Ukrajnának érdemes lenne lemondania azokról a területekről, amelyek a Szovjetunió idején lettek az ország részei. Erről Alekszej Muratov, a „Donyecki Köztársaság” nevű társadalmi mozgalom (1) végrehajtó bizottságának a vezetője beszélt.
A közéleti személyiség vélekedése szerint ez a Kijev által folytatott „dekommunizálás” logikájából következik. (2) Az alatt az idő alatt, amíg Ukrajna a Szovjetunió része volt, az ország területe a másfélszeresére, lakossága gyakorlatilag a duplájára nőtt – emlékeztetett Muratov. Ukrajna, mint ország, gyakorlatilag II. Katalin, illetve Joszif Sztálin idején alakult ki, önállóságára pedig Lenin idején kezdett szert tenni. Akinek emlékműveit Ukrajnában ma serényen bontogatják (3).
A szakértő emlékeztetett rá, hogy a Szovjetunió szétesését követően Ukrajna nem végezte el határainak, mint egy állam határainak demarkációját, illetve azt nem jegyeztette be, annak rendje és módja szerint, az ENSZ-ben. Nemzetközi jogi szempontból Ukrajnának nincs hivatalos államhatára. Így határainak megsértéséről sincs értelme beszélni. (4) Hozzátette: jogi szempontból Ukrajna továbbra is az ukrán szovjetköztársaság (5), amely jog szerint a Szovjetunió jogutódjának, Oroszországnak a részét képezi.
Veronika Szmirnova
Megjegyzések:
(1) A Donbassz népköztársaságainak sajátossága, hogy (a közéletben egyébként súlytalan kommunista párton kívül) nincsenek politikai pártok. A választásokon forma szerint társadalmi mozgalmak indulnak.
(2) A 2014. februári fordulatot követően az új ukrán vezetés eldöntötte: az ország megszabadul a teljes szovjet, a kommunista örökségtől. A gyakorlatban ez nem csupán azt jelenti, hogy lebontották a Lenin-, a szovjet múltra emlékeztető szobrokat, átkeresztelték nemcsak települések ilyen közterületeinek, de egész települések sorát is. Ez az őrület kiterjedt mostanra már az Oroszországban eltöltött történelmi időszakra is.
Ha a kijevi vezetők következetesek akarnának lenni, úgy le kellene mondaniuk a szovjet/kommunista korszak területi nyereségeiről (például Kárpátaljáról is). Meg kellene szüntetniük tagságukat az ENSZ-ben, ahová a Szovjetunió vitte be őket (Belorussziával együtt), és új jelentkezést beadniuk. (Így, értelemszerűen, elveszítik az ENSZ alapító tagállama címet.) UKRAJNA EHELYETT OROSZORSZÁG BIZTONSÁGI TANÁCSI ÁLLANDÓ TAGSÁGÁNAK MEGSZÜNTETTETÉSÉN, SŐT, OROSZORSZÁGNAK AZ ENSZ-BŐL VALÓ KIZÁRATÁSÁN FONDORKODIK. (Ennek érdekében visszavonta aláírását arról a dokumentumról, amelynek értelmében A FÜGGETLEN ÁLLAMOK KÖZÖSSÉGE (FÁK) OROSZORSZÁGOT ISMERI EL A SZOVJETUNIÓ JOGUTÓDJÁNAK.)
Ukrajnára – ez esetben, jog szerint – hosszadalmas elszámolási viták várnának azoknak a dollár tízmilliárdoknak a visszafizetéséről, amelyekből annak idején, a SZOVJET ÁLLAM KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK TERHÉRE, óriási gazdasági, ipari, infrastrukturális beruházásokra került sor a Szovjetunió ukrán tagköztársaságában.
(3) Mostanában már a cári Oroszország nagyjainak az emlékműveit is bontogatják. Mindent, ami arra emlékeztet, hogy Ukrajna valaha Oroszország része volt. (Melynek kebelében megindulhatott államiságának kialakítása. 1654 – a perejaszlavli gyűlés – óta Ukrajna eredeti területe a hétszeresére nőtt.)
(4) A 2014. februári fordulatot követően az új ukrán vezetés eldöntötte: az ország megszabadul a teljes szovjet, a kommunista örökségtől. A szavakat már tettek is követték. Még hatályának lejárta előtt ukrán részről felmondták az 1997/98-ban megkötött barátsági és együttműködési szerződést. EZ VOLT AZ EGYETLEN OLYAN ÁLLAMKÖZI DOKUMENTUM, MELY VALAMILYEN FORMÁBAN (jogi szempontból) KITÉRT A HATÁROK KÉRDÉSÉRE. E dokumentum híján NEM LEHET „UKRAJNA NEMZETKÖZILEG ELISMERT HATÁRAIRÓL” BESZÉLNI! (Így, magától értetődően, indokolatlanok és törvénytelenek a Krím, illetve a Donbassz ürügyén Oroszországra kivetett szankciók.)
A SZANKCIÓK NEM JELENTENEK EGYEBET, MINT A KERESKEDELMI VETÉLYTÁRS KISZORÍTÁSÁT A VERSENYBŐL, GAZDASÁGON KÍVÜLI ESZKÖZÖKKEL.)
(5) 1991 márciusában Szovjetunió-szerte népszavazást tartottak a Szovjetunió fenntartásáról (igaz, az egyes köztársaságokban hatalomra került jobboldali, szovjet- és kommunistaellenes vezetések – pld. a Baltikumban, Moldáviában – már nem engedték megtartani ezt a népszavazást.) Ahol a népszavazást megtartották, ott a választópolgárok háromnegyede (75 %-a) A SZOVJETUNIÓ MEGŐRZÉSÉRE SZAVAZOTT. Ezt semmibe véve, a három legfontosabb szovjetköztársaság – Oroszország, Ukrajna és Belorusszia – államfői (a lengyel határhoz közeli) Belovezsszkaja Puscsában – a többiek megkérdezése nélkül – 1991 decemberében kimondták a Szovjetunió feloszlatását. (Nurszultan Nazarbajev kazah vezető, erre válaszul, 1992 januárjában, Alma-Atában (Almati) összehívta a szétvert Szovjetunió köztársaságainak vezetőit. Ahol – megakadályozandó a Szovjetunión belül kialakult kapcsolatok teljes szétzilálását – megalakították az együttműködés fórumát, a Független Államok Közösségét (FÁK). (Ami, sajnos, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: tartalmát, tevékenységét tekintve formális maradt).
Putyin orosz elnök – noha rossz véleménnyel van a Szovjetunió 1922-es létrehozásáról, annak alapelveiről – a Szovjetunió széthullását a XX. század legnagyobb tragédiájának nevezte. Ezzel 25 millió orosz került Oroszország határain kívülre, idegen államok fennhatósága alá. A három áruló vezető – Jelcin orosz, Kravcsuk ukrán és Sztankevics belorusz elnök – annyira siettek rombolásukkal, hogy eszükbe sem jutott JOGI, GAZDASÁGI szempontból is rendezni a szétválás okozta problémákat. Eddig, például, milliók estek áldozatául azoknak a konfliktusoknak, amelyek kiváltó oka volt, hogy – a mindenkori politikai szeszélyeknek megfelelően, tetszés szerint alakítgatott – közigazgatási határokból hirtelen államhatárok lettek. Erre példa a Krím, a Donbassz, a Dnyeszter-mellék, illetve a kaukázusi térség (Abházia, Dél-Oszétia, Hegyi-Karabah) konfliktusai, melyek többségéből fegyveres összetűzések, sőt testvérgyilkos háborúk lettek.)
Borisz Jelcin évtizedes országlása minden szempontból tönkretette Oroszországot, mely a harmadik világ szintjére zuhant vissza (Brazília, sőt az aprócska Finnország nemzeti jövedelme is meghaladta Oroszországáét). Az 1997-es választásokon a kommunista párt 40 százalékkal Oroszország legnagyobb pártjává lett. És csak azért nem kerülhetett hatalomra, mert az összes többi párt – a szélsőjobboldaltól és monarchistáktól kezdve, a liberálisokig – összefogott ellene. A 2001-es választások közeledtével aztán már az orosz oligarchák is megsokallták Jelcin országpusztító, elnemzetlenítő ámokfutását. Kiadták az útját, és az addig kevéssé ismert Vlagyimir Putyin kezébe tették le Oroszország kormányzását. Akinek a személyében ideális jelöltre akadtak.
Leonyid Kravcsuk, az első ukrán elnök pár évvel korábban még a kommunista párt KB ideológiai osztályát vezette, buta, tehetségtelen politikusként. Ukrajnában a kezdettől fogva nacionalista, oroszellenes kormányok váltogatták egymást, akik alatt elszabadult az oligarchák országpusztító szabadrablása, a korrupció. Mindez egyenesen elvezetett a 2014. februári véres, erőszakos hatalomátvételhez, a nacionál-fasiszta junta terrorállamának létrejöttéhez. Az elaggott Kravcsuk vezeti most a minszki béketárgyalásokon az ukrán delegációt. Ahol össze-vissza beszél. Széthulló mondandóit egy valami köti össze: a volt kommunista funkcionárius féktelen oroszellenessége, a Donbassz és népe iránti megvetése és gyűlölete, korlátolt, provinciális, nagyukrán sovinizmusa.
A Nyugat-barát Sztankevics elnök áldatlan tevékenységével néhány év alatt szétprivatizálta, padlóra küldte, koldusbotra juttatta Belorussziát. Ámokfutásának az 1994-es elnökválasztás vetett véget, amelyen elsöprő győzelmet aratott a mindmáig posztján lévő Alekszandr Lukasenkó. Aki rendbe tette országát. És aki sokak szemében még mindig a legfőbb biztosíték arra, hogy nehogy visszatérjenek az 1994 előtti rosszemlékű idők. Aki azonban mostanra bel- – és főleg külpolitikai – szeszélyeivel mára jórészt eltékozolta a belé vetett kezdeti bizalmat.