Az utóbbi időben Zelenszkij ukrán elnök boldog-boldogtalannak a nyakára járt valamiféle, a Budapesti Memorandumból fakadó biztonsági garanciák ügyében. Noha korábban mind az Egyesült Államok, mind pedig Nagy-Britannia részéről – ha nem hivatalosan is, de – értésre adták: ők ennek a memorandumnak a keretében nem ígértek semmit, és semmiféle garanciákat sem adtak.
Mindennek dacára, a 2020. október 25-i helyhatósági választásokkal egy időben mindenkinek föltett (és gyászos hírnévre szert tett) körkérdések közé Zelenszkij csak beszuszakolta az az egyet, amely a Budapesti Memorandum értelmében Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciákra vonatkozott. Eszerint: egyetértenek-e az állampolgárok azzal, hogy „a Budapesti Memorandumban kifejtett biztonsági garanciák érvényesítésével Ukrajnának joga van visszaállítania területi integritását.” Az természetes, hogy az ilyen módon megfogalmazott kérdésre a válaszadók 78 %-a igennel felelt.
Ámde, hogy mindenki számára világos legyen, mi is a helyzet ezzel a memorandummal, illetve hogy senki se tápláljon fölösleges illúziókat, Anka Feldhusen, kijevi német nagykövet az „Interfax-Ukrainának” adott, és november 3-án, kedden közzétett interjújában elmagyarázta, hogy:
„A Budapesti Memorandum – az pusztán egy politikai nyilatkozat, és semmi több. Ez nem egy nemzetközi szerződés. Emlékszem, amikor 2014-ben először szóba került a Budapesti Memorandum, engem felhívtak Németországból, és kérdezték, hogy ez mi? Én Ukrajnában voltam, amikor ez az 1994-ben aláírt Memorandum szóba került, de már senki sem emlékezett rá. Ez egy politikai nyilatkozat volt. Vagyis ennek alapján ma megkapni ezeket a garanciákat egyszerűen lehetetlenség. (Ebben a bekezdésben a vastagbetűs kiemelések a fordítótól származnak.)
Azaz, Ukrajna „különleges tehetséggel megáldott” vezetőinek egy hivatalos személy, Németország képviseletében elmagyarázza, hogy ez a memorandum csupán egy „politikai nyilatkozat”, amelyik semmilyen kötelezettséget nem ró aláíróira. És hogy miféle „jogai lettek volna Ukrajnának” valamiféle „garanciák” érvényesítésére – azt egyedül Zelenszkij tudja. És rajta kívül senki más.
No és aztán, élve az alkalommal Anka Feldhusen – megint csak Ukrajna „különleges tehetséggel megáldott” vezetői számára – elmagyarázza: hogyan is áll a helyzet a másik elterjedt ukrán mítosz terén. Nevezetesen, hogy a Normandiai Formátumot ki kell bővíteni: elősegítendő a probléma rendezését a Donbasszban, az említett formátumba be kell még vonni az Egyesült Államokat, Nagy-Britanniát és Kanadát is:
Én nem is tudom… Ha Ukrajna bővíteni kívánja a meglévő formátumokat, készen áll-e erre az USA, Nagy-Britannia és Kanada? Végtére is, a normandiai formátum elég jól működik. Ha kiterjesztjük a résztvevők körét, az az álláspontok még több egyeztetését kívánja majd meg. Így is nehéz egyeztetni esetleges következő találkozónk időpontját. De ha a résztvevők heten, vagy nyolcan is lesznek, az annál rosszabb.
Vagyis, magyarra fordítva, Zelenszkijnek és csapatának megmondták: „üljetek nyugodtan a feneketeken, és ne ugráljatok!” Úgy tűnik, hogy a németeknek kissé már elegük van az ukrán vezetés szűnni nem akaró, hülye ötleteléséből.
Mert mi mást tehetne még az ukrán vezetés? Mivel azt, amiben döntés született, teljesíteni képtelenek, így hát öntik magukból, mint afféle bőségszaruból, az egyre újabb és újabb „szuper elgondolásokat”. Semmi egyébhez, azon kívül, úgysem értenek, mint hogy újabb és újabb elgondolásokat dobjanak be.