A 2014. május 11-én megrendezett népszavazáson Donyeck és Luganszk megye lakói saját, önálló államalakulataik létrehozására szavaztak. Most, hét évvel ama történelmi jelentőségű esemény után mérlegre tehetjük az önhatalmúlag kikiáltott Luganszki (LNR) és Donyecki (DNR) Népköztársaság létének egyes eredményeit.
A Donyeck és Luganszk jövőjéről megrendezett szavazásra teljes bizonytalanság közepette került sor. Az ukrajnai elnökválasztás csak május 25-én volt esedékes. (1) A népszavazás megtartásakor a kijevi hatalom legitimitása erősen kétséges volt. (2)
Moszkvának a kérdéssel kapcsolatos álláspontja sem volt világos. Egyfelől, Ukrajna keleti része lakosainak szeme láttára tért vissza a Krím Oroszországhoz. Az Állami Duma egyes képviselői pedig annak a lehetőségéről beszéltek, hogy Oroszország Ukrajna más részeit is (3) elismeri, és a Föderáció szubjektumaiként (4) magához csatolja.
Másrészt, közvetlenül a május 11-i sorsdöntő szavazás előtt Vlagyimir Putyin elnök azt tanácsolta a Donbassz lakosságának, hogy ne fokozzák tovább a feszültséget, és halasszák el a népszavazást.
Ennek ellenére, a szavazásra sor került. (5) Donyeck és Luganszk megyében a részvételi arány 75 százalék körül volt. (6) A DNR-ben a választáson részt vevők 89 %-a, míg az LNR-ben 96 %-a szavazott a népköztársaság létrehozására.
* * *
Darja Mityina politológus feltételezi, hogy a Donbassz köztársaságainak jövője közvetlenül függ Moszkva politikai akaratától:
– A DNR és az LNR fennállása hét évének mérlege egyelőre lehangoló. Vonatkozik rájuk az el nem ismert státuszukból eredő, minden létező korlátozás. És amíg nem rendelkeznek hivatalos státusszal, addig lehetetlen helyreállítaniuk népgazdaságukat. A helyzet az, hogy ez a két sem a teljes mértékű államiságig nem jutottak el, sem Oroszország részéről nem részesülnek teljes értékű védelemben.
Oroszország csakugyan segíti a Donbasszt. Érdeme abban áll, hogy a régió még mindig nem került vissza Kijev fennhatósága alá.
Másfelől, Ukrajna különösebben nem is igyekszik helyreállítani a terület fölötti szuverenitását, minthogy az újabb szociális kiadásokkal járna együtt.
Ugyanakkor meg kell említeni Oroszország szerepét a minszki egyezmények aláírásában. E megállapodásoknak köszönhetően megszűntek a levegőből intézett támadások, üzemek, lakóépületek lerombolását sikerült elkerülni.
A DNR és az LNR (Donyecki és Luganszki Népköztársaság) azonban továbbra is erősen függ külső tényezőktől. Ukrajnától, Oroszországtól, a Nyugat országaitól, amelyek szintén beleártották magukat az ügybe.
A legfőbb probléma az, hogy nincs fejlődés. Senki sem tudja, honnan jön majd az a politikai impulzus, ami lehetővé tenné a helyzet változását.
Oroszország segítségével e területek kitartottak, és nem vesztették el meghirdetett államiságukat. Moszkva anyagi segítséget is nyújt. Ez a segítség egy teljes értékű gazdasági élethez nem elég, de éhen halni nem hagyják a köztársaságokat.
„Szvobodnaja Pressza”: – Sikerült-e a Donbassz köztársaságainak kialakítani államirányítási rendszerüket?
– A köztársaságok politikai szférájában az oroszországi rendszer legrosszabb vonásai termelődnek újra. A gazdasági szféra is megsínyli a köztársaságok el nem ismert státuszát. Ami, például, nem teszi lehetővé a normális kereskedést. Mégha a Donbasszban teljes mértékben be is indulna a termelés, az előállított termékeket nem lenne hol értékesíteni.
A mostani „szürke” gazdálkodással egy kis ideig ki lehet húzni. Ez a helyzet azonban sokáig nem folytatódhat. Rossz, hogy senkinek sincs akcióterve a jövőre vonatkozóan.
Sajnos, Oroszország elszalasztotta azt a lehetőséget, amikor Ukrajna délkeleti részét csatlakoztatni lehetett volna. 2014/15-ben Moszkvának megvolt a lehetősége, hogy Ukrajna egészét, mint mondani szokták, ráncba szedje. Ám féltek ezt megtenni. Féltek a külföld elítélésétől, az újabb szankcióktól. Mint mondani szokták, ha a szégyen és a háború között választasz, akkor egyből megkapod mind a kettőt.
Most van éppen miért bírálni az LNR és a DNR vezetését. De ezek nem önállóak. Hadban álló területek maguktól nem tudnak fejlődni. Nem tudják alakítani politikájukat, gazdaságukat a nélkül, hogy közben fél szemmel az őket a teljes megsemmisüléstől megmentő országokra sandítanának.
A Donbassz ma harapófogóban van. Egyrészt Ukrajna felől, amely számára előnyös a terület csöndes degradálódása.
Ma, méghozzá, csak politikai megoldás lehetséges. Oroszországnak sokkal inkább világossá kellene tennie álláspontját, és nem kellene félnie az újabb szankcióktól. Egyesek azonban az orosz vezetésből félnek elveszíteni a bankszámláikat, vagy a Donbasszal való együttműködés „szürke” csatornáit.
Minek következtében hitvány, felemás politizálásnak lehetünk tanúi a Donbasszban.
(A megjegyzések az alábbi címen olvashatók:)
https://vk.com/doc626800223_596205427 )