A külső tényező
Az ukrán nemzetbiztonsági stratégia, kétség kívül, a nyugati kurátorok műve. Amit főként a külső nagyközönségnek szántak. E dokumentum aláírásával Zelenszkij megmutatta a Nyugat globalista, atlantista erőinek, hogy rendíthetetlen híve az oroszellenes, NATO-barát kurzusnak. Miközben az Egyesült Államokban közelednek a választások. Trump ellenfelei minden további nélkül felhasználhatják „az ukrán kártyát”– nemcsak a választások előtti retorika, de mindenféle oroszellenes provokációk céljaira is.
Az elfogadott stratégia szellemének felelt meg Zelenszkij beszéde az ENSZ 75. évfordulójának szentelt, New Yorkban videokonferencia formájában megtartott ülésén.
„75 évvel ezelőtt, az ENSZ létrejötte azt jelképezte, hogy az emberiségnek le kell vonnia a második világháború tragikus tanulságát. Ám a Krím megszállása, Oroszország agressziója a Donbasszban azt mutatja, hogy az emberek nem vonták le ebből a tanulságot. Emlékeztetnék arra, hogy ez a háború nem csupán és nem egyszerűen egy Ukrajnában folyó háború. Ez egy Európában zajló háború. Itt nem egyszerűen egy független ország szuverenitását érte támadás. Ez voltaképpen kísérlet arra, hogy visszahozzák a világnak befolyási övezetre történő felosztását” – mondta az ukrán elnök.
Zelenszkij a nemzetközi ügyekben visszatért elődjének, Porosenkónak a retorikájához. És az ukrán elnök kezdeményezésére kidolgozott új nemzetbiztonsági stratégia csak aláhúzza, hogy ez a retorika új életre kelt. És ha Zelenszkij belső használatra továbbra is „a mi fiúnk” marad, aki igyekszik megfelelni „A nép szolgája” c. tévésorozaton (1) elandalodott háziasszonyok elvárásainak – külpolitikájában Zelenszkij kőkeményen „lefeküdt az atlantistáknak”. A jelek szerint Zelenszkij számára, óceánon túli kurátorai ilyen szerepkönyvet írtak.
A Donbassz esete
Az új nemzetbiztonsági stratégiában egyetlen említés sincs a Minszki Megállapodásokról. Ebben a dokumentumban csupán a „megszállt területekről”, a területi integritás helyreállításáról, a Krím „annexiójáról”, és az „orosz agresszió” ellen a NATO segítségével történő küzdelemről esik szó.
Vagyis, immár papíron sincs szó arról, hogy a minszki tárgyalásokra építve valamiképpen is rendezni kellene a Donbasszban zajló konfliktust. Semmiképpen sem véletlen tehát: azzal egyidejűleg, hogy megjelent a stratégia, a Zelenszkij hivatalához közel álló Telegram-csatornákon konstatálták: a Zelenszkij rezsim a Minszki Megállapodások felmondására, a Donbasszban dúló konfliktus befagyasztására vette az irányt.
Amikor Ukrajna képviselői a Minszki Megállapodások végrehajtásában elért előrehaladásról, a Donbasszról normandiai formátumban megrendezendő találkozókról beszélnek, ezzel csupán időt próbálnak nyerni, hogy megvárhassák az amerikai elnökválasztás eredményeit, és újabb útmutatásokat kaphassanak amerikai patrónusaiktól. Kravcsuknak és Fokinnak ezek a „botrányos” megnyilatkozásai, Szivoho „béketeremtő” kezdeményezései mind arra valók, hogy eltereljék a figyelmet Kijevnek a Donbasszal kapcsolatos valódi terveiről. Ez olyannyira nyilvánvalóvá lett, hogy még Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is szeptember 17-én kerek perec megmondta: a mostani ukrán vezetés mellett nem lesz áttörés a Minszki Megállapodások végrehajtásában.
Ukrajna élesen oroszellenes nemzetbiztonsági stratégiájának megszületése, Zelenszkij Porosenkó stílusában előadott beszéde az ENSZ-ben, a tömegtájékoztatásban kibontakoztatott oroszellenes hisztéria, a Donbasszal való párbeszéd mellőzése – mindez arról tanúskodik, hogy némi elmozdulások történtek az atlantisták azon „ukrajnai” elképzeléseinek a terén, hogy tovább élezzék a konfliktust Kijev és Moszkva között. Ezzel párhuzamosan a Nyugat igyekszik megingatni a helyzetet Belorussziában. És nagyon is elképzelhető, hogy az elkövetkező hónapokban „partnereink” újabb „meglepetésekkel” szolgálnak majd nekünk.
Mindent egybevetve, Oroszországnak kell hogy legyen egy stratégiája Ukrajna, és a többi orosz föld visszaszerzésére. A kivárási stratégia túlhaladottá vált. Elő kell venni a történelmi területeink reintegrálásához szükséges korábbi elképeléseinket, illetve újakat kell kialakítani. Az események nagyon gyors fordulatot vehetnek, vagyis az idő immár ellenünk dolgozhat. Ideje geopolitikai offenzívába átmennünk.
Tyihon Goncsarov
Megjegyzés:
(1) Zelenszkij – még kabarészínész korában – maga írta és rendezte az „A nép szolgája” c. habkönnyű tévésorozatát. Ennek főszereplőjét – egy középiskolai történelemtanárt – is ő alakította. A tévésorozat Goloborotykó tanára, valamilyen csoda folytán, az ország államfői székében találta magát. És ott hozzálátott minden kijavításához, ami csak rossz. A sorozatnak óriási sikere volt. Zelenszkij – igazából Trump elnök projektje – esélyt kapott arra, hogy, most először, az életben is valóra váltson egy hollywoodi giccstörténetet. Nem élt – nem is élhetett – vele: fő patrónusa ezt csak a szükséges mértékben engedte neki. Mára el is távolodott tőle.
Mindenesetre az a perspektíva, hogy „a nép szolgájából” csakugyan elnök lehet, elsöprő sikert hozott Zelenszkijnek a választásokon. Mindenki (ő maga is) a világmegváltó tanárt látta benne. Aki a választásokra készülve, gyorsan új pártot is alapított a népszerű tévésorozat címét véve igénybe az új párt nevéhez. Ráadásul oroszul beszélt (ma már nem: az ukránnal próbálkozik, ami úgy hangzik a szájából, mint egy kandúr nyávogása). Ami annak az ígéretét hordozta, hogy megszűnik az orosz nyelvnek az elődje alatti hányattatása. És, legfőképpen, MEGVÁLASZTÁSÁNAK ESETÉRE BÉKÉT ÍGÉRT.
Mindabból azonban, amit akkor ígért, mostanra semmi sem teljesült. A helyzet, sokak szerint, még rosszabb lett, mint volt.