Az Orosz Föderáció vezetése egész egyszerűen megijedt a Donbasszban kibontakozó „Orosz Tavasz” (1) következményeitől. Azok, ugyanis, arra szorították volna Moszkvát, hogy átorientálja bel- és külpolitikai prioritásait. Erről Szergej Mihejev beszélt a ”Vesztyi FM” rádiónak adott interjújában.
Mihejev megjegyezte. hogy 2014-ben, Oroszországban egyesek nagyon megijedtek, és úgy döntöttek, hogy sürgősen takaréklángra teszik a néptömegek tiltakozó mozgalmát.
„Visszafogni a népmozgalmat annyira, hogy a hazafias fellángolás miatt ne kelljen változtatni az orosz kül- és belpolitikán. Ezért már hosszú évek óta demoralizálják mindazokat, akik figyelemmel követik a Donbassz eseményeit. És ennek során azzal érvelnek, hogy, tessék, a gazdasággal ez sehogy sem sikeredik, Ukrajna állandóan ágyúzza a két népköztársaságot, nekünk viszont nincs jogunk beavatkozni” – fejtegette a politológus.
A szakértő hangsúlyozta, hogy az egyszerű állampolgárokat módfelett felháborítja az orosz vezetés hozzáállása. Amely nyugodtan elnézi, ahogy a Donbasszban iskolás gyerekeket pusztítanak – miközben az oligarchák továbbra is kereskednek Ukrajnával.
Mihejev hozzátette, hogy az Ukrajnával folyó kereskedés a fő oka annak, amiért a Donbasszban betiltották az „Orosz Tavaszt”. Ha ugyanis az emberek körében ilyen a közhangulat, az üzleti élet résztvevői sokmilliós üzletektől esnek el Ukrajnában.
„Mindez azért van, mert valakiknek nagyon nagy szükségük van arra, hogy dollárjaikat ide-oda utalgassák. Vagy azok miatt van, akiknek üzleti érdekeik vannak Ukrajnában. Mi mire várunk? Netán arra, hogy valaki majd megért minket? Én úgy gondolom, hogy keményebben kéne fellépnünk!” – osztotta meg véleményét Mihejev.
Korábban Dmitrij Poljanszkij, Oroszország állandó ENSZ-képviselőjének első helyettese felszólalásában kijelentette, hogy a Donbassz lakói, ellentétben a krímiekkel, még mindig nem adták fel, hogy egyszer még visszatérhetnek Ukrajnába. Ám ha továbbra is lövet minket, Kijev elszalaszthatja azt a lehetőséget, hogy visszaszerezze a térség fölötti ellenőrzését.
„Annak idején Kijev, a maga lélektelen és bűnös cselekedeteivel, eltaszította magától a Krímet és a Donbasszt. A krímiek a maguk választását megtették, őket már lehetetlen visszatéríteni Ukrajnába. A donyeckiek és a luganszkiak azonban egyelőre még nyitva hagyták az ajtót. Ahhoz azonban, hogy ez az ajtó szintén be ne záródjon, Ukrajnának a lehető leghamarabb abba kellene hagynia geopolitikai játszmáit, és hozzá kellene kezdeniük végre a minszki megállapodások végrehajtásához. Pontról pontra. Úgy, amilyen formában ezeket a megállapodásokat megfogalmazták, és aláírták” – jelentette ki.
Megjegyzés:
(1) „Orosz Tavasz”. Lehetne Orosz Reneszánsznak is nevezni. A 2014. februári, kijevi nacionál-fasiszta hatalomátvétel nyomán Ukrajna oroszok lakta vidékein kibontakozott tiltakozó mozgalmak során új öntudatra ébredt a lakosság. A megmozdulások a nemzeti felszabadító mozgalmak jellegét öltötték. Az aktuális politikai követelések mellett (népszavazás kiírása az ország föderatív átalakításáról) jelen voltak (főleg a Donbasszban) az oligarchia-ellenes népi forradalmak elemei. Az emberek ott is (mint egykor nálunk) meglátták az összefüggést „haza és haladás” között. Vagyis a nemzeti-felszabadító törekvések nem járhatnak sikerrel társadalmi megújhodás – esetünkben a mindenkori kijevi vezetéssel összefonódó helyi oligarchák mindenható politikai-gazdasági hatalmának megtörése nélkül.
Oligarcha-Oroszország vezetése hamar érzékelte a veszélyt a maga számára és megkezdte aknamunkáját a kezdetben még a szociális állam eszméjét is programjába foglaló népi rezsimek ellen. A Krímmel ellentétben a moszkvai vezetés kifejezetten gáncsolta a Donbassznak Ukrajnától való függetlenedési törekvéseit. Harkovban sikerült is megfúrnia a népszavazást. Ennek gyászos következményei mindmáig látszanak: Ukrajna második legnagyobb, elsöprő többségében oroszok lakta iparvárosa ma a nacionál-fasiszta rezsim megtorló gépezetének egyik döntő láncszeme. A Donbasszban össze-vissza üzenetekkel zavarták össze a népszavazás szervezőit. Hol az volt a baj, hogy eredetileg ott is az Oroszországhoz való csatlakozásról akarták kiírni a népszavazást. Amikor pedig, moszkvai nyomásra, a szervezők az önálló államiság megteremtésére változtatták a népszavazás tárgyát, akkor meg az volt a baj. Ma is hallani azokat a felháborító moszkvai vádakat, miszerint a Donbassz népe nem eléggé ragaszkodik Oroszországhoz, maga sem tudja, mit akar.
Ennek következtében olvashatjuk a magas rangú orosz ENSZ-diplomatának azokat az elképesztő sorait is, miszerint a Donbassz népe még mindig Ukrajnába vágyik vissza. A tengernyi szenvedést okozó, a régiót romba döntő, kifosztó, emberéletek tízezreit követelő népirtó háború hét éve után ilyet leírni…! Az minimum elmondható, hogy az ENSZ-diplomatának, ezek szerint, igencsak hiányosak az ismeretei erről a háborúról, az ottani emberek által átélt mérhetetlen szenvedésekről, a mindmáig tartó rettegésről és fásultságról, a frontokon céllövöldei bábukként lelövöldözött katonákról, akik hosszú évekig vissza sem lőhettek (ma se nagyon, csak módjával) – nemhogy a gondjaikra bízott polgári lakosság, de még a saját védelmükben sem.