A KIJEVBE REPÜLŐ AMERIKAI HÉJA OTT IS A DONBASSZ KONFLIKTUSÁNAK A BEFAGYASZTÁSÁRA JÁTSZIK MAJD
Ennek fényében érdemes újragondolni az orosz elnöknek azt az évek hosszú során jól érzékelhető stratégiáját, amellyel a konfliktus mindenáron történő elhúzására törekedett (reménytelenül, a kilátástalanságig elnyújtva a polgári lakosság szenvedéseit a fegyver- és tűzszüneteket jószerével egy pillanatig sem betartó ukrán hadsereg tüzérségi támadásaitól). Főként hogy már korábban is, többször is kibukott: nemcsak az orosz elnök, de az Egyesült Államok is a konfliktus elnyújtására törekszik.
Úgy tűnik, alaposan visszaütött a „Ravasz Terv”: a két, kezdettől fogva szemmel láthatóan nem csak fölösleges, de kifejezetten káros, az időhúzást szolgáló, a Donbassz népének győzelmét megakadályozni hivatott „Minszk”.
A Donbassz – és ami megmaradt belőle (rózsaszínnel jelölve)
Az összeomlás határára jutott ukrán hadseregnek (vele együtt pedig az illegitim, puccsista, tömeggyilkos és háborús bűnös náci juntának, az Ukrajna terrorállamnak)– az elemi, józan logika számára felfoghatatlanul – Moszkvából előzékenyen kétszer is odadobott mentőöv. A konfliktus elnyújtása érdekében a Donbassz néphadseregeinek teljes gúzsba kötése, megbénítása. Mariupol, az Azovi-tenger mentén fekvő legnagyobb ukrajnai kikötőváros felszabadításának megakadályozása (amelyet azóta az ukrán megszállók bevehetetlen erőddé építettek ki. A környékére – a Krím hátába – pedig a NATO által is használandó nagy ukrán támaszpont kiépítését tervezik.). A donyecki repülőtérnek, a tüzérségi támogatás híján elhúzódó, véres, aránytalanul nagy emberi és anyagi áldozatokkal járó megtisztítása. Az offenzívának a főváros peremkerületeinek és a környező városok, azok elővárosai ukrán ágyúzásának folytatását lehetővé tévő e miatti kifulladása. A „szürke zónák” kihasítása kizárólag a néphadsereg által ellenőrzött területekből, amelyek így hamarosan, szinte mind az ukrán hadsereg kezére kerültek, javítva annak katonai pozícióit. Egyben demoralizálva a néphadseregeket, melyek harcosai a céllövöldék bábuihoz hasonlóan védtelenekké váltak az ukrán hadsereg, az orvlövészek tüzével szemben.
Egy orvlövész áldozatául esett 20 éves harcos temetése Gorlovkában
Megfosztatva egyben a gondjaikra bízott lakosság védelmének a lehetőségétől is. Mely lakosság mind nagyobb csalódottsággal és felháborodással konstatálja: az ő hadserege nem védi meg őt az ellenség támadásaitól.
“Ha mind elesnénk, kérjük Putyin elvtársat, tekintsen minket úgy, mint akik végrehajtottuk a minszki megállapodásokat”
És a Donbassz vezetése…? Hiszen onnan már kigyomláltak mindenkit, aki útjában állt az orosz, az ukrán és a helyi oligarchák, és az ő érdekeiket képviselő orosz vezetés törekvéseinek. A szerencsésebbeket csak félreállították, száműzetésbe kényszerítették. A kevésbé szerencséseket fizikailag is likvidálták (vagy illetékes helyeken legalábbis szemet hunytak készülő likvidálásuk fölött).
Egyre-másra hallani a panaszt, hogy a frontharcosok „első nemzedékét” is félreállítják. A Donbassz függetlenségéhez ragaszkodó, következetes hazafiak közül – főleg Luganszkban – az idők folyamán jó néhányat már le is tartóztattak. Legutóbb, néhány napja, az alakulóban lévő „Donbassz Köztársasági Pártja” luganszki szervezetének vezetőjét, aki annak idején az „Orosz Tavasznak” is az első soraiban küzdött, és a fronton is harcolt. Sorsuk a „saját” állambiztonsági szervek pincéiben gyakran alig különbözik attól, mintha az ádáz ellenség, az amerikai-ukrán gestapó kezére jutottak volna.
A Ravasz Terv megbukott, a játszmának vége. Bizony, kénytelen-kelletlen föl fog kelleni cihelődni a geopolitikai sakktábla, a kártyaasztal mellől. Ahol eddig, évek hosszú során olyan szépen el lehetett játszadozni milliók életével és sorsával. Partneri minőségében a halálos ellenséggel, és álmokat szőni a világ vele együttes kormányzásáról. És föl fog kelleni idézni: mit is tanítottak három és fél, négy évtizeddel ezelőtt az akkor még (úgy tűnt) kommunista szellemiségű KGB-Akadémián a Szovjetunió, Oroszország kérlelhetetlen, ádáz ellenségéről. Aki, akinek céljai szemernyit sem változtak a Szovjetunió összeomlásával. Mert a baj, mint utólag kiderült, nem az volt, hogy Oroszország „kommunista” és szovjet – hanem az, hogy Szovjetunióként, a világ második szuperhatalmává nőtte ki magát. (E mondatot egyben azoknak is szánom, akik egekig magasztalják az 1917 előtti cári Oroszországot, és nem szégyellik azt károgni, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tönkretette a condrákban járó, girhes, az éhségtől csak támolygó, porba fulladt, sárba ragadt, összerogyni készülő Szent-Oroszország anyácskát.)
Juzovka (a mai Donyeck) egykoron
És Donyeck a modern korban
És hát, most immár el fog kelleni kezdeni készülődni annak AZ ELKERÜLHETETLEN HARCNAK a megvívására, amit hat és fél éve, akkor még összehasonlíthatatlanul kedvezőbb feltételek és erőviszonyok mellett meg lehetett, és már akkor, meg is kellett volna vívni. Volt már más is, aki Moszkvát időközben próbálta emlékeztetni Churchill nevezetes mondására az (áruló) müncheni konferencia után.
Az idő nem Kutuzov marsallt igazolta, akinek 1812-ben zsenialitása abban állt, hogy folytonos hátrálásával (volt hová), (az akkor éppen nem főváros) Moszkvát is föladva, mind beljebb csalogatta az ellenséget. Hanem azt a kirgiz közkatonát, aki, 1941-ben azt mondta: „Oroszország nagy, de nekünk nincs hová hátrálnunk. Mögöttünk Moszkva van.” Ez a nem is orosz, hanem kirgiz közkatona, 130 évvel Kutuzov után, már úgy gondolta: nincs hová hátrálni.
Azóta eltelt újabb nyolc évtized. És a fenyegetés csak még halálosabb lett. Már nincs hová ki- és elbújni előle.
Csikós Sándor