- 07. 12.
Vlagyimir Putyin orosz elnök belátja: hiba volt elismernie a 2014-es államcsíny révén hatalomra került ukrán kormányt. Nem telik bele sok idő, és keményebb álláspontra fog helyezkedni Ukrajnával kapcsolatban.
Minderről Mihail Pogrebinszkij kijevi politológus beszélt. Szerinte megtörténhet, hogy az államfő visszavonja azt a döntést, amivel Oroszország elismerte a 2014-es államcsínnyel hatalomra került ukrán vezetést. (1) Várakozások szerint az orosz vezető erről a cikkében (2) fog írni. A politológus feltételezi: Putyin, amikor arról beszél, hogy Ukrajnában államcsínnyel ragadták meg a hatalmat, ezzel azt állítja, hogy orosz részről nem volt értelme legitimálni a történteket. (3) És mostanra az orosz elnök immár közel van ahhoz, hogy „Ukrajnával kapcsolatban levonja a helyénvaló következtetéseket”.
„Most hát várjuk Putyin cikkét, amiben Ukrajna kapcsán történelmi jegyzeteket találunk majd. Feltételezésem szerint Putyin sajnálni fogja azt, hogy 2014-ben elismerte a kijevi vezetést. Most arról beszél, hogy ez államcsíny volt. De akkor minek ismerte el ezt a vezetést, mi ebben a logika?
Egészen más lett volna a helyzet, ha nem ismerik el ezt a vezetést. Mert mit is lehetett volna akkor mondani a Krímről? «A krímiek és a Donbassz nem ismerik el ezt a vezetést.» (4) Így viszont elismerték. Putyinnak tehát le kell vonnia a következtetést. Márpedig retorikája azt sugallja: nagyon közel áll ahhoz, hogy – Belorussziával kapcsolatban kevésbé, Ukrajnával kapcsolatban viszont inkább – levonja a megfelelő következtetést” – összegezte Pogrebinszkij.
Megjegyzések:
(1) Két héttel az után, hogy az orosz államfő (mindmáig) nem ismerte el „a Donbassz népének” választását, a 2014. május 25-i ukrajnai „elnökválasztás” estéjén, kevéssel urnazárás után Putyin sietett üdvözölni Petró Porosenkó „elnök” megválasztását. Mely egyébként semmiben sem felelt meg a „demokratikus választások (annyit emlegetett) európai szabványainak”. Előre tudott volt, hogy „a választást” az amerikaiak által kiválasztott Porosenkó oligarcha, a „Majdan” egyik finanszírozója fogja megnyerni. A választásokra a terror légkörében került sor. Sorozatosan fizikai inzultusok érték a junta elleni bátor kiállásáról ismert, komoly alternatívát jelentő Oleg Carjov képviselőt. Ám amikor életveszélyesen megfenyegették a családját is, Carjov kénytelen volt feladni. A Donyecki Népköztársaságba menekült, ott él és politizál azóta is. Így Porosenkóval szemben nem volt komoly, alternatív ellenjelölt. A választás pedig nagyfokú érdektelenségbe fulladt.
Az utóbbi időben, Oroszországban szaporodnak a Donbasszal kapcsolatos orosz politikát érintő bírálatok. Ezek között vannak olyanok is, amelyek az orosz politika kudarcait az orosz legfelsőbb vezetésen belül megbúvó liberális ötödik hadoszlop aknamunkájának tulajdonítják. Különös, hogy egy titkosszolgálati múlttal rendelkező elnök ilyeneket megtűr maga mellett. Nagyon meg lehet kötve a látszólag mindenható – „zsarnok” – elnöknek, hogy elnökségének két évtizede alatt sem takarította ki maga mellől a még a Jelcin-érából megörökölt, kártevő liberálisokból álló Augiász-istállót.
(2) Nemrégiben megtartott nyilvános tévéfórumán az orosz elnök ismét szóba hozta kedvenc tételét „a háromosztatú, egységes orosz népről”. Melynek tagjai az ukránok is, akik az orosz elnök úgyszintén kedvelt tétele szerint „ugyanolyan oroszok, mint mi magunk is vagyunk”. Elég váratlanul hozta szóba – ezt valami olyan fontos tételnek tüntetve föl, hogy erről üstöllést ír is egy nagy történelmi cikket. Nyilván ebből következtetett a cikk szerzője is: egy történelmi tárgyú írás köntösébe bújtatva az orosz elnök valami nagy horderejű aktuálpolitikai bejelentésre készül.
Nos, a cikk elkészült. Szakértőknek kellett kihámozniuk az első látásra semmitmondó sorok mögé bújtatott mondanivalót.
(3) Akkoriban uralkodó felfogás volt, hogy „Porosenkót kell támogatni, mert még mindig jobb, mint a szélsőségesek”. Ezért is rohant gratulálni az orosz elnök a pitiáner sikkasztóból utóbb véreskezű háborús bűnössé lett bábelnöknek. Négy és fél évi vele történő, hiábavaló kínlódás után (a Kercsi-szorosban történt ukrán provokáció nyomán) kellett rájönni, hogy Porosenkó nem lesz partner az orosz elnök elképzeléseihez: ő totális győzelemre tör a Donbassz és Oroszország fölött.
Öt évvel később Moszkva megismételte ugyanezt a hibát. Akkor is és most is (mármint 2019-ben) a cikkek többsége Lavrov külügyminisztert nevezte meg az effajta eszmefuttatás értelmi szerzőjének. A barátja, Trump elnök által kiválasztott kabarébohóc nem fért a bőrébe: hol Putyin szegről-végről rokonát, egyben az ukrán (mérsékelt) ellenzék vezérét tetette házi őrizetbe, hazaárulás vádjával (az orosz államfő őt szerette volna – szeretné – Ukrajna elnöki székében látni), hol az ellenzéki (orosz nyelvű) sajtóra mér újabb csapást (az eredetileg orosz anyanyelvű) „véres bohóc”. Mígnem aztán azzal húzta ki végleg a gyufát, hogy kihagyta Ukrajna őshonos népei közül az évszázadok óta ott élő oroszokat. Oroszország elnökének mindezeket a rúgásokat, megaláztatásokat el kellett szenvednie ahhoz, hogy rájöjjön: terveit a puccsista rezsim vezetőire építve, egy lépést sem juthat előre.
(4) Óriási tévedés! 2014. április 6-án mind a két, szomszédos megye (Donyeck és Luganszk) közgyűlése kinyilvánította, hogy NEM ISMERI EL A HATALMAT TÖRVÉNYTELENÜL MEGRAGADÓ, ILLEGITIM KIJEVI VEZETÉST, EZÉRT A KÉT MEGYE (Donyeck és Luganszk) SZUVERÉN NÉPKÖZTÁRSASÁGGÁ NYILVÁNÍTJA MAGÁT, és többé nem engedelmeskedik Kijevnek. Az más kérdés, hogy Moszkvában keményen fogták és szorosra húzták a gyeplőt, és a két népköztársaság (hacsak nem akarták elveszíteni – az időben és mennyiségében egyébként mindig gondosan adagolt – orosz segítséget) nem tehetett mást, mint mindenben követi Moszkva hivatalos kurzusát.