- augusztus 17.
Alekszandr Lukasenkó úgy tervezte, hogy a 2015-ös forgatókönyv alapján választatja magát újra belorusz elnöknek. Nyugaton azonban ezúttal egészen más célokat tűztek ki – jelentette ki Nyikolaj Sztarikov politológus a „Rosszija 1” tévécsatorna adásában.
Mint megjegyezte: meg kell érteni a lényeget abban a bonyolult és kusza helyzetben, amit maga Lukasenkó teremtett. Sztarikov emlékeztetett rá, hogy a politikus már réges régen kigyomlálta maga körül a politikai mezőt, esélyt sem hagyva a létezésre az oroszbarát erők számára (2). Ugyanakkor egyetlen vetélytársa egy zavaros, a Nyugat felé orientálódó nézeteket valló, teljesen ismeretlen fiatal lány volt.
„A Központi Választási Bizottság közlése szerint Lukasenkó több mint 80 százalékkal győzött. Ám ha azt gondolják, hogy én a 2020-as adatokat közöltem, akkor tévednek. Én a 2015-ös számokat említettem” – jegyezte meg Sztarikov.
A szakértő emlékeztetett rá: 2015-ben a nyugati sajtó számára abszolút vitathatatlan volt az a tény, hogy Lukasenkó a szavazatok 83,47 százalékával győzött. Most azonban a tiltakozásokon nem pár százan vesznek részt, hanem tíz- és százezrek. Akiket nagy hozzáértéssel szerveznek és gyűjtenek egybe egy helyre.
Sztarikov meggyőződése, hogy abban a stádiumban a kollektív Nyugatnak szüksége volt Lukasenkóra. Elnézték neki a feltupírozott választási eredményeket, minthogy az ukrán válságban nem támogatta Oroszországot. A Donbassz lakói ellen kirobbantott konfliktusban pedig Kijev pártján állt.
„Lukasenkó úgy döntött, hogy 2020-ban teljességgel megismétli ugyanezt a forgatókönyvet: egy mindenki számára ismeretlen lány, technikai jellegű férfi jelöltek, alaposan kigyomlált politikai színtér. Nem volt meg azonban a kellő oroszellenesség. Most viszont nincs semmiféle válság. Hát akkor Lukasenkó majd csinál egyet, mesterségesen: túszul ejt 33 orosz állampolgárt, saját maga kezd emlegetni valamiféle terrorcselekményt, valamiféle készülő zavargásokat. (3) Abban bízva, hogy most is felkarolják majd. Most is kap majd egy biankó csekket a Nyugattól, mint 2015-ben. Ha nem hiszik, könnyen utánanézhetnek az interneten: elég beütni, hogy „a Nyugat reagálása a 2015-ös választásokra” – tette hozzá Sztarikov.
A szakértő véleménye szerint a 2015-ös forgatókönyv ezúttal nem jött be. A Nyugatnak, ugyanis, most más céljai voltak: meggyengíteni, szétverni és szétcincálni Belorusszia és Oroszország szövetségét, megsemmisítve ezáltal a Szövetségi Államba (4) vetett reményeket.
„A különbség az, hogy 2015-ben még nem volt meg az adásait Lengyelországból sugárzó «Nexta» tévécsatorna. Nem volt még meg az a többszáz ember, akik a híradó felvételeket készítették. Látszólag ugyanaz Lukasenkó is, a szavazás számadatai is, a jelöltek is ugyanolyanok. A Nyugat reakciója viszont homlokegyenest az ellenkező. Ez az, amit meg kell értenünk. A technológia ebben az esetben másként működött. Ezért Lukasenkó erre nem volt felkészülve” – hangsúlyozta Sztarikov.
Sztarikov hozzátette: választói elvileg azt még megértették, hogy Lukasenkó a Donbasszal szemben foglal állást. Most azonban Lukasenkó nyíltan szembeszállt Oroszországgal. Oroszokat ejtett túszul. Egyszersmind Moszkvát vádolta meg azzal, hogy az elnökválasztások kezdete előtt tömeges rendbontásokat és diverziót szervez Belorussziában.
A szakértő véleménye szerint így egyszerűen összezavarta választóit és a rendvédelmiseket.
„Legfőképpen pedig lerombolta jövőképét – mivel választói megértették, hogy hová viszi az országot Lukasenkó. Folyamatban van az integráció. Amely nehezen, de halad. És Belorusszia együtt halad Oroszországgal. Lukasenkó pedig mostanra észre tért. De már késő” – összegezte a politológus.
Megjegyzés:
(1) Nyikolaj Sztarikov, a Kremlhez közelálló politológus. Kitűnő, éleslátó elemzéseit mindenkor jéghideg szenvtelenség (ez ars poeticája) és némi cinizmus hatja át.
(2) Ezzel Viktor Janukovics, 2014-ben elűzött – a Nyugat által szintén „oroszbarátként” hirdetett ukrán elnök nyomdokain halad.
(3) Utóbb kiderült: ezeket a vádakat az ukrán titkosszolgálat súgta a belorusz kollégáknak, azok pedig – készpénznek véve azt – továbbadták az elnöknek.
Az ukrán titkosszolgálat tőrbe – Minszkbe – csalta a 33 oroszt. Ahol az általa beetetett belorusz kollégák lefogták őket. A letartóztatottakra iszonyatos lelki nyomás nehezedett. Kihallgatóik kegyetlen választás elé állították őket: vagy bevallják a terrorizmus vádját (ami életfogytiglan, netán halálbüntetés – utólag a vádat zavargások előkészítésére enyhítették, de az is húsz év), vagy kiadják őket Ukrajnának (ahol ugyanekkora szabadságvesztés mellett még szörnyű kínvallatások is várták volna őket). A vallatások tárgya ott az Ukrajna ellen állítólag elkövetett háborús bűntettek sorozata lett volna. Amit az egész Nyugat ugyanolyan véres rongyként rázott volna a világközvélemény előtt, mint azt, amit a Hágában most folyó perrel akarnak rábizonyítani Oroszországra: a közel 300 utassal a fedélzetén repülő polgári utasszállító lelövésével Oroszország szörnyű, jóvátehetetlen háborús bűntettet követett el. Ezért a nemzetközi közösség által kiátkozandó. És ahogy a középkorban is: az egyházi átokkal sújtott emberekkel onnantól bármit, büntetlenül meg lehetett tenni.
(4) 1996 óta – idővel egyre döcögősebben – haladt a két ország közötti államszövetség, az un. Szövetségi Állam létrehozása. Egy újsághír címe szerint Lukasenkó állítólag már ki is jelentette: a beloruszok nem akarják az államszövetséget. (Az ellenzék nem is titkolta: győzelmük esetén azonnal felmondják ezt a szerződést.)