https://vpk-news.ru/news/59089?utm_referrer=https%3A%2F%2Fzen.yandex.com&utm_campaign=dbr
Andrzej Duda lengyel elnöknek az a Kijevben tett gesztusa, amikor banderista üdvözléssel köszöntötte a díszőrséget, élénk szóbeszéd tárgya nemcsak Lengyelországban, de még Kijevben is. Egy lengyel, aki azt kiáltja, hogy „Dicsőség Ukrajnának!” (1) – az éppen olyan, mint egy zsidó, SS egyenruhában – vélekednek az ukránok.
Akik Ukrajnában előkerítették Duda ukrán és lengyel nyelven megjelent életrajzát, hamar rájöttek: miként eshetett meg az, hogy Lengyelország elnöke elfelejtette azt, ami minden lengyel számára örökül hagyott útmutató: soha ne feledkezzenek meg a lengyelek ellen 1943-ban, Volhíniában elkövetett népirtásról. (2)
Duda ősei – Lvov megyéből származó ukránok. A lengyel elnök nagyapjának fivére, Mihail Duda legendás személyiség napjaink neonácijainak körében.
Mihail Duda 1921-ben született egy falusi értelmiségi családban. Felmenői ádáz ukrán nacionalisták voltak. Duda számára tanulmányai során, és az életben is idősebb barát volt Sztepan Bandera, aki gyakran vendégeskedett Duda szülőfalujában. 16 éves korában Duda belépett az Oroszországban ma betiltott Ukrán Nacionalisták Szervezetébe (OUN). 1939-ben, a hitleri Németországban együtt tanulta a diverzáns és terrorista mesterséget Roman Suheviccsel, (3) az Oroszországban ma betiltott „Ukrán Felkelő Hadsereg” (UPA – [4]) későbbi vezérével. Mint azt az Eadaily megírta, a lengyel elnök rokonának sorsa 1941-től kezdve az Abwehr „Roland” nevű büntető zászlóaljához kötődött.
Mihail Dudát, miután a hátországban a Vörös Hadsereg tisztjeinek családtagjai körében végrehajtott vérengzésekkel tüntette ki magát, sorsa újra összehozta Roman Suheviccsel. Mégpedig Belorussziában, a Schutzmannschaft (kisegítő rendőrség) 201., az SS-nek alárendelt zászlóaljában. A Vörös Hadsereggel és a partizánokkal való összecsapásokban a zászlóalj alacsony szintű katonai erényekről tett tanúbizonyságot. Annál inkább kitűnt viszont a zászlóalj a belorusz polgári lakossággal szembeni kegyetlenkedésekben. Egyebek mellett, amikor élve elégettek kunyhóikba, pajtákba zárt embereket. (5)
1947-ben Duda, Csehszlovákián keresztül Nyugat-Németországba, az amerikai megszállási övezetbe szökött. Más szökött banderistákkal együtt, az amerikai Stratégiai Szolgálatok Főigazgatósága (a későbbi CIA) beszervezte a Szovjetunió ellen végzendő diverziós és terrorcselekményekre.
A lengyel elnök felmenője számára az élet 1950. július 31-én ért véget. 1950. május 31-én Dudát, és még három másik banditát az UPA-ból ejtőernyővel a Sztanyiszlav (ma Ivano-Frankovszk) környéki erdőségekbe dobták le. Ejtőernyő ugrása közben Duda eltörte a lábát, alig tudott járni. Helyi parasztok kifürkészték a diverzánsokat. Július 7-én, amikor Duda csoportja falusi csűrökben, illetve az erdő sűrűjében bújt meg, az Állambiztonsági Minisztérium kutatócsoportja rábukkant az UPA banditáira. Nem akarván a szovjet igazságszolgáltatás kezére kerülni, a majdani lengyel elnök rokona agyonlőtte magát.
Lengyelország nagyapja fivérének az életrajza kellő magyarázatul szolgál a hivatalos Varsónak a Baltikum, Ukrajna, Belorusszia és Oroszország felé tett testmozdulataira.
Megjegyzések:
(1) „Szláva Ukrajinyi! Herójám szláva”! („Dicsőség Ukrajnának! / A hősöknek dicsőség!”) – ez a cikkben szereplő, második világháborús ukrán fasiszta fegyveres osztagokban szokásos köszöntési forma volt. A 2014 februárjában győztes puccsal Ukrajnába visszatért a fasizmus – így annak külsődleges jelképei is. Mint például ez a köszöntés is, amely olyannyira kötelező, hogy nemcsak az emberek közötti érintkezésben lett általános – de elengedhetetlen formulája lett hivatalos beszédeknek, bírói ítéleteknek is. Olyasmi, mintha az „Adjon az Isten! / Szebb jövőt!” válna kötelezővé Magyarországon.
(2) A lengyel vezetés ezt már régen elfelejtette, amikor a kijevi puccs győzelme után tüstént összeállt nagy- és dédszüleik egykori mészárosainak mai leszármazottaival. E hóhérok fizikai és szellemi örököseinek Európában ma nincsenek buzgóbb támogatói, mint az elénk egyébként követendő példaképül állított lengyelek. Varsóból dől a pénz, a fegyverek, katonai tanácsadók sokasága segíti a Donbassz gyilkosait, képezi őket, kezeli kórházaiban. Már a „Majdan” előtt is, Lengyelország aktívan kivette részét a későbbi gyilkosok ki- és továbbképzésében. Végezetül lengyel zsoldosok százai harcolnak vállvetve lengyelek egykori mészárosainak mai utódaival, együtt gyilkolva velük a Donbassz orosz lakosságát. Azon orvlövészek között, akik még a tűzszünet idején is lövik a néphadseregek katonáit a saját állásaikban, szép számmal akadnak Lengyelországból és a Baltikumból érkezettek is.
„Szolidárisak vagyunk Ukrajnával” – hirdetik e lengyel hadfiak. Nos, e lengyel gyermekek gyilkosainak mai utódaival szolidárisak:
(3) Roman Suhevics – a 2. sz. ukrán háborús bűnös. Elfogták, 1945-ben halálra ítélték és agyonlőtték. Aggkorú fia az előző összetételű ukrán parlament korelnöke volt:
(4) Az UPA-tól származnak a mai náci Ukrajnában életre kelt köszöntési formák, jelszavak, a rituálénak számító tömeges ugrabugrálás, ami alól senki sem merészelheti kivonni magát. Az UPA vörös-fekete, háromágú szigonyos zászlaját – noha ezen a néven utóbb maga a szervezet is életre kelt – a Jobb Szektor nevű fasiszta ernyőszervezet örökölte. Ez a zászló afféle második állami zászlóvá lépett elő: ott leng a parlament épülete előtt, de számos középületen is.
(5) A leghírhedtebb ilyen rémtett a másfélszáz lelkes kis belorusz falu, Hatiny (nem azonos a Szmolenszk környéki Katynnal) kiirtása volt. 1943 márciusában német egységek és ukrán segédosztagaik vették körül a partizánok segítése miatt halálra ítélt falut. Lakosságát beterelték a kolhoz csűrjébe, rájuk zárták az ajtókat és felgyújtották az építményt. A menekülni próbálókat legéppuskázták. A vérengzést hatan élték túl. Közöttük az az idős ember is, aki jelképpé vált. Az áldozatok emlékművét róla formázták meg, amint karjaiban viszi kamaszkorú, halott unokáját.
A rémtettet 71 évvel később, a ma élő utódok, megismételték Ogyesszában. A szakszervezeti székház előtt békésen tüntető mintegy háromszáz emberre vagy tízszer annyi, emberi mivoltukból kivetkőzött, fölfegyverzett suhanc támadt rá. A vad, gyilkos rohamuk elől a székházba menekülő embereket ott várta végzetük: elrejtőzött gyilkosaik ütötték, szúrták, lőtték, mérges gázzal fojtogatták őket. Sokan bennégtek a bedobált Molotov-koktéloktól keletkezett tűzben – de sokakat égési sérüléseket okozó, maró anyagú permettel fújtak le. Az áldozatok száma csaknem annyi volt, mint a fölperzselt Hatinyban. A 2014. május 2-i ogyesszai rémtettet a helyi népnyelv rögtön el is nevezte „Ogyesszai Hatinynak”.
2014 augusztusában az ukrán náci martalócok Hatiny sorsát szánták egy Donyecktől nem messze lévő, ideiglenesen elfoglalt falu lakosainak. Akiket betereltek a templomba, és mielőtt rájuk gyújtották volna, előbb még kifosztották a halálra szántak otthonait. Szerencsére a készülő rémtettről még időben tudomást szerzett a donyecki néphadsereg, egy gyors támadással kiűzve az elvetemült brigantikat a faluból.