2021. 05. 31.
Oroszország el fogja ismerni a DNR-t és az LNR-t. Ehhez azonban bizonyos feltételeknek teljesülniük kell bizonyos feltételeknek – jelentette ki Vlagyimir Szolovjov, orosz újságíró és tévé műsorvezető. (1)
Véleménye szerint a köztársaságok ügyében csupán Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke dönthet. És ő ezt csak akkor teheti majd meg, ha az orosz gazdaság felkészült a Nyugattal való maximális szembenállásra.
„Erre a helyzetre majd akkor lesz megoldás, ha gazdaságunk készen áll majd arra, hogy teljesen leállítsák, bevessenek minden létező nyugati szankciót, beleértve a SWIFT-et, illetve az orosz szénhidrogének szállítási tilalmát Európába és az Egyesült Államokba. Minket mindenképpen ebbe az irányba visznek, és a Donbassz lesz majd az ürügy” – mondta Szolovjov.
Szolovjov feltételezte: amint az orosz gazdaság képes lesz elviselni a Nyugat csapásait, Oroszország nem fogja beérni a Donbasszal: vissza fogja szerezni a többi orosz földet is.
Megjegyezte: Oroszország hibát követett el, amikor aláírta a minszki megállapodásokat, illetve amikor 2014-ben elismerte az illegitim ukrán vezetést.
„Nem lett volna szabad elismerni Porosenkót, a fordulatot. Ez naivitás volt tőlünk. Nagy hiba terheli azokat, akik akkor Ukrajnával foglalkoztak” – tette hozzá. (2)
Megjegyzés:
(1) Ismert, befolyásos újságíró. Láthatóan szoros kapcsolatban áll a Kremllel, sőt, talán még Putyin elnökkel is. Mondandójára odafigyelnek.
(2) Putyin elnöknek a puccsista rezsimmel kapcsolatos megítélésében, rövid időn belül, 180 fokos fordulat állt be. 2014 márciusában még az volt az álláspontja, hogy az egy törvénytelen, hatalombitorló junta, amelyikkel maximum apró, napi ügyekben lesz hajlandó szóba állni. Április közepén azonban már hagyta magát egy asztalhoz ültetni a rezsim képviselőivel, ezzel, de facto, elismerve a fordulatot. A 2014. május 25-i ukrajnai elnökválasztás után pedig sietett gratulálni Porosenkó választás győzelméhez, immár de jure is elismerve ezzel a náci juntát. Lavrov külügyminiszternek volt az az akkori időkből is ismerős álláspontja, hogy „Porosenkó még mindig jobb, mint a szélsőségesek”. Öt évvel később ugyanez megismétlődött Zelenszkijjel is.
Két keserves csalódás sem vezette azonban még rá az orosz elnököt arra az alapvető felismerésre, hogy amíg ezt az illegitim juntát gyökeresen el nem távolítják Kijevből, addig ott sohasem lesz sem béke, sem megállapodás. Ahogy Hitlerrel sem lehetett megállapodni. Ahhoz őt előbb szét kellett zúzni, hogy aztán, két hónappal a német kapituláció után, Potsdamban össze lehessen hívni a háború utáni rendezéssel foglalkozó konferenciát. A két Minszk kudarcának alapvető okát abban kereshetjük, hogy az orosz diplomáciának legalábbis a passzivitása mellett megpróbálták összevonni a „jaltai” és a „potsdami konferenciát”.