- augusztus 25.
Az ukrán titkosszolgálatok legutóbbi diverziós akciói nyomán az ember kénytelen arra gondolni: megfelelő ellenlépésekre lenne szükség. Lévén, hogy ezek az akciók egyre arcátlanabbá, agresszívebbekké válnak. Ha Ukrajna eddig olyan területeken követett el diverziókat és terrorcselekményeket, amelyeket mindmáig a sajátjainak tart (a Donbassz és a Krím) – akkor ezúttal immár Moszkva környékén próbálta meg elrabolni a Donyecki Népköztársaság egyik korábbi parancsnokát. Ami annak a jele, hogy Kijev a diverzánsharc egy olyan új fázisába lépett, amikor ez a harc immár túlterjed országhatárokon (1) és az írott szabályok ennek során már nem érvényesek. Ugyanakkor Ukrajna elnökének a magatartása azt mutatja, hogy az állami terrorizmus felkarolására vette az irányt (kiemelés a fordítótól).
Maga Kijev, természetesen, tagadja, hogy köze lenne a Szövetségi Biztonsági Szolgálat által meghiúsított emberrablási kísérlethez. Persze, ezt igencsak kétértelműen teszi. Így az erről szóló hírt, egyfelől, „az orosz propaganda szokásos álhírének” minősítette. Ugyanakkor viszont feltárta: „a nap huszonnégy órájában” dolgozik azon, hogy mindazokat, akik a Donbassz népköztársaságainak az oldalán harcoltak, az ukrán törvényeknek megfelelően bűnügyileg felelősségre vonja. Vagyis, egyszerre hangzott el valaminek a cáfolata és a megerősítése.
A legutóbbi események megmutatták, hogy az ukrán titkosszolgálatok cáfolatai fabatkát sem érnek. Emlékeztetnénk: néhány hete Andrej Derkacs ukrán parlamenti képviselő ország-világ előtt bemutatott egy 2016 augusztusából származó hangfelvételt, amelyen Joe Biden akkori amerikai alelnök és Petró Porosenkó ukrán elnök hangja hallható. Ezen a hangszalagon az amerikai vezető keményen kiosztja alárendeltjét, amiért az önállósította magát. Az ukrán titkosszolgálatok, ugyanis diverziós művelet végrehajtására szánták el magukat a Krímben – holott amerikai kollégáik az akció leállítására kérték őket. És Porosenkó teljes egészében beismeri: katonai felderítői részt vettek ebben a diverzióban. Amelynek megakadályozása során orosz katonák is életüket vesztették.
E hangfelvételek közzétételével is bebizonyosodott: mindaz, amit annak idején az orosz titkosszolgálatok és a sajtó állított, az maga volt a színtiszta igazság. Míg a hivatalos Kijev az elejétől a végéig hazudott. Ezzel összefüggésben szeretnénk szintén emlékeztetni arra, hogy a kérdéses diverzióról szóló hamis közlemények terjesztésében aktívan közreműködött mind Geoffrey Pyatt amerikai nagykövet, mind a vezető nyugati sajtóorgánumok. De még az Európai Unió hivatalos közlönye is, mely harcot vív az állítólagos „orosz dezinformáció” ellen. Most, hogy ennyire meggyőzően bebizonyosodtak az általuk akkor cáfolt tények, senki még csak meg sem próbált elnézést kérni az Oroszországgal szembeni akkori vádjaiért.
Ennek kapcsán meg kell jegyeznünk, hogy maguk az ukrán politikusok és közéleti személyiségek nemcsak hogy nem titkolták titkosszolgálataik részvételét a terrorcselekményben, de még büszkélkedtek is azzal. Emlékezzenek csak vissza: az Alekszandr Zaharcsenkó, a DNR vezetője elleni merénylet után az ukrán elnök tanácsadói, egymással teljes egyetértésbe gratuláltak mindenkinek. Irina Gerascsenkó (2) fényképet függesztett ki, amelyen felkiáltójelek és pezsgővel teli poharak láthatók. Jurij Birjukov pedig ugyanezt tette Igor Lunyev tábornok, az ukrán Védelmi Minisztérium különleges egységei parancsnokáéval. Az utóbbi egyébként mindmáig hivatalában van, noha egyike volt ama két tábornoknak, akik a beiktatási ünnepség idején nem tisztelegtek Vlagyimir Zelenszkijnek, Ukrajna új vezetőjének.
A kijevi titkosszolgálatoknak azzal az egészen nemrég végrehajtott akciójával kapcsolatban – amikor Belorusszia területére csaltak át 32 orosz állampolgárt – ukrán felelős személyek már abszolút nem zavartatják magukat. Nyíltan beismerik: ez egy hosszú időn át előkészített különleges művelet volt. Újságírók, politikusok egész hada rágódik e diverzió megtervezésének, majd kudarcának a részletein – elismerve azonban, hogy a terv az ukrán elnök dolgozószobájában született. Ezt elismerte az előkészítésben részt vevők egyike, Dmitrij Gordon is. Aki nem is olyan régen bevallotta, hogy információk szerzését illetően eleget tesz a titkosszolgálatok megrendeléseinek.
Következésképpen ezt az SZBU nem hivatalos beismeréseként is értékelhetjük. Igen, és Vaszilij Burba – az ukrán Védelmi Minisztérium felderítési főcsoportfőnökségének nemrég elbocsátott vezetője, akit a Zelenszkijnél megtartott titkos tanácskozásról szóló értesülések kiszivárogtatása értelmi szerzőjének tartanak – is cáfolta ezeket az információkat. Tette ezt azonban olyan ravaszul, hogy gyakorlatilag megerősítette őket.
Nincs különösebb kétség afelől, hogy ezt a változatot Andrej Jermaknak, az elnöki hivatal mostani vezetőjének az ellenfelei nyomatják az ukrán tömegtájékoztatásban, akire a hazaárulás vádját próbálják kenni. Ezért nagy óvatossággal kell kezelnünk az effajta beismeréseket. Az igazságot el kell tudni választani a kitalációktól. Például az orosz állampolgárokat aligha azért csalták Belorussziába, hogy velük együtt aztán eltérítsék a Minszk és Isztambul között közlekedő repülőgépet. Ezt még akár el is lehetne hinni, ha ez az akció, csodálatos módon, nem esett volna egybe a belorussziai választásokkal. Az akciót minden bizonnyal azért szervezték, hogy éket verjenek Oroszország és Belorusszia közé. És hogyha az ukrán titkosszolgálatok erről nem tudtak, akkor nem zárhatjuk ki, hogy a titkosszolgálatokat megvezették az őket irányítók.
Ahhoz viszont nem fér kétség: a mögött, hogy tapasztalt embereket ilyen kifinomult és bonyolult módon próbáljanak Oroszországon kívülre csalni, egy harmadik fél áll. Elegendő, ha ehhez még egyszer meghallgatjuk a Biden és Porosenkó közötti, az előbb említett beszélgetést, ahhoz megértsük: az említett eset óta egyetlen, a szóban forgóhoz hasonló műveletet sem hajthattak végre az SZBU és a védelmi tárcánál dolgozó kollégáik a nélkül, hogy arról szigorúan el ne kelljen számolniuk mentoraiknak.
Azt, hogy az ukrán titkosszolgálatok aktivitása olyannyira megélénkült, hogy tevékenységük színterét immár áthelyezték Oroszország belsejébe, nem lehet aggodalom nélkül konstatálni. Az effajta tevékenységnek elejét kell venni. Évek hosszú során át tették az ukrán titkosszolgálatok próbára Moszkva türelmét – igyekezve megtalálni azt a határt, amin túl a „aggodalmunkat fejezzük ki”-nél (3) már keményebb válasz érkezik. Ha ezeknek a puhatolózásoknak határozott intézkedésekkel nem vetünk véget, a diverziós akciók egyre kihívóbbakká válnak majd. Az effajta arcátlanságra példa, hogy Zelenszkij nemrég olyanokat nevezett ki a külső, illetve a katonai felderítés élére, akik közvetlen részesei voltak a 2016-os krími diverziónak. Ez direkt szemléltetője annak, hogy Ukrajna mostani elnöke tovább viszi elődjének oroszellenes kalandorságát.
Az oroszországi televíziók adásaiban hangzottak már el a leghatározottabb lépéseket követelő felhívások. Egészen odáig, hogy „Kalibr” rakétákkal csapást kell mérni a Katonai Felderítő Hivatalnak (KFH) a Ribalszkij szigeten lévő székházára. Ezzel aligha lehet egyetérteni. Először is, mert ez a sziget lényegében Kijev központjában van. Másodszor pedig: a KFH még meg is köszönné ezt. Az ukrán katonai felderítők már régóta vágynak arra, hogy kiköltözhessenek lepusztult állapotban lévő épületükből, és kérik, hogy székházul kapjanak egy korszerűbb épületet.
Ám meg kell hagyni: annak a veszélye, hogy az orosz állampolgárok és területek elleni ukrán diverziós támadások méreteinek, az érintett területek körének bővülése csakugyan megköveteli, hogy a diplomáciainál határozottabb legyen rájuk a reagálás. Már régen Kijev értésére kellene adni: ha folytatódik a diverziós tevékenység, akkor Moszkvának nem lesz más választása, mint hogy amerikai és izraeli módszerekkel adjon választ a terrorcselekményekre.
Egy alkalommal elég volt Vlagyimir Putyinnak, lágy, rábeszélő hangon elejteni egy mondatot „az ukrán államiság számára járó súlyos következményekről”, hogy Kijev a Donbasszban, egy időre, felhagyjon a provokációknak még csak a kísérleteivel is. Úgy tűnik, Zelenszkij még nem hallotta ezt a mondatot.
Megjegyzések:
(1) Eddig nem tudtunk arról, hogy az ukrán titkosszolgálat Ukrajna (2014 előtti) határain kívül – de főleg az un. „távol-külföldön” – próbálkozott volna emberrablással. 2016-ban, amikor, az EU-tagállamok közül Hollandiában egyedül, konzultatív népszavazásra bocsátották, hogy a holland kormány aláírja-e az Ukrajnával kötött társulási szerződést, az ukrán külső felderítés vezetője engedélyt kért (és kapott) az államfőtől, hogy szükség esetén „megfegyelmezhesse” a renitens politikai személyiségeket, sajtótermékeket. Egy, a Donbassz ügyével rokonszenvező holland parlamenti képviselő meghívást kapott, hogy szólaljon föl a Donbassz szintén oda látogató delegációjának a rendezvényén. Ukrán ügynökök ekkor az egyik autóúton, az elválasztó korlátnak szorították a képviselő tanácsadójának gépkocsiját. Az illető súlyos sérüléseket szenvedett. Azt még a kiérkező holland rendőrség is kénytelen volt megállapítani, hogy a balesetet szándékosan okozták. A képviselő pedig „értett a szóból” és lemondta részvételét a rendezvényen.
Az SZBU egyik, utóbb disszidált munkatársa utóbb feltárta: előfordult, hogy Bulgária területén elfogtak ott megtelepült ellenzékieket, és gépkocsi csomagtartójába gyömöszölve az áldozatokat (két országhatáron is keresztül) Ukrajnába vitték.
Ukrán részről fenyegették meg már hazánkat is diverziós és terrorcselekménnyel, arra az esetre, ha hazánk nem hagy fel „ukránellenes tevékenységével”. Külügyminiszterünk neve két feketelistán is szerepel. Közülük a „meredekebb” (amelynek az elnevezésében szerepel „a Kreml ügynöke” kitétel) egyenesen azzal vádolja őt, hogy fegyveres beavatkozást készít elő Ukrajna ellen, és „a kárpátaljai magyar szeparatizmust” szítva Ukrajna területi integritására emel kezet. Minden ukrán ötölés-hatolás ellenére: a Beregszászra telepítendő különleges zászlóalj tevékenységi köre, bizony: felderítő, diverziós. Szijjártó Péter ezzel összefüggésben már hangot is adott az ukrán fél eme lépésével kapcsolatos értetlenségének.
Külügyminiszterünk oldala a hírhedt „Mirotvorec” spicliportálon:
(2) Irina Gerascsenkó – az előző parlamenti ciklusban a törvényhozás elnökének első helyettese. Férje, Anton Gerascsenkó volt az, aki 2014-ben – a Majdan győzelme után, Avakov belügyminiszter tanácsadójaként – kigondolta és kidolgozta a „Mirotvorec” nevű hírhedt spicliportált. Akire mindenki rákerül – bel- és külföldön egyaránt –, aki, a portál működtetőinek véleménye szerint, akár a legkisebb veszélyt is jelentheti Ukrajna nemzetbiztonságára. Kb. két éve látott adat szerint akkor mintegy 70 ezer (hetvenezer!) név szerepelt a listán. Kisebb botrány csupán akkor keletkezett, amikor egy ötvenfős, („Kijev engedélye nélkül”) a Krímben járt amerikai újságírócsoport is rákerült a listára.
(3) Ironikus kifejezés a Nyugatnak minden áron tetszeni akaró Lavrov külügyminiszter, nem kevesek által bírált lagymatag, külpolitikai irányvezetésére. Akinek legnagyobb haragja abban nyilvánul meg, ha „súlyos aggodalmát” fejezi ki (egy ugyanazon ügyben akár százszor is). A népnyelv el is nevezte már az orosz külügyminisztériumot „Aggodalom-ügyi Minisztériumnak”.
