- szeptember 22.
Zelenszkij ukrán elnök szeptember 14-én kelt rendeletével jóváhagyta Ukrajna új nemzetbiztonsági stratégiáját. Ennek a dokumentumnak kell irányadóul szolgálnia az államhatalmi szervek és a társadalmi intézmények tevékenységében. Egy bizonyos időtávlatra előre tekintve a stratégiából kiindulva kell meghatározni az állam, a vezetés politikáját. A stratégiában foglaltatnak benne az ukrán bel- és külpolitika elveit és megközelítési módjai.
Az ukrán tömegtájékoztatás vagy általában is mellőzte ezt az eseményt, vagy mint egy olyan formális dokumentum aláírásaként tálalták, amit úgy lehetne összefoglalni: „mindent támogatunk, ami jó – és minden ellen vagyunk, ami rossz”. És valóban: az új stratégiában sok általános frázissal találkozhatunk arról, hogy békére, felvirágzásra és a polgárok jólétére törekszünk. Ám behatóbb elemzés nyomán világossá válik, hogy ebben az állami jelentőségű dokumentumban az irányadó gondolat: az ország, geopolitikai választásakor a NATO mellett döntött. Oroszországgal pedig szembehelyezkedik – el egészen a közvetlen fegyveres konfliktusig.
Vegyük hát a legszemléletesebb idézeteket az ukrán elnök honlapján közzétett dokumentumból.
„Oroszország – ellenség”
10. pont: „A globalizáció mostani modellje elősegítette a nemzetközi terrorizmus és a nemzetközi bűnözés terjedését – így a kibertérben, a kábítószer- és emberkereskedelemben, a vallási és ideológiai fundamentalizmusban és extrémizmusban, a külföldről szított szeparatizmusban (1) …Erősödnek a transzatlanti és európai egységgel szembeni kihívások, ami magával vonhatja a már meglévő konfliktusok eszkalálódását, illetve újak keletkezését. A helyzetet igyekszik kihasználni az Orosz Föderáció, amely fegyveres agressziót folytat Ukrajna ellen.”
16. pont: „Oroszország a Balkán, a Földközi-tenger térsége, a Közel-Kelet és Észak-Afrika felé vezető «hídként» használja föl a Fekete- és Kászpi-tenger térségét, illetve az általa megszállt Krímet. Európai pozícióinak javítása érdekében az Orosz Föderáció beveti az energetikai és az informatikai «fegyvert». Igyekszik befolyással lenni az európai országok belpolitikai helyzetére, táplálja az elhúzódó konfliktusokat, fokozza katonai jelenlétét Kelet-Európában”.
17. pont: „Ukrajnai befolyásának helyreállítása érdekében az Orosz Föderáció, folytatva hibridháborúját, módszeresen vet be politikai, gazdasági, információs-pszichológiai, kiber és katonai eszközöket. Erősödnek az orosz fegyveres erők harci csoportjai, azok támadó potenciálja, Ukrajna államhatárainak közelében rendszeresen nagyszabású hadgyakorlatokat tartanak. Ami annak a jele, hogy továbbra is fennáll a katonai betörés veszélye. Tovább fokozódik az ideiglenesen megszállt Krími Autonóm Köztársaság területeinek és Szevasztopol városának (2) a militarizálása. Az Orosz Föderáció továbbra is veszélyezteti a hajózás szabadságát a Fekete- és az Azovi-tengeren, a Kercsi-szorosban. (3)
18. pont: „Az orosz megszálló hatóságok, az Orosz Föderáció fegyveres testületei a Krími Autonóm Köztársaság ideiglenesen megszállt területein és Szevasztopol városában, Ukrajna Donyeck és Luganszk megyéinek egyes körzeteiben (4) durván megsértik az emberi és polgári jogokat és szabadságjogokat. Tevékenységük veszélyezteti Ukrajna, a Balti- és Fekete-tengeri térség más államainak biztonságát.”
19. pont: „Külföldi államok, mindenekelőtt az Orosz Föderáció különleges szolgálatai változatlanul folytatják Ukrajnával szembeni felderítő és bomlasztó tevékenységüket, próbálják táplálni a szeparatista közhangulatot, céljaikra felhasználnak szervezett alvilági csoportokat,(5) a befolyásszerzési eszköztárukat növelni kívánó korrupt hivatali személyiségeket.”
39. pont: „Az Orosz Föderáció, mint agresszor állam, hosszú távra szólóan szisztematikus fenyegetést jelent Ukrajna számára. Ez szükségessé teszi, hogy az Ukrajna és az Oroszország közötti viszony egy olyan modelljét vezessük be, amelynek elő kell segítenie az agresszió beszüntetését és Ukrajna területi integritásának a nemzetközi jog alapján történő helyreállítását, nemzetközileg elismert államhatárai között.”
40. pont: „Ukrajna lépéseket tesz az Oroszországgal való konfliktus eszkalálódása megelőzésének érdekében. Ezt oly módon kívánja elérni, hogy a konfliktus eszkalálódásának lehetséges árát az Orosz Föderáció számára elfogadhatatlan mértékűre emeli. Ennek elsődleges irányai: a hon- és biztonságvédelmi képességek fokozása, Ukrajna nemzetközi támogatottságának erősítése, a kapott nemzetközi segítség hatékony felhasználása, és az agresszorra való, összehangoltan folyó nemzetközi politikai, gazdasági és jogi nyomásgyakorlás fenntartása.”
43. pont: „Ukrajna továbbra is folytatja azt a gyakorlatát, miszerint – az Orosz Föderáció nemzetközi jogi felelősségre vonatása érdekében – nemzetközi bírói testületeknek bírósági keresetet nyújt be.”
45. pont: „Az ország állami szuverenitását, területi integritását, demokratikus, alkotmányos rendjét és más, létfontosságú érdekeit az Orosz Föderáció részéről érkező, nem katonai jellegű fenyegetésekkel szemben is védelmezni kell.”
Az állami politika kurzusa: irány a NATO
34. pont: „Az állami politika stratégiai irányvonala: teljes jogú tagság elnyerése az Európai Unióban és az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetében”.
A NATO-val való különleges partnerségének elmélyítése, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetében való teljes jogú tagságának elnyerése érdekében Ukrajna a lehető legrövidebb időn belül el akarja érni, hogy az Ukrán Fegyveres Erők kellőképpen kompatibilisek legyenek a NATO-országok struktúráival. Lényegesen aktivizálni kívánja az Ukrajna-NATO Tanács (6) égisze alatt folyamatban lévő reformokat, és csatlakozni kíván a NATO Tagsági Akciótervéhez.
A 35. pontban említik Ukrajna stratégiai partnereit. Ezek: az USA, Nagy-Britannia, Kanada, Németország és Franciaország. Kijev, egyszersmind, fejleszteni tervezi Grúziával, Litvániával, Azerbajdzsánnal, Lengyelországgal és Törökországgal való stratégiai partnerségét – míg Belorussziával és Moldáviával „pragmatikus kapcsolatok” kiépítése szerepel a tervekben. A több oldalas dokumentumban azonban egyetlen szó sem esik arról, hogy Oroszországgal bármiféle kapcsolatokat helyre kellene állítani. Mi több, a Stratégia 41. pontjának értelmében Kijev az EU- és NATO-tagállamai közül kikerülő országok, illetve az EBESZ, mint „partnerek” közvetítésével óhajt csupán bármilyen tárgyalást folytatni „az orosz agresszorral”.
Vagyis ez a dokumentum teljességgel a Porosenkó időszakában szokásos retorikának a szellemében fogant. Ezért nem is jelent meg róla elemzés az ukrán tömegtájékoztatásban. Magának Zelenszkijnek a helyhatósági választások előtt ez igazán nem jönne jókor: a „Nép Szolgájának” e nélkül sem túl magas népszerűségi indexe még lejjebb esne. Zelenszkij legfőbb vetélytársa – Porosenkó „Európai Szolidaritás” nevű pártja – pedig plagizálással vádolná meg a mostani államfőt. Mivelhogy éppenséggel Porosenkó pártja szokta, hagyományosan, kijátszani az oroszellenesség kártyáját.
Megjegyzések:
(1) Egyebek mellett hazánkat is szokták azzal vádolni, hogy Magyarország, annak kormánya, moszkvai utasításra szítja a „magyar szeparatizmust” Kárpátalján – hogy ezzel is gyengítse Ukrajna belbiztonságát.
(2) A krími autonóm területnek volt ez az elnevezése Ukrajnán belül. Demonstratívan ma is e néven emlegetik.
Az ott elterülő, stratégiai fontosságú szevasztopoli haditengerészeti támaszpontra tekintettel a városnak még az ukrán időkben (1954-2014) is különleges státusza volt. 2014. március 18-án, az Oroszországhoz való visszatérésről szóló egyezményt is három fél írta alá: az orosz államfő, a krími autonóm parlament elnöke és az autonómia miniszterelnöke – illetve Szevasztopol (akkori) polgármestere.
(3) Mindennek a háttere: annak a ténynek a makacs el nem ismerése, hogy a Krím népe, egy minden szempontból törvényes referendumon, kevés kivétellel az Oroszországhoz történő visszatérésre szavazott. Ezáltal az Azovi-tengert a Fekete-tengerrel összekötő Kercsi-szoros orosz belvízzé változott. Amelyen így az áthaladás szabályait Oroszország határozza meg, a nemzetközi egyezmények előírásai ott többé nem érvényesek.
Külföldi államok, közöttük Ukrajna hajói – kiváltképpen pedig hadihajói – kizárólag az orosz hatóságok előzetes engedélye alapján haladhatnak át a szoroson. A 2018. november 25-i provokáció lényege az volt, hogy ukrán hadihajók – előre megfontolt szándékkal – engedély nélkül próbáltak behatolni az immár orosz felségvizekre és erőszakkal keresztültörni a Kercsi-szoroson. Ukrajna és a krími nép szuverén döntését el nem ismerő külvilág szemében ez, persze, égbekiáltó gazság, a nemzetközi jog lábbal tiprása.
Főként, hogy Ukrajna támaszpont létesítését helyezte kilátásba az Azovi-tenger partján, amelyet természetesen, a NATO is használhatna. Ezzel azonban még egy jogszabály sérülne. Az Azovi-tenger ugyanis a két part menti állam, Oroszország és Ukrajna közös beltengerének, nem pedig nemzetközi vizeknek számít. Amelyen – a közöttük megkötött szerződés értelmében – a két part menti állam rendelkezései érvényesek. Harmadik államok hajóinak behajózásához a másik állam jóváhagyása is szükséges.
(4) A minszki megállapodások is ezzel a sértő megfogalmazással (orosz betűszóval: ORDLO) említik a Donyeck és Luganszki népének akaratából létrejött két népköztársaságot.
(5) Kárpátalja szervezett alvilágában jelentős arányban képviseltek a magyarok. Ez a tény nem is veszélytelen provokációk elkövetésére ad módot az ukrán titkosszolgálatoknak.
Tavaly év végén az egyik ukrajnai kiadvány – az SZBU-t nevezve meg értesülésének forrásaként – arról adott hírt, hogy a helyi bűnbandák tevékenységének felgöngyölítésére Kijevből érkezett három SZBU-tiszt (plusz egy helyi kollégájuk) eltűnt. Később, állítólag, megtalálták a négy megkínzott ember holttestét, akikkel közvetlen közelről leadott fejlövésekkel végeztek. A hírt maga az SZBU cáfolta. A rémtörténet, minden esetre, tehát vagy megtörtént, vagy nem. Ha provokatív célú kitaláció volt, akkor is: semmibe sem kerül egy ilyet újra kitalálni, netán meg is rendezni – ha lesz valami konkrét, Magyarországot lejáratni kívánó, ott nyugtalanságot kelteni akaró céljuk. Aki képes volt arra, hogy az általa már megszállt Mariupol egyik lakótelepét, provokációs céllal, „Grád” rakétákkal lője (31 halott, 117 sebesült), és számos más alkalommal is követett már el hasonló provokációkat – attól minden kitelik.
(6) Mint ismeretes, ennek a testületnek a munkáját blokkolja Magyarország, a kárpátaljai magyarság nyelvi jogai megvonásának az okán. Az eddigieknél is erőteljesebb ukrán (és NATO) fellépésekre kell tehát számítanunk, ha továbbra is nyomást kívánunk majd gyakorolni az ottani magyarság jogainak helyreállítása érdekében.