tudniuk: 1994-95-ben széles körű mozgalom indult a Donbassz autonómiájáért. Még az a rezsim sem akart azonban hallani erről, és a mozgalmat leverték, vezetőit üldözték.)
(3) A Donbasszban elítélték a termőföldek jövőre esedékes privatizációját. Keményen leszögezve: az a Donbassz földjeire nem lesz – nem lehet – érvényes.