Magyar hazafi vagyok – dicsért meg engem valaki.
Nem tudom, nem értékelt-e túl engem? Tettem-e ezért eleget? De talán mégiscsak kiérdemlem valamennyire a hazafi nevet.
Ám én internacionalistának is tartom magamat. Talán úgyszintén érdemtelenül. Ezt mindjárt hozzáteszem, hogy elmagyarázhassam: mi a különbség INTERNACIONALIZMUS és egy mára elfelejtett fogalom: a KOZMOPOLITIZMUS között.
Amit ma – többek között Orbán is – “internacionalizmusként ” szidalmaz, az valójában a KOZMOPOLITIZMUS.(Pedig annak idején, amikor KISZ-vezetőnek tanult, kellett, hogy ezt is elmagyarázzák neki.)
Az internacionalista: HAZAFI. Ha nem lenne hazafi, internacionalista sem lehetne.
Én szeretem a hazámat. Büszke vagyok arra, amire büszkének lehet – és kell is – lenni. Én azon ritka emberek közé tartozom, aki nem próbálja mentegetni, ami történelmünkben rossz volt, bűnös. Például a magyar hadsereg kegyetlenkedéseit a megszállt szovjet területeken.
Hazafi vagyok. Aki nem nemzeti-etnikai hovatartozás szerint ítéli meg, hogy egy ember, és annak tette jó-e, vagy rossz. Engem felháborít, ha egy magyar bűnt követ el egy másik állammal szemben. (Egy kicsivel jobban elítélem, persze, ha valaki más követ el bűnt egy ártatlan magyar ellen).
A hazafi minden jót, felvirágzást kíván hazájának. Kész még 70 évesen is fegyvert fogni, ha kell.
EGY INTERNACIONALISTA MINDAZT A JÓT KÍVÁNJA MÁS ORSZÁGOKNAK, NÉPEKNEK IS, MINT A HAZÁJÁNAK. Együtt örül mások sikereinek – még azt is elismeri, ha ebben-abban az a másik ország különbnek bizonyul hazájánál. És ugyanúgy bántja, felháborítja, lelkére veszi, ha egy másik országot igazságtalanság éri, mintha az a saját hazáját érné. Kész életét adni úgy a saját hazájáért, mint a másikért is (természetesen, csak ha jó ügyet szolgál).
Hazafi vagyok – ÉS INTERNACIONALISTA. Magyarként vállat vonhatnék, ami Ukrajnában, a Donbasszban is történik. Talán még meg is felelnék a „hazafi” fogalmának. Bár nem hiszem: AKI KÖZÖMBÖS MÁS NÉPEK SORSA IRÁNT, MEGLEHET, CSŐDÖT MONDANA AKKOR IS, AMIKOR A SAJÁT HAZÁJÁÉRT KELLENE TENNI VALAMIT.
Magyarként felháborított, ami Kijevben, a Majdan idején történt. A lelkembe mart, amikor láttam a fasiszta csőcselék őrjöngését. Borzadtam a gondolattól, hogy ezek esetleg győzni fognak.
De, sajnos, győztek. És ez olyannyira lesújtott, mintha nálunk történt volna. Ökölbe szorult a kezem, amikor fasiszta fegyveres suhancok az országúton megrohanták Kijevből hazafelé tartó krími tüntetők autóbuszait, gyötörték utasaikat. Hetet közülük agyon is lőttek.
A kezeimet tördeltem, amikor a krími parlament épületét megrohanta a krími tatár és ukrán nacionalisták gyülevész hada, miközben helyi oroszok kétségbeesetten próbálták azt védeni. Tömegverekedés, két halottal, tucatnyi sebesülttel. Nem éppen az a diadalmenetes gleichschaltolása a Krímnek, mint ahogy azt Nyugaton és itthon is mindmáig beállítják. Az a nép megharcolt azért a jogáért, hogy helyreállíthassa a történelmi igazságot, és HAZATÉRHESSEN. És életem egyik legboldogabb estéje volt 2014. március 16, amikor késő este kihirdették a krími népszavazás eredményét. Csaknem könnyekig meghatott a helyiek boldog megkönnyebbülése, túláradó öröme, ujjongása. Minden porcikám nekik szurkolt, az én lelkem is ujjongott. Mert akkor velük együtt már én is éreztem, sejtettem, hogy valami nagy-nagy szörnyűségtől menekültek meg. Nem hiszem, hogy ettől kevesebb magyar lennék.
Amit aztán láttam a Donbasszban. Rengeteg szörnyűséget. Forrt bennem a tehetetlen düh. És akkor jött a felismerés (bár már hamarabb jött volna!): itt nekem feladatom van. Már a Majdan napjaiban rájöttem: a nyugati, és vele együtt a magyar sajtó is oly égbekiáltóan, oly szemérmetlenül hazudik, hogy – minden bizalmamat elvesztve irántuk – az ottani és az oroszországi portálokat kezdtem olvasni. Az rendben van – mondtam magamnak –, és…? Ezt nekem tovább kell adnom! Csak akkor érnek valamit alternatív ismereteim.
És kezdtem csoportokat alapítani a Facebookon, majd a VKontaktyéban is. Hamarosan meg is vádoltak azzal, hogy „az orosz propaganda ügynöke vagyok. Az Index név szerint is kihozott engem, ország-világ előtt, hogy az orosz titkosszolgálat ügynöke vagyok. Akinek az a feladata, hogy az ottani különleges szolgálatok által koholt, a NATO és partnerei közötti együttműködés bomlasztását célzó írások magyarországi terjesztését menedzseljem. Hát, mit mondjak: lelki szemeimmel háromféle lehetőséget láttam: 1. Idézést kapok a Gyorskocsi utcába, „elbeszélgetésre”. 2. Ugyanez, de már el se eresztenek. 3. Ugyanez, de oda már eleve gyanúsítottként, megbilincselve állítanak elő. (Fölmerült egy negyedik kép is, lelki szemeim előtt: egy, az ukrán határ felé robogó furgonban fekszem, megbilincselve, betömött szájjal és zsákkal a fejemen: viszik Kijevbe a bravúros titkosszolgálati akcióval elfogott, veszélyes orosz ügynököt. Jó ideje éreztem már, ugyanis, magamon az ukrán titkosszolgálat figyelő tekintetét. És lőn: éppen két éve kerültem rá, mindjárt két ukrán feketelistára is. A vádak: az Index cikkéből továbbfejlesztve. EZZEL OTT VESZÉLYES ÁLLAMELLENES BŰNÖZŐVÉ LETTEM. Az orosz titkosszolgálat ukránellenes propagandát folytató ügynöke. Lehet, hogy ezért rossz hazafi vagyok? Biztosan a legtöbben ezt gondolnák – gondolják – rólam.
https://myrotvorets.center/criminal/chikosh-shandor/
Az én hazafiságom: az ukrán fasizmus elleni harc. Igen, önként vállalt propagandistaként. INTERNACIONALISTAKÉNT.
Mégis, mindettől semmivel sem éreztem magam kevésbé magyarnak. Az persze volt, hogy úgy éreztem: valami nagy dolognak vagyok a (hacsak passzív is, de) részese. Amihez képest az itthoni kisszerű, kicsinyes, provinciális vihar egy pohár vízben… Há-ááá-át…!
Internacionalista volt Kováts Mihály, az amerikai függetlenségi háború magyar hőse. Xantus János, a neves biológus, aki az északiak oldalán harcolt az amerikai polgárháborúban. Vagy Türr István, aki Garibaldi osztagaiban harcolt az olasz nép szabadságáért. Internacionalista volt az az 1200 magyar, akik a Köztársaság soraiban védelmezték Spanyolország törvényes, a nép által megválasztott kormányát a puccsista, fasiszta lázadók ellen. De internacionalista volt a lengyel Bem apó is, aki értünk küzdve folytatta a maga szabadságharcát. A bécsi diákok „A kőszívű ember fiai”-ból. Értünk, illetve másokért küzdve is megmaradtak hazájukat szerető magyar, lengyel, osztrák hazafiak.
MÍG A KOZMOPOLITA? AKIVEL SZÁNDÉKOSAN KEVERIK AZ INTERNACIONALISTÁT?
A kozmopolita = „világpolgár”. Aki NEM KÖTŐDIK SENKIHEZ, SEMMIHEZ. Ő szabad akar lenni, mint a pillangó. Akit senki, semmi nem korlátoz abban, hogy szabadon röpködjön, egyik virágról a másikra. Szopogatva annak nektárját – ami, ha elfogyott, száll tovább egy másik virágra. Haszonelvű, önző teremtmény. Tőle hiába is várna bárki is valamiféle hozzájárulást, áldozatot. Ő csak magának él. NEM TŰR EL SEMMI KÖTÖTTSÉGET. Zavarja a nemzetállami kötöttség. ZAVARJA BÁRMIFÉLE AZONOSSÁGTUDAT, AMI (ERKÖLCSI) KÖTELEZETTSÉGET RÓNA RÁ. Holott: AZONOSSÁGTUDAT NÉLKÜL NINCS SZABAD EMBER. NINCS SZABAD EGYÉNISÉG. Csak szánalmas pondró van, amit bárki bármikor eltiporhat. (Sokak szerint, már hozzá is láttak irtásukhoz az egyén, az individuum önmaguk által fölkent bajnokai.)
Mostanra már nemcsak zavarja őket, de ádáz küzdelmet is kezdtek ellene. Azt mondják rájuk: kommunisták? De hol van bennük bármiféle közösségi szellem? AZ EGY MINDENKIÉRT, MINDENKI EGYÉRT ELVE? Ha saját hazájáért sem állna ki, miért állna ki más népek mellett? Tehet ő, persze, úgy, mintha aggódna a magyar nép jogaiért, szabadságáért. De mit tenne, ha, mondjuk, hazáját súlyos, komoly fenyegetés érné? Semmit – hiszen nem kötődik hozzá. Ha elérte, amit akart – hazája többé nem tudja és nem is akarja gátolni őt szabad mozgásában – máris szállna tovább. Látjuk, nemcsak hogy nem védené meg ellenségeitől hazáját, de még hívogatja is az ellenséget. Ha ők azt mondanák, hogy ők a hazafiak-honleányok – én erre azt mondom, az ő hazafiságuk: Hegedűs hadnagy hazafisága, az „Egri csillagokból”. Dobó István olyan volt, amilyen. De drákói szigorral védte Eger várát a töröktől. És megvédte. Ma ki védi meg Magyarország várát az agresszíven nyomuló „törököktől”? Meg a velük a háttérben összejátszó – ám „a törököket” a maguk céljaira föl is használó – „Habsburg-császároktól”? A honfitársait alattomban az ellenség kénye-kedvére adni készülő Hegedűs hadnagy és csapata biztos, hogy nem.
Én, magányos, teszefosza, kétbalkezes öregember kesztyűt vágtam a kárpátaljai magyarokat is fenyegető kijevi náci junta mocskos pofájába – vállalva annak minden (lehetséges) következményét. Amikor kiállok a Donbassz orosz népe mellett – egyben a kárpátaljai magyarságért is kiállok. A kozmopoliták – akiket manapság „kommunistáknak” szokás nevezni – ezzel szemben együtt menetelnek, együtt tüntetnek azokkal, akik a kárpátaljai magyarság életére törnek. És akik engem is „feldobtak” halálos ellenségeimnek. Engem, a hazafit és internacionalistát. A kozmopoliták.
Kárpátalján őrizetbe vették a Magyarok Világszövetségének népszavazási kezdeményezéséhez aláírásokat gyűjtő aktivistákat
Ez hát a különbség egy hazafi, egy internacionalista – és egy kozmopolita között.
Csikós Sándor