https://pestisracok.hu/a-demokraciaexport-kudarca/
- 08. 18.
Barack Obama 8 éves elnöksége alatt egyetlen olyan nap sem volt, amikor ne állt volna valakivel fegyveres konfliktusban az Egyesült Államok. Obama most Nobel-békedíjasként tengetheti 11,75 millió dolláros kúriájában nyugdíjas éveit. Ennek egyetlen oka pedig az, hogy a volt elnök nevével forrt egybe a demokráciaexport fogalma, amelynek részeként a magát mintademokráciának tekintő USA (szigorúan saját geopolitikai érdekei mentén) igyekezett “elhozni a demokráciát” a világ erre kulturálisan és szociológiailag is felkészületlen részeire. Nem sikerült, helyette azonban destabilizálta a Közel-Kelet és Észak-Afrika számos kormányát, amelyeknek összeomlása nyomán csak káosz, zűrzavar és migráció maradt Európa perifériáján. Azóta kiderült, hogy az egész jóemberkedésbe csomagolt demokráciaexportra alapuló külpolitika éppen csak azoknak nem segített, akiket elvileg “felszabadítani” lett volna hivatott. Realitásérzék híján azonban a jóemberkedésnek – főleg, ha nagyhatalmi érdekek mentén valósul meg – csak káosz lesz a vége. Ez a fajta káoszteremtés pedig sokaknak idehaza sem ismeretlen.
A 2001 szeptember 11-i merénylet ma már egyértelmű, hogy nemcsak Amerikát rázta meg, hanem Európát is, benne Magyarországgal. Ezután hirdette ugyanis meg az USA a “war on terror”-t, amelynek keretei közt a terrorszervezetek bázisterületeinek számító országokba küldött fegyveres erőket Amerika. Aztán jöttek a demokraták Barack Obamával az élen, leöntötték az egészet egy adag cukormázzal és jóemberségbe csomagolták az addigra 8 éve húzódó megtorlási műveletet. A többi pedig már történelem, mondhatnánk, ha a migráció nem lenne a mai napig meghatározó része az európai mindennapoknak.
DEMOKRÁCIAEXPORT ÉS MIGRÁCIÓ
Obama tehát jóemberségbe csomagolva belehúzott a háborúba. Cinikusan megjegyezhetnénk: a fegyvergyárak legnagyobb örömére. A cél persze émelyítően jóemberes volt: felszabadítani a diktatúrában élőket. Főleg, ha azok a szerencsétlen elnyomottak amerikai geopolitikai szempontból érdekes országban éltek.
Obama felkarolta az amerikai drónprogramot, méghozzá olyannyira, hogy elnöksége első évében több dróncsapást rendelt el, mint Bush a maga teljes regnálása alatt. Obama két ciklusa alatt összesen 563, főként drónok által végrehajtott csapás érte Pakisztánt, Szomáliát és Jement, szemben Bush 57 ilyen akciójával. Az Elnökség által naplózott jelentések szerint legalább 384…807 civil halt meg ezekben az országokban. A mostani események tükrében különösen pikáns, hogy a Bureau of Investigate Journalism adatai szerint éppen Afganisztánban volt a legtöbb civil áldozata a támadásoknak, szám szerint csak 2016-ban 65…101 fő.
Persze nemcsak Afganisztánban osztotta a “demokráciát” aktívan az Obama-adminisztráció. Jemen, Pakisztán, Szomália, Dzsibuti, Líbia, Egyiptom és Szíria is kapott a demokráciaexportból kisebb-nagyobb mértékben. Vélhetően a demokratikus átalakulás támogatói ezekben az országokban nem arra gondoltak az amerikai beavatkozás kezdetén, hogy azért kapnak demokráciát, mert kénytelenek lesznek elmenekülni hazájukból a “felszabadulást” követő polgárháború elől. Aztán tessék megnézni, hova szólnak a mára a Földközi-tenger mélyén pihenő, eldobált útlevelek.
A fegyveres erők dilettáns felhasználása mellett az Obama-adminisztráció legnagyobb bűne azonban mégis az volt, hogy a beavatkozások során egyáltalán nem volt tekintettel az egyes országok társadalmi és politikai beidegződésére. Az amerikai demokráciaexport útján Szíriában, Líbiában és Egyiptomban is egyaránt nem demokratikus, de kiszámítható pályájú rezsimeket döntöttek meg egyik napról a másikra. Ezután a demokratikus államberendezkedés terén teljesen járatlan országok káoszba és polgárháborúba süllyedtek, amelyek Szíriában és Líbiában 10, Afganisztánban pedig már 20 éve tart. A civil áldozatok száma pedig csak ezrekben mérhető, Európa pedig 6 éve nyög az emiatt menekülő milliók nyomása alatt. A Nobel-békedíjas Obama, valamint a liberális jóemberkedés(be csomagolt geopolitikai hazardírozás) így tehát emberek ezreinek haláláért felelősek. Ezen szocializálódott alelnökként Joe Biden, aki az afganisztáni kivonulás kapcsán igyekezett mindent ugyanúgy elbaltázni, ahogy azt Obamától tanulta.
SAIGON SZTEROIDOKON
Így jellemezte a kabuli helyzetet Kimberley Motley, aki emberjogi jogászként 13 évig dolgozott különböző afganisztáni ügyeken. Persze a Fehér Ház hevesen tagadja az ilyesfajta kijelentéseket – azaz a valóságot. Teszik ezt annak ellenére, hogy éppen a valóság magas fokú tagadása okozta magát a katasztrófát is.
Tény ugyanis, hogy a NATO már 2019-ben tudott arról, hogy a Talibán egyre komolyabb forrásokból gazdálkodhatott, a felhasznált pénzeket pedig sokszorosan hatékonyabban költötték el, mint az amerikai–afgán kormánypárti erők. 2016-ban a Forbes a tálibokat a globálisan aktív tíz terrorista szervezet közül az ötödik leggazdagabbnak minősítette. Az ISIS “éves bevétele” akkor 2 milliárd dollár volt, az ötödik helyezett tálibok (akkor még) szerény éves “bevétele” 400 millió dollár volt. A Szabad Európa Rádió birtokába került bizalmas NATO-jelentés szerint azonban a tálibok éves költségvetése a 2019–20-as pénzügyi évben már 1,6 milliárd dollár volt, ami négy év alatt 400 százalékos növekedést jelent a Forbes 2016-os adataihoz képest. Összehasonlításképpen: a pár ezer milicistát tömörítő terrorszervezet “GDP-je” megegyezett a szegény országnak nem nevezhető San Marinóéval. Ez pedig a tálib katonák felszerelésén is meglátszik. A Szabad Európa Rádió egyébként csoportosította is a szervezet bevételeit, amelyből kiderül:
- 464 millió dollárt szereztek bányászatból (amelynek kapcsán Kína már fel is vette a kapcsolatot a tálibokkal);
- 416 millió dollárt hozott a drogkereskedelem a világ legnagyobb ópiumtermelő országában tevékenykedő terroristáknak;
- 240 millió dollárt (!!!) gyűjtöttek patrónusoktól és mikroadományokból;
- 240 millió dolláros bevételt hozott továbbá az exporttevékenységük;
- 160 millió dollár a védelmi pénzekből, váltságdíjakból jött össze;
- végül pedig a legérdekesebb tétel: 80 millió dollár ingatlanügyletekből.
A tálibok tehát igen szerteágazó és erős gazdasági hátországgal rendelkeznek jelenleg, a tételekből pedig kiderül, hogy Afganisztán határain kívül is vannak partnerei a szervezetnek. A jelentős források pedig komoly előnyt jelentenek egy immáron magára hagyott, polgárháborús országban. Ez az, amit Bidenék figyelmen kívül hagytak.
A helyszíni beszámolók szerint ugyanis az afgán hadsereg ellenállás nélkül adja fel területeit, a tisztek pedig sok helyütt a nyílt utcán tépik le jelvényeiket. Egyes hírek szerint a fegyveres erők vezérkarának jelentős része maga is szimpatizál a Talibánnal. Ez vélhetően több, mint pletyka, tekintve a kabuli folyamatokat, meg persze azt, hogy a húsz évnyi amerikai megszállás alatt csak polgárháborút hoztak a jóemberkedők, akik realitásérzék nélkül próbálnak rendet rakni a világban.
BIDENEK A NAGYVILÁGBAN
Ha Biden – és általában a demokraták – elvesztették a realitásérzéküket, miközben demokráciaexportosdit játszottak, akkor nem szabad elfelejtkeznünk a liberális demokraták európai szárnyáról, akik az amerikai elnökéhez hasonlatos éleslátásról tettek tanúbizonyságot a témában. Közülük is kiemelkedik Cseh Katalin, aki éleslátó írásában megfenyegette (!) a tálibokat. Méghozzá azzal, hogy tárgyalni fognak róluk. A genderlobbiba nyakig merült szivárványosok. Talán. Szankciókról. Most aztán rettegnek az évi közel kétmilliárd dollárból gazdálkodó tálibok.
Hiszen vajon milyen szankciókat irányozhatna elő Cseh Katalin? Esetleg majd az unió nem kereskedik a tálibokkal. Azokkal a tálibokkal, akiknek a két fő exportcikke az ópiátokból és az emberkereskedelemből áll. Na meg a ritkaföldfémekből, de arra az élelmes kínaiak már meg is kötötték a koncessziókat.
És hogy hol van ilyenkor “Kabul Rózsája”, az afgán humanizmus megteremtője? Tordai Bencével strandol (az egyik nem is létező, mégis ellopott szabadstrandon), miközben Orbán Viktortól és az általa hőn szeretett afgánok ügyében teljesen impotens EU elhagyásától retteg a Facebookon. Ők azok a Bidenek, akik a válsághelyzetben is képesek teljesen jelentéktelen, mondvacsinált problémákkal foglalkozni, a másik oldalon pedig a katasztrofális helyzeten is rontani. Ahogy az amerikai elnök tette azt a húsz éve polgárháborútól nyögő Afganisztánban, miközben odahaza annak örvendhet, hogy eljött a világbéke, mert még befogadóbb lett az LMBTQ-zászló.