Így akarnak eljárni az eurobürokraták, válaszul arra, hogy Magyarországon törvényt fogadtak el a gyermekeknek az LGBT propagandájával szembeni védelméről
Az európai irányító testületektől ma nyíltan hallani arról, hogy Magyarországot ki kell zárni az Európai Unióból. Az ok: a magyar parlament június első felében – a kormányzó Fidesz kezdeményezésére – törvényt fogadott el a gyermekeknek az LGBT-propagandával szembeni védelméről.
Az EU júliusi csúcstalálkozóját megelőzően fogadták el 17 országnak a magyar törvényt elítélő nyilatkozatát. Ennek aláírói arra hívtak fel, hogy „garantálni kell az európai jogrend védelmét”. Július 7-én, az Európai Parlament előtti felszólalásában Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ígéretet tett: Magyarországgal szemben beveti „a rendelkezésére álló eszközöket”. Másnap az Európai Parlamentben, 459 szavazattal, 147 ellenében határozatot fogadtak el, amiben a törvényt úgy minősítik, mint „annak a példáját, hogy Magyarországon céltudatosan és előre megfontoltan zajlik, az emberi jogok intézményrendszerének a fokozatos lebontása.” Ezzel párhuzamosan Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter fölvetette, hogy Magyarországot ki kell zárni az Unióból. Elismerve ugyanakkor: még nincs kidolgozva annak az eljárásrendje, hogy „összeurópai népszavazást” lehessen tartani egy tagállam kizárásáról.
Azok alapján, ami az utóbbi hetekben és hónapokban Magyarország és az Európai Unió kapcsolataiban történt, bízvást beszélhetünk komoly válságról. Orbán Viktor miniszterelnök kettős támadást vészelt át – egyrészt liberális értelmiségiek, másrész politikai funkcionáriusok részéről (ide értve az Európai Bizottság elnökét, a holland és a luxemburgi miniszterelnököt). Ilyesmire 2010 óta nem volt téma.
Az Európai Unió „magvát” képező országok vezető politikusai a kelet-európai országoknak nyújtandó gazdasági segítséget (1) eddig még sohasem kötötték ahhoz, hogy ezek az országok feleljenek meg bizonyos „értékrendbeli és ideológiai prioritásoknak”. Ugyanakkor a a gazdaság helyreállításának céljából 2020-ban meghirdetett 750 milliárd euró Magyarországra és Lengyelországra eső részének a két országnak való kiutalását – „az LGBT-közösségek tevékenysége példátlan korlátozásának okán” – felfüggesztették.
Mindezek mellett az Unió vezetői felvetik: Budapestnek el kell ismernie az uniós törvénykezés elsőbbségét a hazaival szemben – ami ott heves ellenállásba ütközik. Az álláspontok ilyetén eltérése folytán szeptember 30-ig elnapolták annak a kérdését, hogy Magyarországot bevonják a gazdasági újjáépítési tervbe. Ami miatt halasztást szenved a Magyarországnak szánt 7,2 milliárd euró átutalása.
Budapest válasza erre a példátlan külső kihívásra nem váratott magára. A szokásos szuverénista retorikán túl („ez a mi pénzünk”) Orbán hivatalosan bejelentette: országos népszavazást tartanak a gyermekek védelmét, és a hagyományos családi értékeket illető kérdésekben. Így mostanság szó sincs bármiféle engedményekről.
A mostani kihívás Budapest számára nehéz politikai helyzetben következett be. Amikor az USA elnöke egy olyan politikus lett, akinek feltett szándéka, hogy a „liberális értékek” védelmére létrehozzon egy koalíciót. És Orbánnak immár nincs lehetősége arra, hogy rájátsszon Washington és Brüsszel ellentéteire. Ráadásul nagyon is lehetséges egy hatalomváltás Berlinben. Ahol távozik a hatalomból Angela Merkel, Orbán jóakarója, és a közelgő parlamenti választásokat a zöldek pártja, az amerikai Demokrata Párt ideológiai szövetségese nyerheti meg. Így szűkül a hivatalos Budapest mozgástere.
Orbán aligha engedheti meg magának, hogy lebontsa a 2010 óta kiépült politikai rendszert, és az azt összecementező nemzeti-konzervatív ideológiát. Orbán mélyrehatóan megreformálta a magyar politikai rendszert, annak „centrumává” téve meg magát. Saját magáról, mint a keresztény, nemzeti hagyományok hívéről tett tanúbizonyságot, amelyek jelképesen Szent István király Koronájában testesülnek meg. A magyar miniszterelnök mindig is abban látta küldetését, hogy a „posztkeresztény” Európát emlékeztesse történelmi-kulturális gyökereire és védje meg a magyar nép sajátosságát. Nyilvánvaló, hogy a politikai kurzus és közbeszéd radikális változása a hivatalos Budapest számára nem kívánatos. Ám szüksége van-e manapság az európai és a német elitnek egy olyan kelet-európai politikusra, aki képes irányítani a „konzervatív hullámot” és intézményes keretek közé terelni azt? Elképzelhető, hogy mostanra a prioritások radikálisan megváltoztak.
Ebben a helyzetben a Magyarországon tervezett népszavazás csakugyan kiutat jelenthet a hivatalos Budapest, és személy szerint Orbán számára. Egy népszavazás jó módja annak, hogy valaki erősítse pozícióját (ha azon a kormány álláspontja támogatást kap) – illetve alkalmas arra, hogy elhárítsa magáról a felelősséget a kialakult konfliktushelyzetért (abban a feltételezett helyzetben, ha a kormány elképzelését nem támogatnák). Egy népszavazás azonban mindenképpen lehetővé teszi Orbán számára, hogy kedvezőbb pozíciókból alkudozzon az Unió funkcionáriusaival. És ha Magyarországon belül hozzá akar látni bizonyos átalakításokhoz, ezt megteheti a nélkül is, hogy valamit bontania kelljen. Képes lesz-e viszont Orbán arra, hogy a kialakult helyzetben végigjátssza játszmáját? És lesz-e elég szilárd az általa létrehozott politikai rendszer? Vagy valósággá válik a liberális politikusok által meghirdetett Budapesti Tavasz? Az elkövetkező hónapokban majd választ kapunk ezekre a kérdésekre.
Szergej Birjukov, az „Eurázsiai Térséget Tanulmányozó Központ” (Novoszibirszk)