Gyenyisz Lozinszkij, az ENSZ Közgyűlés 1. bizottságának (1) ülésén részt vevő orosz küldöttség vezetője kijelentette: Oroszország arra nem vállalt kötelezettséget, hogy Ukrajna egy részét, lakosságának akarata ellenére, arra kényszerítse, hogy az ország része maradjon.
A diplomata ezzel válaszolt Vlagyimir Lakomovnak, az ukrán külügyminisztérium nemzetközi biztonsági főosztálya vezetőjének arra a vádjára, hogy Moszkva, „a Krím megszállásával” kirívóan megsértette a budapesti Memorandumban foglaltakat. (2)
Mint Lozinszkij megjegyezte: ezek a vádak alaptalanok, és nem egyebek, mint „az oroszellenes propaganda megnyilvánulása”.
„A dokumentum rendelkezései nem vonatkoznak olyan esetekre, amelyek belpolitikai erők ténykedésének, illetve gazdasági, szociális tényezők hatására következnek be” – mondta.
A diplomata rámutatott: „amikor Ukrajnában elszabadultak a nacionál-radikális erők, illetve amikor az országban, külső támogatással (3) erőszakos hatalomátvétel történt, a Krím, illetve Szevasztopol (4) lakossága számára, legfontosabb létérdekei megvédésének az egyetlen lehetséges eszköze maradt, hogy élnek önrendelkezési jogukkal – aminek eredményeként csatlakoztak Oroszországhoz.
1994-ben Ukrajna, Oroszország, az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia aláírták a Budapesti Memorandumot. E dokumentum alapján Kijev csatlakozott az atomsorompó egyezményhez, és felszámolta nukleáris fegyverkészleteit. Moszkva, Washington és London pedig szavatolták biztonságát. (5)
A 2014 márciusában megtartott népszavazás eredményeként (6) a Krím Oroszország része lett. Ukrajna továbbra is a saját, bár időlegesen megszállt területének tartja a félszigetet. Moszkvában nem egyszer kijelentették, hogy a kérdést egyszer s mindenkorra lezártnak tekintik.
Megjegyzések:
(1) Az ENSZ Közgyűlésének nemzetközi biztonságpolitikai és leszerelési kérdésekkel foglalkozó bizottsága.
(2) A Memorandum – miként a nevében is benne van (nyilatkozat, emlékeztető) – a tényeknek oroszellenes propagandacélokból történő meghamisítása. A MEMORANDUM NEM BÍR NEMZETKÖZI JOGI KÖTELEZETTSÉGGEL. Aláírói pusztán ELVI NYILATKOZATOT tesznek arról: megvédik a nukleáris fegyvereiről lemondó Ukrajnát, annak függetlenségét, biztonságát, a fennálló határain belüli szuverenitását, és területi sérthetetlenségét.
(3) Az Egyesült Államok közvetlen szerepére való utalás. A törvényes ukrán elnök hatalma megdöntésének egyik célja volt, hogy a hatalomra juttatandó bábrezsim átengedje az Egyesült Államoknak a kiemelt stratégiai fontosságú szevasztopoli orosz haditengerészeti támaszpontot. Washingtonban annyira biztosak voltak a dolgukban, hogy az ottani lapokban már meg is jelent az amerikai közbeszerzési hivatal pályázati kiírása a támaszpontnak amerikai igények szerinti átépítésére. Putyin elnök mesteri húzással szinte már a zsebükből húzta ki a támaszpontot. Innen az azóta is tartó szankciós őrjöngés. Amerika máig nem tudja megemészteni ezt a kudarcát, és a leghajmeresztőbb provokációk szításától sem riad vissza, csakhogy a Krím hovatartozásának kérdését napirenden tarthassa, újra és újra előráncigálhassa.
(4) Az ottani, kiemelt stratégiai fontosságú orosz haditengerészeti támaszpontra való tekintettel Szevasztopol városa mindig is különleges státuszt élvezett. Ez még a hat évtizedig tartó ukrán uralom alatt sem változott. Így 2014. március 18-án hárman írták alá a Krím visszatéréséről szóló szerződést: az orosz államfő, valamint a krími autonómia parlamentjének elnöke és az autonómia miniszterelnöke mellett a szerződést aláírta Szevasztopol polgármestere is. (A két nappal korábban megtartott népszavazás eredményeit is külön összesítették Szevasztopolban.)
A szerződés aláírását követően Oroszország – mint immár okafogyottat – szinte rögtön felmondta Ukrajnával a szevasztopoli támaszpont használatáról (eredetileg 2042-ig szóló) bérleti szerződést.
(5) A 2014 februári erőszakos, alkotmányellenes hatalomátvétel nyomán hatalomra került rezsim legitimitása megkérdőjelezhető. Ami pedig Ukrajna biztonságának amerikai és angol részről történt szavatolását illeti: 2006-tól kezdve (noha Ukrajna elnöke akkor a Nyugat-barátként ismert Viktor Juscsenkó volt), észtországi NATO-támaszpontokon, AMERIKAI ÉS BRIT OKTATÓK RÉSZVÉTELÉVEL SZÉLSŐSÉGES NACIONALISTA FIATALOK FEGYVERES KIKÉPZÉSE FOLYT. Victoria Nuland akkori amerikai helyettes államtitkár (ma külügyminiszter-helyettes) 2014 elején maga tárta föl: AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK KORMÁNYA, 2009 ÉS 2013 KÖZÖTT ÖTMIILLIÁRD DOLLÁRT KÖLTÖTT Viktor Janukovics törvényesen megválasztott (ám Nyugaton oroszbarátként elkönyvelt) UKRÁN ELNÖK HATALMÁNAK MEGDÖNTÉSÉRE. A Majdan néven elhíresült, három hónapig tartó erőszakos, véres zavargások során A KIJEVI AMERIKAI NAGYKÖVETSÉG TEVŐLEGES – IRÁNYÍTÓ – SZEREPET JÁTSZOTT AZ ESEMÉNYEKBEN, 50 és 300 dollár közötti napidíjat fizetett a zavargások minden egyes résztvevőjének, heti 20 ezer dollárt fordított a tüntetők ellátására, rendszeres katonai jellegű felkészítéseket, továbbképzéseket tartottak. Ugyanez vonatkozik a sajtó munkatársaira is.
Ha már Oroszország „jogsértésén” lovagolnak, akkor erre sem árt visszaemlékezni. Az, hogy a Budapesti Memorandum nemzetközi jogi érvényű dokumentum lenne, ugyanolyan arcpirító, szemenszedett hazugság, mint az, hogy Oroszországnak, a minszki megállapodások egyik szavatolójának VÉGRE KELLENE HAJTANIA az abban foglaltakat. Ez is, és „a Krím annektálásával végrehajtott nemzetközi jogsértés is” VALÓJÁBAN OROSZORSZÁG MEGBÉLYEGZÉSÉT, GAZDASÁGÁNAK GYENGÍTÉSÉT CÉLOZZA.
(6) Egy igen lényeges momentum – valamiért – elsikkad. A 2014. március 16-i – világszerte „orosz annexiónak” rágalmazott referendum SZAVAZÓCÉDULÁIN ugyanis KÉT LEHETŐSÉG KÖZÜL LEHETETT VÁLASZTANI. Az egyik lehetőség volt az Oroszországhoz történő visszatérés. A MÁSIK LEHETŐSÉG AZONBAN AZ, HOGY A KRÍM (illetve Szevasztopol) MARADJON UKRAJNA RÉSZE.
Az annexió azt jelenti, hogy egy idegen állam elfoglal és magához csatol egy másik országot, vagy annak egy részét, A HELYI LAKOSSÁG MEGKÉRDEZÉSE NÉLKÜL, AKARATA ELLENÉRE. Itt azonban megkérdezték a lakosságot, ÉS AKI AKARTA, AZ KIFEJEZHETTE AZT AZ AKARATÁT, HOGY A FÉLSZIGET MARADJON UKRAJNA RÉSZE. Azok a nyugati hatalmak, akik a leghangosabban kárognak amiatt, hogy a Krím népe – hat évtizednyi, a korabeli szovjet alkotmány értelmében is törvénytelen, jogsértő elszakítottság után történelmi igazságot szolgáltatott önmagának – ha még maradt valami bennük az erkölcsösségből, a szégyenérzetből, jobban teszik, ha magukba szállnak. A németek, Merkel banyával az élen, mielőtt hetet-havat összehordanak a Krím orosz annektálásáról, ELŐBB ANNAK A (sosem volt) NÉPSZAVAZÁSNAK AZ EREDMÉNYÉT ISMERTETIK, AMELYEN AZ NDK LAKOSSÁGA MEGSZAVAZTA A GAZDAGABB ÉS SZERENCSÉSEBB TESTVÉRHEZ VALÓ BEOLVADÁST. Mert, ugye, a keletnémetek „vissza akartak térni” a többi némethez. Ha ez üdvözlendő, akkor miért bűn az, ha az Ukrajnának ajándékozott területen élő oroszok, a gyilkos mostohájukká váló országból visszamenekültek oda, ahonnan, pár évtizeddel korábban, AKARATUK ELLENÉRE, KISZAKÍTOTTÁK ŐKET?
Azok a nyugati hatalmak, a NATO pedig, akik LANKADATLAN BUZGALOMMAL DOLGOZNAK AZON, HOGY ROMÁNIA MÁSODSZOR IS – és végleg – BEKEBELEZHESSE MOLDOVÁT, azért felüthetnék a történelemkönyvet. Hogyan is zajlott Moldova (akkor: Besszarábia) román annektálása 1918. március 27-én, amely helyzet RESTAURÁLÁSÁN most dolgoznak. Vessék össze a Krím „orosz annexióját” azzal, ahogy a katonailag már megszállt Besszarábia önjelölt parlamentjének épületét azon a napon a román hadsereg – tankokkal, ágyúkkal – körbevette, az ülésterembe pedig román katonák nyomultak. És úgy kellett megszavazni a Romániával való „újraegyesülést”. (Öt parlamenti képviselőt pedig, akik erre nem voltak hajlandók, a falhoz állítottak és agyonlőttek.) Mindezt pedig azért, hogy a NATO-tag Romániához csatolandó tartományban azonmód NATO-támaszpontokat lehessen létesíteni, közelebb az orosz határokhoz.
Tehát, mint említettem, OTT VOLT A LEHETŐSÉG. A Krím lakossága, ha akarta volna, tömeges szavazataival, MEGAKADÁLYOZHATTA VOLNA A KRÍM „OROSZ ANNEXIÓJÁT”. A népszavazás eredményei azonban, százalékban kifejezve, így alakultak (zárójelben az Ukrajnára adott szavazatok aránya: Krím: 96,66 (2,51) Szevasztopol: 95,5 (3,38).
Hol itt a probléma akkor? AZ EMBEREKET MEGKÉRDEZTÉK, VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉGET IS HAGYTAK NEKIK. Elsöprő többségük Oroszországot akarta. Hogy miért? – erről őket kéne megkérdezni. Tudnának mondani sok olyasmit, amitől a kétkedők szája tátva maradna – akik ilyesmiket eddig még csak el sem tudtak volna képzelni. Amikor két nappal később a Krím és Szevasztopol visszatért Oroszországhoz, CSAK AZ TÖRTÉNT, AMIT AZ EMBEREK KÖZÜL SZINTE MINDENKI AKART. Népszavazás volt. Márpedig a nép szava – Isten szava.
A kétkedőknek: 1. A krími tatárok 77 %-a is Oroszországra szavazott. 2. Két hónappal később a Donbassz lakosságának is mintegy 90 %-a az Ukrajnából való kiválásra szavazott (szavazott volna ott is Oroszországra, ha nincs Moszkvából, a kiismerhetetlenül és a kívülálló számára felfoghatatatlanul taktikázó orosz vezetés részéről az ellengőz). Pedig ott nem voltak orosz csapatok, a lakosság védtelen volt, az ukrán hadsereg büntetőexpedíciója már megindult, települések sorát pedig már el is foglalták. Krasznoarmejszk városába a népszavazás napjának kora reggelén nyomult be az ukrán hadsereg, akik géppisztolysorozatokkal kergették szét a népszavazásra már gyülekezőket. Kramatorszkba a nap folyamán törtek be pénzszállító páncélosokba rejtőzött ukrán fegyveresek, és nyitottak tüzet a szavazásra várókra: egy fiatalember életét vesztette, tucatnyi volt a sebesült. (Többek között ez is indokolta az orosz katonai jelenlétet a Krím-félszigeten.)