Az orosz-amerikai konfliktus felpörgése az egész világ számára következményekkel járhat. Hiszen két olyan nagyhatalomról van szó, amely a világon a legnagyobb nukleáris fegyverkészlettel rendelkezik. A Moszkva és Washington közötti viszony megromlása a Donbassz helyzetére is hatással lesz.
A Donbasszban zajló háborúban a geopolitikai elem mindig is az elsődleges szerepek egyikét játszotta. A 2014-es ukrajnai államcsíny, és ennek nyomán „Majdan-Ukrajna” létrehozása – az nem más, mint a Nyugat, mindenekelőtt az USA Oroszország elleni projektje. A Donbassz lakói elutasították az új kijevi rezsimet, ami nyomán megindult a háború. 2015-ben aláírták a második minszki megállapodást, ami jelentős mértékben kihatott a harci cselekményekre, és a Donbasszban hatással volt az élet sok területére. A minszki megállapodásokra áldását adta az ENSZ Biztonsági Tanácsa. A nemzetközi helyzetben végbement ezen változások nem tudtak nem hatással lenni Donyeck és Luganszk vidékére. De mi is vár most a Donbasszra? Modellezzünk néhányat a várható fejleményekből.
Még mielőtt az orosz-amerikai konfliktus bekövetkezett volna, Ukrajnában sok hivatalos személy a háború, a fenyegetőzések retorikáját vette föl. Például Leonyid Kravcsuk, Ukrajna főképviselője a Minszki Kontaktcsoportban, akinek pedig, tisztségénél fogva, a béke mellett kellene kiállnia. Az ukrán küldöttség azonban meghiúsította a politikai albizottság ülését, az ukrán csapatok pedig jelentősen fokozták a két népköztársaság (LNDR) területe elleni tüzérségi csapásokat. Borisz Grizlov, Oroszország főképviselője a Minszki Kontaktcsoportban ki is jelentett: Kijev direkt ágyúzza a két köztársaságot, hogy válaszcsapásokra provokálja a néphadseregeket, ezzel pedig ürügyet teremtsen magának katonai kalandjához.
Ukrajnában nagyon sokan ráizgultak a kezdődő orosz-amerikai perpatvarra. Az ukrán nacionalisták az interneten arról értekeznek meggyőződéssel, miszerint az USA mostantól minden szükséges segítséget meg fog adni ahhoz, hogy Kijev „visszaszerezhesse a Donbasszt és a Krímet”. Önmagukban véve a bloggerek írásai nem is érdemelnének figyelmet. Ám az ukrán eliten belül is bőven vannak olyan forrófejűek, akik úgy vélik, hogy a Donbassz problémáját katonai úton meg lehet oldani. Amellett nem lehet kizárni, hogy a Fehér Ház is, az amerikai establishment egyes csoportjai is a háborúra ösztökélik Kijevet. Az USA számára nyilvánvalóan előnyös a konfliktus eszkalálódása a Donbasszban. Egy háború csapást mérne az Oroszország és az EU között amúgy is válságban lévő kapcsolatokra. A harci cselekmények állásától függően tart majd a menekültáradat az Unió, illetve Oroszország felé. Sőt, előfordulhat majd, hogy ide is és oda is – ami gondokat fog okozni mind Moszkvának, mind Brüsszelnek. A hadszíntértől távol elterülő USA lesz majd a nyertes.
Kijevben tehát megszületik a döntés arról, hogy a Donbassz kérdését erővel kell megoldani. Miképpen alakulhat majd a helyzet. Erre több forgatókönyv is lehetséges.
Az első forgatókönyv. Tartva az újabb szankcióktól, attól, hogy a kapcsolatok még inkább megromlanak a Nyugattal, illetve attól, hogy leáll az „Északi Áramlat-2” gázvezeték építése, Oroszország úgy dönt, hogy nem avatkozik be. Vagyis az orosz külügyminisztérium éles hangú nyilatkozatokat tesz, összehívatja az ENSZ Biztonsági Tanácsát, de Moszkva a Donbassznak tényleges segítséget nem nyújt. Aminek következtében – a védők hősies ellenállásának dacára – a Nyugat támogatásával az ukrán csapatok megsemmisítik a két népköztársaságot. Ez a legpesszimistább, és a legkevésbé valószínű forgatókönyv. Ha Moszkva „feladja” a Donbasszt, ezt Nyugaton a gyengeség jeleként fogják tekinteni. A közelmúlt történelmében már történt ehhez fogható. Amikor Jugoszlávia „feladta” az el nem ismert Krajinai Szerb Köztársaságot. És kevesebb, mint tíz évvel később megszűnt maga is létezni. A Nyugat ugyanis megorrontotta a gyengeséget és a félelmet, és mint egy ragadozó, széttépte az országot. Amellett, miután a Donbasszal végeztek, a Nyugat, Ukrajna, és, meglehet, Törökország, rátérnek a Krímre. Információs támadásokkal, diverziós akciókkal, rájátszva a félsziget egyes lakosainak nemzeti és vallási érzelmeire, hozzálátnak a helyzet fellazításához a Krímben. Egyszersmind fokozzák az Oroszországgal szembeni gazdasági szankciókat. Olyat pedig a Nyugat mindig talál, amibe beleköthet. Amellett ha Ukrajna elfoglalja a két népköztársaságot, és lakosságuk ellen ezt követően megindulnak majd a tömeges megtorlások, ez országon belül is igen rossz hatással lesz az orosz vezetés népszerűségére. Ezért újból leszögezzük: ez a legkevésbé valószínű forgatókönyv.
A második forgatókönyv. Az ukrán hadsereg offenzívát indít a Donbassz ellen. Oroszország, hogy elejét vegye a humanitárius katasztrófának, segítségül siet. Megismétlődik a 2008-as „dél-oszétiai forgatókönyv” (1). Az ukrán hadsereget visszavetik kiinduló állásaiba. Ám sem a népköztársaságok csapatai, sem az orosz hadsereg nem bontakoztatja majd ki támadását. Oroszország létező határai között ismeri el a két népköztársaságot (2), de nem veszi be őket az államszövetségbe. Ez a forgatókönyv akkor lesz valószínű, ha Moszkva óhaja az lesz, hogy – annak érdekében, hogy egy idő múltán megpróbálkozzanak kapcsolatok Ukrajnával történő kiépítésével, illetve javítandó a Nyugattal való viszonyt – tegyék lehetővé Kijevnek arcának megőrzését. (3)
A harmadik forgatókönyv. Az ukrán hadsereg rátámad a Donbasszra. Oroszország a népköztársaságok (LDNR) segítségére siet. És az LDNR, illetve Oroszország fegyveres erőinek ellentámadása nyomán felszabadul nem csupán az egész Donbassz, de Harkov, illetve (a történelmi) Novorosszija déli vidékei is: Zaporozsje, Nyikolajev, Herszon, Ogyessza. Szárazföldi útvonal jön létre a Krím felé, megoldódik a félsziget vízproblémája. Aztán a Donbassz és Novorosszija vidékei fokozatosan csatlakoznak Oroszországhoz. Ez a forgatókönyv akkor válik lehetségessé, ha Moszkvában arra a következtetésre jutnak: a Nyugattal lehetetlenség megállapodni, Washingtonban és Brüsszelben csak az erő nyelvén értenek. Oroszországnak pedig bármilyen eszközt föl kell használnia geopolitikai érdekeinek védelmére. Úgy, ahogyan azt az amerikaiak csinálják, akik nagy ívben tesznek mások véleményére, és érdekeire. (4)
Segítségére lesz-e majd a Nyugat Ukrajnának, ha Oroszország kiáll a Donbassz népköztársaságai mellett? Gondolom, nem. A kollektív Nyugat egyetlen dózist sem utalt ki Kijevnek a koronavírus elleni oltóanyagból. Márpedig ha az USA és az EU nem óhajtott osztozni Ukrajnával a gyógyszerben, akkor küldenek-e katonákat azért, hogy meghaljanak a „Majdan-Ukrajna” projektért? Nem. Főként hogy az USA-t igen érzékenyen érintik a katonái között bekövetkező veszteségek. Márpedig egy, az orosz hadsereggel történő közvetlen összeütközés esetén a veszteségek kolosszálisak lesznek. Az EU pedig kiváltképpen nem küldi el csapatait Kijev megsegítésére. Az Unióban tartani fognak az újabb migránsáradattól, a határok destabilizálódásától, illetve attól, hogy Oroszországtól nem kapják meg a szükséges mennyiségű földgázt.
Az orosz-amerikai kapcsolatokban végbemenő mostani események valószínűleg nem vezetnek el a konfliktus eszkalálódásához. De lehetnek politikai következményei. Két forgatókönyv lehetséges.
1…A Washington és Moszkva közötti perpatvar semmiképpen sem lesz hatással a Donbassz politikai helyzetére. A minszki megállapodások ugyan formailag fennállnak majd, mindenki az egyezmény betartása iránti elkötelezettségét fogja hangoztatni. Valójában azonban ahogy a megállapodások nem működnek most, úgy nem fognak a továbbiakban sem. Ukrajna minden módon akadályozni fogja a megállapodások végrehajtását. Gáncsolni fogja a megbeszéléseket, apró részletekben kötözködni fog. Ez a helyzet még jó néhány évig eltart majd.
2… Az Oroszország és az Egyesült Államok közötti viszony kiéleződése oda vezet majd, hogy Ukrajna – élve az alkalommal és elnyerve ehhez az USA támogatását – végképp lemond a háromoldalú kontakt csoporton belül folytatandó megbeszélésekről. Ez a minszki megállapodások végéhez vezet. Oroszország elismeri a népköztársaságokat, amelyek egy idő elteltével Oroszország részeivé válnak.
Mindezek csupán a küszöbönálló eseményeknek előrejelzései. Ám a helyzet a lehetséges forgatókönyvek egyike szerint, vagy ahhoz közel állóan alakul majd.
Szergej Mirkin
Megjegyzések:
(1) Oroszország akkor megmentette Dél-Oszétiát. De a háborút nem vitte végig. Nem foglalta el Tbiliszit és döntötte meg az élesen oroszellenes grúz kormányt.
(2) Ezzel megismételnék a minszki megállapodások hibáját: a fegyverszünet a néphadseregek számára kedvezőtlen pozíciókban fagyasztaná be a harci állásokat. Amellett az ellenség a Donbassz két megyéjének együttvéve már 70 százalékát tartja megszállva.
(3) Számot kell vetni azzal a tényezővel, hogy az orosz elnök a vele szegről végről rokonságban álló Viktor Medvedcsukot, az (igen mérsékelt) ukrán ellenzék vezérét szemelte ki Ukrajna következő elnökének. Nyilvánvalóan maximálisan kerülni fogja, hogy a lojális elnöknek remélt rokonnak gondokat okozzon. És e cél érdekében megint csak a Donbassz rovására keres és talál majd megoldásokat
(4) Volt idő, amikor az orosz államfő ezt megérteni látszott. 2014. március 18-án írták alá a moszkvai Kremlben, ünnepélyes keretek között, a Krím, illetve Szevasztopol városának visszatéréséről szóló megállapodást. Az ebből az alkalomból elmondott nagy beszédekor Putyin elnök még érteni látszott ezt az alapigazságot. Ebben leszedte a keresztvizet az Egyesült Államokról, amely sutba vágta a nemzetközi jogot, az arra épülő világrendet, és a vadnyugati kocsmák ököljogával váltotta föl azt. MOSTANTÓL MI IS AZ AMERIKAIAK JÁTÉKSZABÁLYAI SZERINT JÁTSZUNK MAJD – ígérte az orosz elnök. Hogy aztán ennek pontosan az ellenkezője következzék be.