Zaharova szerint Kijev csupán egy lépésre van a minszki egyezmények felmondásától

https://vk.com/doc626800223_610020527

  1. 09. 22.

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője kijelentette: Kijev csupán egy lépésre van attól, hogy de-facto beismerje: felmondja a Donbasszról kötött minszki megállapodásokat.

„A Donbasszban zajló konfliktust kizárólag békés eszközökkel, azt alapul véve lehet és kell megoldani, hogy a Minszki Komplex Intézkedési Tervvel szemben nincs más alternatíva. Ehhez pedig a konfliktusban részes felek – Kijev, illetve Donyeck és Luganszk – politikai akaratára van szükség. És persze arra, hogy a felek készen álljanak az elért megállapodások, illetve a vállalt kötelezettségek teljesítéséről folytatandó közvetlen párbeszédre.

Sajnos azonban, mint láthatjuk, a kijevi rezsimnél ez a fajta készség nem tapasztalható. Ellenkezőleg: azt látjuk, hogy igyekeznek elszabotálni a minszki megállapodásokat, illetve próbálják másokra is ráerőltetni a rendezésre vonatkozó logikájukat. Az utóbbi időben ez az irányvonal leplezetlenül megmutatkozik” – mondta Zaharova.

A szóvivő asszony emlékeztetett arra: Kijev legutóbbi politikai lépései arról tanúskodnak, hogy Ukrajna nem kívánja végrehajtani a minszki megállapodásokat és beszüntetni a háborút a Donbasszban.

„Emlékeztetnék rá: augusztus 9-én az ukrán parlamentbe beterjesztették az átmeneti időszakban követendő állami politikával kapcsolatos törvénytervezetet. Ami nemcsak ellentétes a Komplex Intézkedési Tervvel, de ami a Kijev iránt nem lojális erőkkel szembeni tisztogató akciókat irányoz elő.

A törvénytervezetben a különleges státusz, a nyelvhasználatra vonatkozó jogok, a Donbassz lakóinak járó amnesztia, a helyi államhatalmi szervek jogkörei, a választások megtartásának a minszki egyezményekkel és a normandiai formátumban megtartott találkozókon elért megállapodásokkal összhangban történő megszervezése helyett katonai-polgári, illetve nemzetközi közigazgatás bevezetése szerepel – tette hozzá az orosz külügyi szóvivő-

Zaharova hangsúlyozta: amennyiben elfogadják ezt a törvénytervezetet, azt Oroszország úgy fogja tekinteni, hogy azzal Kijev gyakorlatilag felmondta a minszki megállapodásokat.

„Ha ezt a törvénytervezetet elfogadják, az gyakorlatilag azt fogja jelenteni, hogy Ukrajna gyakorlatilag felmondja a Minszki Megállapodásokat, és zátonyra futtatja az egész tárgyalási folyamatot” – tette hozzá Zaharova.

Hangsúlyozta továbbá, hogy Moszkva a nemzetközi porondon olyan lépéseket tehet, amelyek révén kikényszeríti Kijevnél a Donbasszal kapcsolatos megállapodások teljesítését.