https://nation-news.ru/574816-vybory-v-moldavii-pokazali-sily-vmeshatelstva-zapada
- november 22.
A moldovai elnökválasztási kampány, és maguk a választások is szemléletessé tették: a legújabb nyugati trend az, hogy köpni kell a törvényekre. Ezért a Nyugat leplezetlenül beavatkozott egy újabb posztszovjet ország választásaiba – mint azt Ruszlan Osztasko, a Politrussia.com portál főszerkesztője a Nation Newsnak adott kommentárjában megjegyezte.
A moldovai választásokba való nyugati beavatkozás eleve eldöntötte Maia Sandu, az Amerika-barát jelölt győzelmét – vélik a “Moldavszkije Vedomosztyi” („MV”) portál újságírói.
Emlékeztettek arra, hogy a külföldön szavazó választópolgároknak sikerült 12 másodperc leforgása alatt megjelenniük a szavazóhelyiségben, elvégezni a kézfertőtlenítést, regisztráltatni magukat, leadni a szavazatukat és távozniuk. Amellett szembetűnő a jelöltek közötti nagy különbség: több, mint 15 % – miközben 2016-ban, ugyanezen két jelölt között a különbség kevesebb, mint 5 % volt, nagyjából hasonló részvételi arány mellett.
Az európai tisztségviselők és politikusok nyíltan támogatták Sandut, aki egész választási kampánya során Moldávia „európai kurzusát” hangoztatta. Így az „MV” értesülései szerint a külföldiek megszabták az ország vezetésének, hogy hol nyissanak több szavazóhelyiséget, és hol kell őket egyáltalán meg is szüntetni. Románia megfenyegette Moldova lakóit, hogy „helytelen” választásuk esetén szigorítani fognak a vízumszabályokon. Donald Tusk, lengyel politikus (1), az ismert russzofób, Sandut támogatta, és egész Európát arra szólította föl, hogy az ő jelöltsége mögött sorakozzanak föl.
Ruszlan Osztasko meggyőződése: semmi kétség, hogy a Nyugat beavatkozott a moldovai választásokba. Ezt Maia Sandu sem tagadja. Győzelmét nyilvánvalóan biztosította számára saját nyugat-barát álláspontja, illetve, ezzel összefüggésben, a kívülről kapott támogatás.
„Annak fényében, ahogy a választások magában a „legdemokratikusabb” Egyesült Államokban zajlanak, mindenki számára régtől fogva világos, hogy a „tisztességes választások” – az merő kitaláció. Talán csak az oroszországi választások felelnek meg a tisztességes választások fogalmának. Mi már sok éve nemzetközi nyomásnak vagyunk kitéve, bármilyen választást nálunk mikroszkóppal vizsgálnak, igyekezve felkutatni a szabálysértéseket. Igen, valamifajta szabálysértések vannak nálunk, de ezek jelentéktelenek azokhoz képest, amilyenek a «civilizált országokban» történnek” – összegezte a politológus.
Megjegyzés:
(1) Ez idő szerint Donald Tusk a konzervatív pártokat tömörítő Európai Néppárt elnöke. Esélyesnek számító jelölt az ősszel esedékes lengyelországi elnökválasztáson.
Ugyanakkor fennmaradt egy fénykép 1944 tavaszáról, ami szerint Tusk nagyapja – sziléziai német – az SS altisztje volt. Az előrenyomuló Vörös Hadsereg elől a család az Egyesült Államokba menekült – amely a háború után nácik, háborús bűnösök sokaságának adott menedéket.
Emlékezetes volt, hogy Donald Tusk – még lengyel miniszterelnökként – egy budapesti nemzetközi tanácskozáson valósággal ráförmedt Orbán Viktorra, amiért az a kárpátaljai magyarok jogsérelmeit előbbre helyezte a NATO Ukrajnával kapcsolatos terveivel szemben. A kérdés ma is nézeteltérések, illetve ukrán áskálódások tárgya a NATO és Magyarország viszonyában.