- 02. 24.
Ha nem lát hozzá a minszki megállapodások végrehajtásához, Kijev azt kockáztatja, hogy elveszíti a Donyecki és a Luganszki Népköztársaságot. Ezt Dmitrij Poljanszkij, Oroszország állandó ENSZ-képviselőjének az első helyettese jelentette ki az ENSZ Közgyűlésének keddi, február 23-i ülésén.
Mint a „Novosztyi” tájékoztatási ügynökség jelenti, a diplomata hangsúlyozta: az, hogy Kijev „elkötelezett lenne” a minszki megállapodások végrehajtása iránt, „az nem több, mint egy olyan szép, a Nyugat számára nagyon is kényelmes mítosz, amelynek a valósághoz semmi köze sincs”.
„Egyébként azt, hogy az ukrán vezetés miként viszonyul a minszki megállapodásokhoz, mutatja az, ahogy az ukrán hivatalos személyek nyilatkoznak róla. Itt Zelenszkij elnök ékesszóló szavait említeném. Idézem: «A minszki megállapodásokra nem a rendezés miatt van szükség, hanem hogy fönntarthatók legyenek az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók.» Idézet bezárva” – mondta Poljanszkij,
Hozzátette: Kijev képviselői, a nyugati államok támogatásával arról beszélnek, hogy Ukrajna végrehajtja a minszki megállapodásokat. „Moszkva az, úgymond, amelyik nem hajtja végre ezeket a megállapodásokat – noha azok egy szóval sem említik Oroszországot”.
„Annak idején Kijev, a maga lélektelen és bűnös tetteivel, eltaszította magától a Krímet és a Donbasszt. A krímiek meghozták a maguk döntését – őket már nem lehet visszatéríteni. A donyeckiek és a luganszkiak egyelőre még nyitva hagyták az ajtót. (1) De hogy ez az ajtó se záruljon be, ahhoz Ukrajnának minimum abba kellene hagynia a geopolitikai játszmáit, és hozzá kellene végre látnia a minszki megállapodások végrehajtásához. Pontról pontra, úgy ahogyan őket megfogalmazták és aláírták” – jelentette ki a diplomata.
Poljanszkij emlékeztetett: A MINSZKI MEGÁLLAPODÁSOK VÉGSŐ CÉLJA AZ VOLT, HOGY A DONBASSZ VISSZATÉRJEN UKRAJNA KERETEI KÖZÉ. (2) (kiemelés a fordítótól).
Szavai szerint, ehelyett Kijev részéről folytatódnak a lakónegyedek elleni tüzérségi támadások, a diverziók, a gazdasági és az infrastrukturális blokád. Poljanszkij emlékeztetett: Ukrajnában életbe lépett az ukrán nyelvről elfogadott törvény, „amelynek alapján büntetés jár a nyilvános helyen orosz nyelven folytatott beszélgetésért”.
„Mit gondolnak: mindezek alapján akarják-e majd a donyeckiek és a luganszkiak, hogy minél hamarabb visszatérhessenek Ukrajnába? Joggal vetődik fel a kérdés: mi ösztönözné Donyecket és Luganszkot – számukra mi értelme lenne annak, hogy egy ilyen Ukrajnába visszatérjenek? Abba az Ukrajnába, amelyik nap mint nap csapja be a világ közvéleményét, terjeszt róluk álhíreket, megszállóknak nevezi őket a saját földjükön”? – tette föl a kérdést Poljanszkij.
Még ugyancsak februárban Vaszilij Nyebenzja, Oroszország állandó ENSZ-képviselője kijelentette: az ukrán vezetés már meg sem próbálja titkolni azt, hogy nem kívánja teljesíteni a minszki megállapodásokból fakadó kötelezettségeit. Egyszersmind mindazon bűncselekmények tettestársainak nevezte Német- és Franciaországot, amelyeket Kijev a Donbasszban végrehajt.
Megjegyzések:
(1) A valós helyzetet ez túlságosan is szépítő megfogalmazás. Nem hagyott az a két szerencsétlen népköztársaság nyitva semmiféle ajtót. Oroszország a Krímben rácsapta az ajtót az ott benyomakodni készülő ukrán nácikra és amerikai gazdáikra. És kellő erőt, határozottságot és elszántságot mutatott föl ahhoz, hogy a potenciális támadók még kopogtatni se merjenek a Krím ajtaján, és megszégyenülten, leforrázva eloldalogjanak onnan – legföljebb messziről ordítozva, fenyegetőzve, az öklüket rázva.
A Donbasszra azonban rárúgták az ajtót. És ott hiába reménykednek mindmáig a szerencsétlenek, hogy a nemzettestvérek majd jönnek, és segítenek kiebrudalni a lakásukba benyomult, ott tomboló, dúló, fosztogató, a háziakat gyötrő, véresre verő, öldöső hívatlan vendégeket – annyit segítenek csupán, hogy végleg ki ne rugdossák saját otthonukból a háziakat, ne tegyék ott őket a hívatlan vendégek szolgáivá. Megmaradjon a látszat.
(2) Egész mostanáig úgy tudtuk, hogy a minszki megállapodásokkal valami olyan kompromisszumot dolgoztak ki, amelynek révén békésen el lehet rendezni a konfliktust. Abban azonban mi a kompromisszum, hogy a Donbasszt, annak népét visszatoloncolják ugyanoda, ahonnan – halálos veszedelmükben – menekültek? Az eddigi ábra szerint minden visszaáll úgy, ahogy volt. LÉNYEGÉBEN MI SEM VÁLTOZVA. Hiába volt akkor minden áldozat, szenvedés, hősi harc és elszántság. Marad minden baj okozója, a törvénytelen, hatalombitorló náci junta, amelyet meg sem próbáltak eltávolítani. És amely azóta csak szaporította, súlyosbította bűneit: háborús bűntettekkel, népirtással, az emberi jogok még csak a látszatának is a véres sárba tiprásával.
Putyin elnök nemrég elárulta, leleplezve magát. A DONBASSZ VEZETŐIT ÚGY KELLETT RÁKÉNYSZERÍTENI , HOGY JÖJJENEK, ÍRJÁK ALÁ azt a második minszki megállapodást, amelyikből az első sem teljesült. És ami egy-két hónap alatt föl is borult. Ahogy ez a második is. Ahol, végeredményben, a vesztesek győztek, a győztesek pedig kapituláltak.