Az idősebb fivér beszélt az öccsével. Vlagyimir Putyin felhívta telefonon Alekszandr Lukasenkót. Két nappal a belorussziai elnökválasztások előtt. És tíz nappal az után, hogy az országban őrizetbe vettek 33 orosz állampolgárt, Akiket azzal vádolnak, hogy zavargásokat készítettek elő és szerveztek a választások napjára. Az orosz-belorusz kapcsolatok történetében alighanem ez a tíz nap volt a legfeszültebb. Ám egész idő alatt csak a belorusz elnök kommentálta a helyzetet. És minden egyes, Oroszországgal szemben elhangzott vádja (1) után országunkban nőtt a felháborodás „Lukasenkó árulása” miatt. Vlagyimir Putyin azonban hallgatott. És csak azt követően telefonált, hogy az orosz titkosszolgálatok kiderítették: mi volt ez az egész történet azzal, hogy egy orosz fegyveres őrző-védő magáncég emberei feltűntek Belorussziában.
A részletek tisztázása még hátravan – az orosz Nyomozati Bizottság is hozzálátott az ügy kivizsgálásához. De a legfontosabb már világos: az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) által megrendezett provokációról van szó. Kijevben gondolták ki és szervezték meg azt a műveletet, aminek keretében orosz állampolgárokat utaztatnak ki, állítólag, a „Rosznyefty” venezuelai létesítményeinek őrzés-védelmére – minszki tranzittal. Aztán amikor a csoportot összetoborozták, a belorusz titkosszolgálatokhoz eljuttattak egy olyan információt: nézzék csak meg, miféle furcsa oroszok gyülekeznek maguknál. Alighanem valamit forralnak a választások idejére. Ez az információ jól passzolt a belorusz titkosszolgálat vezetése körében, a választások előtt uralkodó ideges hangulathoz. Annál is inkább, mivel a Lukasenko-ellenes ellenzék Nyugat-barát része bizonyosan követ majd el provokációkat a választások során. És hogy miért hitte el Lukasenkó az SZBU-tól eredő információkat? Biztosan abban a hiszemben, hogy az ő KGB-je mindennek alaposan utánajárt. És arra a kérdésre: mi oka lenne Oroszországnak zűrzavart keverni az ő országában, valószínűleg azzal válaszolna önmagának is, mint az ukrán újságírónak nemrégiben adott interjújában: nem az orosz vezetés az, aki állandóan forral ellene valamit, hanem valaki a középvezetésből (ami nyílt célzás Babics volt minszki orosz nagykövetre). Aki nem megdönteni akarja őt – ó, nem! Hanem csak egyszerűen zavargásokat kelteni a választások napján, hogy így gyengítse az ő legimititását. Ami után, Lukasenkó szerint, „a frissen sült, még meleg Belorussziát odavisszük, és a Kreml tornyai elé vetjük”.
Sajnos, a belorusz elnök elhitte, hogy Oroszország ilyen játszmákat folytat. És az utóbbi napokban összehordott annyi mindent, amit jobb lett volna, ha ki sem ejt a száján. Még azzal is megvádolta Oroszországot, hogy a két ország „testvéri kapcsolatait” „partneri kapcsolatokra” cserélte. Ám a Putyinnal folytatott pénteki telefonbeszélgetés során, az arról kiadott közlemény szerint éppenséggel orosz részről hangzott el a kapcsolatok korábbi jellemzése: „megvitatták a testvéri orosz-belorusz viszony további ápolásának aktuális kérdéseit”.
Putyin, természetesen, azért telefonált, hogy megnyugtassa Lukasenkót, és elmondja neki, hogy mit állapítottak meg az orosz titkosszolgálatok. A Kreml szóvivői irodájának tárgyalásában ez így néz ki:
„A felek véleményt cseréltek azzal kapcsolatban, hogy nemrégiben Belorusszia területén őrizetbe vettek 33 orosz állampolgárt. Kifejezték meggyőződésüket, hogy a kialakult helyzetet a két ország együttműködését jellemző kölcsönös megértés szellemében rendezik majd.”
Minszkben pedig azt közölték, hogy „a megbeszélések egyik fő témája volt a 33 orosz állampolgár Belorusszia területén történt őrizetbe vétele volt”.
„Ezzel összefüggésben a felek hangsúlyozták azt a törekvésüket, hogy együttesen, a legkomolyabban tisztázzák ezt a helyzetet. Az elnökök megállapodtak abban, hogy a kialakult helyzetben minden egyes, rendelkezésre álló tényt maximálisan tárgyszerűen és gondosan tanulmányozni fognak, hogy meg lehessen állapítani a történtek valódi okait, meg lehessen találni és felelősségre lehessen vonni a vétkeseket”.
Tisztázni a történeteket, megállapítani azok valódi okait és a kölcsönös megértés szellemében rendezni a helyzetet – mindez azt jelenti: nem szabad hagyni, hogy ez a zavaros hátterű provokáció válságot okozzon a két ország kapcsolataiban. Tisztázni a provokációt: az csak a munka fele. Azt is el kell érni, hogy az eset által fölkavart hullámok ne tegyék megoldhatatlan problémákká a két ország között létező kérdéseket és vitákat. A problémák közül a legérzékenyebb, kétségtelenül, az lenne, ha az orosz társadalomban odalenne a Lukasenkó iránti bizalom. Mióta, negyed százada, a belorusz elnök hatalmon van, Oroszországban nem kis rokonszenvet és támogatást élvezhetett. Ám egyetlen célzása arra, hogy a Minszkben lefogott orosz állampolgárok közül egyeseket (korábbi ukrán állampolgárokat, akik a Donbasszban harcoltak) esetleg kiad Kijevnek, Oroszországban óriási felháborodást keltett. Ha ez megvalósulna, Lukasenkó oroszországi jó hírnevében jóvátehetetlen kár esne. Világos, hogy Lukasenkónak esze ágában sem volt ezt megtenni. Ő csak egy nagyon durva módon próbálkozott azzal, hogy kitöltse haragját Oroszországon, amely, megítélése szerint, beavatkozott a belügyeikbe.
Most azonban, hogy lassanként kezd kibontakozni az SZBU provokációjának a története, egyszer s mindenkorra föl kell hagyni azokkal a spekulációkkal, hogy a letartóztatottak közül bárkit is kiadnának Ukrajnának. Ez érdeke mind az orosz-belorusz kapcsolatoknak, mind magának Lukasenkónak. Minél hamarabb feltárják és lezárják ezt a történetet, annál jobb lesz mindenkinek. Kivéve, persze, az ukrán vezetést, amelyikkel kapcsolatban Minszkkel le kell hogy vonják a legkomolyabb következtetéseket. Mint ahogy ezt ez az egész történet feltárta: magára Minszkre nézve a legveszélyesebb, ha ilyen provokátorokkal kezd. Kijevben Oroszország orra alá akartak borsot törni, meg akarták fúrni az orosz-belorusz viszonyt. Ám magának Lukasenkónak okozták a legnagyobb kárt. A Bátyka aligha fogja elfelejteni ezt az „ajándékot” az SZBU-nak. De fizetni érte majd a választások után fog.
Mely választások – bárhogy szítsák is körülötte a feszültséget – egészében véve békésen és nyugodtan zajlanak majd le. Igen, az ellenzék nyilván majd hőbörög egyet, a választások meghamisítását emlegeti majd, megpróbál majd kemény fellépést kiprovokálni a belorusz hatóságokból, cinikus módon remélve azt, hogy vér is folyik majd. De Lukasenkó nem kíván felülni semmiféle provokációknak. Elég legyen itt megemlíteni, hogy ezt a tapasztalt politikust még így is „meg tudták vezetni” az ukrán „testvérek”. Vér Minszkben nem fog folyni. Lukasenkó eredményei, persze, gyengébbek lesznek annál, mint voltak a múltkori választásokon. 2015-ben 83 százalékot kapott, most ez úgy 70 százalék körül lesz, rosszabb esetben 60. A legitimitáshoz azonban így is több mint elegendő.
A választások eredményeit most is azok fogják megkérdőjelezni, akik eddig is szokták. Ugyanazok az erők, akik számára mind Vlagyimir Putyin illegitim, mind pedig az alkotmány módosításáról tartott szavazás eredményei. Oroszország ellenben, miként azt Putyin hangsúlyozta, „abban érdekelt, hogy Belorussziában stabil maradjon a belpolitikai helyzet, és nyugodt légkörben tartsák meg az elnökválasztást”. A két elnök telefonbeszélgetéséről kiadott belorusz közleményben pedig az áll, hogy „Vlagyimir Putyin, egyebek mellett szólt a testvéri belorusz-orosz viszony további ápolásának, illetve annak a fontosságáról, hogy szembeszálljanak a negatív tendenciákkal, illetve harmadik erők olyan akcióival, amelyek e viszony romlásához vezethetnek.”
Arról, hogy mennyire veszélyesek tudnak lenni „harmadik erőknek ezek a bizonyos akciói”, az utóbbi napokban meggyőződhettünk. Főleg, ha ezekre ráharapnak az egyik ország hatóságai, és a másik ország közvéleménye. Ezeknek az eseményeknek a legfőbb tanulsága az kell, hogy legyen, hogy megértsük: micsoda érték a mi testvéri szövetségünk. És értsük azt is, hogy annak védelme, erősítése érdekébe még nagyon sok tennivalónk van..