Debalcevó. Azon el lehet sokat elmélkedni. hogy kié ez a település. És hogy kié a Donbassz. De ami tény, tény marad. Ez a városka nem Ukrajnáé. És minden jel szerint már soha nem is lesz az.
Mostanra a szenvedélyek valamelyest lecsitultak. A Donbassz lakossága kezd már kiegyensúlyozottabban gondolkodni. Már nem mindenki akar Oroszország védőszárnyai alá húzódni. Ám ugyanakkor az emberek kategorikusan Ukrajna ellen vannak.
Ma beszélgettem Debalcevó egyik korábbi lakosával. És bár azóta már eltelt több mint öt év, de amit ez a már nem fiatal férfi átélt, az emlékekből kitörölhetetlen.
Aztán ahogy mentünk vele, ő a Donbassz lakóira jellemző délorosz dialektussal, könnyekkel a szemében mesélte el, hogy az egész család, az ukrán hadsereg felettük röpködő Grád rakétái alatt miként kúszott-mászott az egész család az autó fel, amely, csodával határos módon eljuttatta őket az orosz határra.
Elmondta, hogyan bujdokoltak már romos házak pincéiben, szökellésekkel, kúszva jutottak el a kijelölt célig. Ahhoz, hogy megértsük ennek az embernek a tragédiáját, minden bizonnyal arra lenne szükség, hogy – miként ő is, a feleségével, a lányával, az unokákkal – hasonló körülmények között megtegyük mi is ezt az utat
Át tudja-e érezni az ő érzéseit, ha önnek nem vesztek oda barátai vagy szomszédai?
Mi viszont, egy kávéscsészével a kezünkben, ülünk, és azon elmélkedünk, hogy vajon jól tették-e a Donbassz lakói, amikor hozzáláttak szervezni egy, a krímihez hasonló, népszavazást. És miért van az, hogy míg a krímiek az orosz kormány támogatásában részesültek, a tősgyökeresen orosz Donbassz meg nem.
Hátha a mostani politikai helyzet lehetővé teszi, hogy végre Donyeck és Luganszk megye lakóira is honfitársainkként tekintsünk (mások, a jelek szerint ezt nem igénylik)?