Mindjárt a Győzelem Napja után korszakos esemény történt, mely pontot tesz a párton belüli államépítők (1) és a liberálisok között a Donbassz kérdésével kapcsolatos szembenállás végére. Hét év alatt először az Egységes Oroszország (JER) az LDNR (Luganszki és Donyecki Népköztársaság) mellé állt. A JER magas szintű vezetőiből álló küldöttség ellátogatott Donyeckbe. Mi több, együttműködési megállapodást írtak alá az Egységes Oroszország, illetve a Donbassz Önkénteseinek Szövetsége (DÖSZ) között.
Hogy ez miért rendkívül fontos, az alábbiakban megvizsgáljuk.
Sok éven keresztül a vezető kormánypártnak, az Egységes Oroszországnak a Donbasszal kapcsolatos álláspontja enyhén szólva vitatható volt. Ha szavakról volt szó, a JER helyes dolgokat mondott, támogatásáról biztosította a Donbasszt. És így tovább. Ennek során azonban többnyire az éppen esedékes retorikát hallhattuk. És csak nagyon kevés olyan képviselő volt, akik igyekeztek valamit tenni még akkor is, ha a pártvezetés részéről erre nem volt semmiféle útmutatás.
Ennek oka egyszerű. A párton belüli – a hatalom legfelsőbb köreiben lévő – liberálisok a Donbasszt afféle cseretárgyként akarta felhasználni. Annak érdekében, hogy helyreálljon az együttműködés a Nyugattal, készek voltak lemondani erről az orosz régióról. Mint azt a JER egyik parlamenti képviselője e sorok írójának elmondta: „a párton belüli liberálisok vissza akarták hozni azokat a viszonyokat, amelyek 2014 előtt léteztek – persze azzal, hogy a Krím immár orosz.” E ponton én nem teljesen osztanám ezt a véleményt. A liberálisok fütyülnek a Krímre is. Csak éppen azzal tisztában vannak, hogy a félsziget kérdése egyszer, s mindenkorra lezárva. A Donbassz kapcsán viszont alkudozni akartak.
És meg kell mondani: volt egy pillanat, amikor úgy tűnt, hogy ez bejön nekik. Ám itt köszönetet kell mondanunk az ukrán vezetésnek. Mind Porosenkónak, mind Zelenszkijnek, akiktől csak egy kis kompromisszumra lett volna szükség. Ám azok csökönyösen kitartottak a maguké mellett. Erre ösztökélték őket az amerikaiak is, akik nem kívántak ragaszkodni az alku létrejöttéhez. (2) Pedig ha sikerül, a párton belüli liberálisaink igencsak erősen lábra kaptak volna. Putyin tekintélyét komoly csapás érte volna, az államépítők pedig olyan vereséget szenvedtek volna, amitől nem egyhamar tértek volna magukhoz. Itt ennél még többet is lehet állítani. Oroszország tekintélyét és presztízsét érte volna olyan csapás, ami után országunk már aligha tarthatott volna igényt a világ egyik vezetőjének a szerepére.
A helyzet azonban 2019 elején változni kezdett. A államépítők keresztülnyomták azt a határozatot, aminek értelmében orosz útleveleket kell kiadni a Donbassz lakóinak. (3) Mostanáig a DNR mintegy 600 ezer (4) lakosa kapta meg az orosz állampolgárságot, számuk szeptemberre eléri a milliót. Ez a Donbassz népköztársaságait (LDNR) automatikusan de-facto Oroszország területévé teszi, amelyen a mi állampolgáraink élnek. A mai napig is csodálkozom azon, hogy’ sikerült az államépítőknek pont 2019 elején keresztülnyomni ezt a határozatot, amikor az eliten belüli liberálisok feltett szándéka volt, hogy megállapodnak az új ukrán vezetéssel, Zelenszkijjel az élen.
Most azonban pontot sikerült tenni a Donbasszal kapcsolatos viták végére. (5) A vezető kormánypárt, az Egységes Oroszország hivatalosan is támogatja a Donbasszt. Nem egy-egy képviselő. hanem az egész párt. A kérdés körül az Egységes Oroszországon belül is folyt a harc. A párton belül három csoportot lehet megkülönböztetni. Van az államépítők két csoportja (Turcsak [6] és Vologyin [7]) . Az egyik pedig a párton belüli liberálisoké (Medvegyev [8]) Sajnos az első két csoport vetélkedik egymással, ami nem tesz jót sem a pártnak, sem az általa folytatott politikának. A párton belüli liberálisok csoportja azonban vesztésre áll. Az Egységes Oroszország végre kezd átalakulni egy se hús, se hal középpártból egy olyan patrióta szellemű államépítő párttá válni, amelyik nem fél attól, hogy adott esetben móresre tanítsa mind a párton belüli liberálisokat, mind pedig „a nyugati partnereket”.
Megjegyzések:
(1) Az orosz politikai zsargonban létezik egy nehezen lefordítható szó: „goszudarsztvennyik”. Ez olyan személy, aki szívén viseli hazája – állama – sorsát, hazája, nemzete üdvén, azok megerősítésén munkálkodik. Ezt próbáltuk az „államépítő” szóval visszaadni.
(2) „Alkun” az a törekvés értendő, amit az orosz vezetés – személy szerint Putyin elnök –képvisel. Aki egy nagy kompromisszummal – sőt, kompromisszum-csomaggal – képzeli el a Kelet-Ukrajnában (Donyec-medence, Donbassz) 2014 áprilisában kirobbant konfliktus békés rendezését. Ennek kulcselemei: a Donbassz, Oroszország közreműködésével, marad Ukrajna keretében. Cserében Ukrajna: 1. lemond a NATO-hoz történő csatlakozásról, marad tömbön kívüli, Moszkvával normális kapcsolatokat ápoló ország. 2. Mostani, az általa erőszakkal is, mindmáig képviselt és védelmezett unitárius (egy és oszthatatlan nemzetállam) állammodellel szemben az évszázadok alatt többszöri alkalommal összefércelt állam államszövetséggé, föderációvá alakul át, széleskörű autonóm jogokat biztosítva, mindenekelőtt, az elsöprő többségében oroszok és oroszajkúak lakta Donbassz számára, amely konföderatív státuszt kapna. Ám miként Ukrajna sem ismeri el, hogy területén más, nem ukrán nemzeti közösségek élnek, hanem e nemzetiségek nyelvén beszélő UKRÁNOK – úgy a meggyötört, ezer sebből vérző, jórészt romokban heverő Donbassz népe sem hajlandó többé együtt élni azokkal, akik ágyúzták, pusztították, ezerféle módon gyötörték – IRTOTTÁK – őket. (És akik ma sem hagynak kétséget afelől, hogy milyen sorsot szánnak a Donbassz népének, ha e területnek újra birtokosaivá válhatnának.)
De alkun értendő az is, hogy a Nyugatnak fölajánlják a Donbasszt – cserében azért, hogy a Nyugat orosznak ismeri el a Krímet, és törli az Oroszországgal szembeni szankciókat.
(3) Az orosz útlevelüknek van egy olyan olvasatuk is, hogy a liberális moszkvai kamarilla így próbálja bebiztosítani magát arra az esetre, ha visszatoloncolta a Donbasszt, ám a kijevi vezetés – ismét, és e kérdésben is megszegve adott szavát – mégis véres megtorlásba kezdene a Donbassz lakosságával szemben. Egyelőre üres fenyegetőzés Kijev részéről, hogy elemi jogaiktól megfosztják azokat, akik korábbi ukrán állampolgárságuk helyett fölvették az oroszt. Ám ha a terület visszakerül a fennhatóságuk alá, megkezdődne a fenyegetés beváltása. Az orosz útlevél ez esetben semmitől sem védené meg birtokosát, a Nyugatot pedig az sem rendítené meg, ha százezerszám irtanák, milliószám üldöznék el szülőföldjükről az orosz állampolgárokat. Az útlevél legfőbb pozitívuma az, hogy – ha erre valamilyen csoda folytán a moszkvai vezetés mégis rá tudná szánni magát – az orosz állampolgárok elleni gyilkos terrorhadjárat okán Oroszország beavatkozna.
(4) A 600 ezer orosz állampolgár nem a DNR-ben, hanem a Donbassz mindkét köztársaságában él.
(5) Aligha. Máris visszakozásnak lehetünk tanúi, az eddigi liberális vonal felé. Nemrégiben Oroszország csoda-külügyminisztere odanyilatkozta: Moszkva azért nem ismeri el a Donbassz népköztársaságait – ellentétben azzal, ahogy 2008-ban elismerte Abháziát és Dél-Oszétiát –, mert míg 2008-ban a Medvegyev akkori orosz és Sarkozy akkori francia elnök közötti megállapodást nem sikerült papírformába önteni – addig a minszki megállapodást az N4 és a két népköztársaság aláírta (nota bene: a Donbasszt „ORDLO” néven említik, és a megállapodást nem a két népköztársaság elnöke írta alá, hanem egy bizonyos „Alekszandr Zaharcsenkó úr” és egy „Igor Plotnyickij úr”). Ezt a megállapodást két nappal később az ENSZ Biztonsági Tanácsa már hivatalos dokumentumává, így kötelező erejű nemzetközi szerződéssé emelte. ÍGY AZT TELJESÍTENI KELLETT. (Nota bene: Ukrajna mindmáig egyetlen betűt nem hajtott belőle végre, az eltelt hat év alatt azt végig obstruálta, mostanra pedig nyíltan ki is mondta: nem is áll szándékukban azt végrehajtani. Ám Moszkvában változatlanul a békés megoldás egyetlen módjának nevezik a de-facto immár halott dokumentumot.)
Lavrovnak ez a nyilatkozata oly mértében megütközést keltett, hogy még több orosz internetes portál is a „döbbenetes” szó kíséretében konferálta föl azt.
Ismét a régi nóta kíséretében beszél erről Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő, akinek (AZ OROSZ ÁLLAMFŐ KÖZVETLEN – ha úgy tetszik, bizalmas – MUNKATÁRSÁNAK) AZ OROSZ MELLETT NYUGATI ÁLLAMPOLGÁRSÁGA IS VAN. Ama orosz elnök szóvivőjének, aki A SZOVJET TITKOSSZOLGÁLAT akadémiáján tanult. Peszkov és egy parlamenti tisztségviselő szerint is A DONBASSZ ELISMERÉSE NINCS NAPIRENDEN. A parlamenti képviselő azért hozzátette: de más módon segítjük a Donbasszt.
(6) Andrej Turcsak, az Egységes Oroszország párt Főtanácsának titkára.
(7) Vjacseszlav Vologyin, az Állami Duma (az orosz parlament alsóházának) elnöke
(8) Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke, az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese