Etnikai gettók kialakulásától óvó szocdem miniszterelnök, döbbenetes utcai erőszakhullám, teret hódító jobboldali nézetek – fontos döntés előtt állnak a svéd választók szeptemberben – erről ír a Mandiner.
Látszólag cseberből vederbe készül Svédország – szeptember 11-én a két négypárti koalíció között fele-fele arányban megosztott parlamentet minden bizonnyal lecserélik egy újabb fele-fele arányban megosztott nyolcpárti parlamentre.
A potenciális miniszterelnökök személye nem kelt különösebb meglepetést: vagy tovább kormányoz a tavaly ősszel nagy nehezen a Sager-palotába oktrojált szociáldemokrata Magdalena Andersson, vagy a hagyományos váltópártot, a Mérsékelt Egységpártot (M) vezető Ulf Kristersson váltja őt.
Az izgalmak tehát nem itt, hanem ott kezdődnek, hogy minden valószínűség szerint most először sikerül a svéd politikai struktúrába integrálni a jobbközép pártok középre húzásával kialakult űrben nagyra növő Svéd Demokratákat (SD), amely párt egyébként az Európai Parlamentben a lengyel kormánypárttal ül együtt az Európai Konzervatívok és Reformisták frakcióban.
Jimmie Åkesson konzervatív pártja eleddig visszakézből lefasisztázott páriaként vegetált a maga 62 képviselőjével a 349 fős Sveriges riksdagban, bevándorláspolitikai nézeteiket azonban az utóbbi néhány évben a jobboldali fősodorba lendítették a no-go zónák és a borzasztó bűnözési adatok.
A jobboldal többi pártja emiatt kiegyezett vele, így a Svédországi Szociáldemokrata Munkáspárt (S) vezette baloldali pólusnak 2014 óta először ismét van váltópártja.
A baloldali és jobboldali pólust jelenleg 50–49 százalékon mérik, hibahatáron belül a baloldal javára. A kormányzó szociáldemokraták továbbra is a legnépszerűbbek, de 29 százalékos támogatottságuk folyamatosan olvad, tavasszal még 30 felett volt. A második az immáron 20 százalékos Svéd Demokraták, amelynek nyár eleje óta tartó népszerűség-növekedése augusztus elejétől felgyorsult.
Véget értek tehát azok az idők, amikor a svéd jobboldalt a legolcsóbb nácizással távol lehetett tartani a kormánykeréktől, a választók negyedét-ötödét pedig ki lehetett zárni a politikai döntéshozatalból.
A változó közhangulatban már a megtestesült politikai fősodor a szociáldemokratákkal is egyre bevándorláskritikusabb hangokat ütnek meg.
Anders Ygeman bevándorlásügyi miniszter nemrég olyan törvényjavaslatot nyújtott be, amely részben átvenné a dán példát, és korlátozná a bevándorlók számarányát a legveszélyesebb környékeken. A dán „gettóellenes törvény” 2018 óta van életben, és azt írja elő, hogy 2030-ra egy lakónegyedben se legyen 30 százaléknál magasabb a „nem nyugatiak” aránya, ezt a törvényt pedig a dánok – mint az a számos kilakoltatásból látszik – komolyan is veszik. Ygeman ráadásul nem egyszerűen a bevándorlók, hanem a „nem nordikus” lakók arányát korlátozná – ha egy magyar miniszterelnök mondana ilyet a „nem Duna menti” népekről, valószínűleg fajelméleti fejtegetésekkel vádolnák.
Magdalena Andersson ezt a törvényjavaslatot védte meg meglehetősen éles szavakkal, amelyek korábban legfeljebb a Svéd Demokraták környékén hangozhattak el büntetlenül: „Nem akarunk Svédországban kínai negyedeket, szomáli városokat és kis Olaszországokat.” Sietve hozzátette persze, hogy a svéd gettóellenes törvény azért enyhébb lesz a dánnál: „Nem telepíthetünk át kényszerrel embereket. Anders Ygeman ilyesmit nem javasolt. De szeretnénk több kevert területet látni, és azt szeretnék, ha Svédország-szerte a svéd lenne a természetes nyelv.”
https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20220905-utkereses-elott-a-sved-politika