Bár az utóbbi időszakban megindult az ukrán gabonaexport, az eddigi adatokból mégis az derül ki: a tavalyi mennyiségnek csupán a felét adta el Ukrajna külföldi vevőknek. Ráadásul a nemzetközi várakozásokkal ellentétben jórészt nem az éhező afrikai országokba került az ukrán gabona, hanem Törökországba és Európába.
Február végén tört ki a háború Ukrajna területén, a hazai és a nemzetközi sajtó azóta napi részletességgel, szinte percről perce tudósít a harci cselekményekről. A háborúnak az ukrán gazdaságra gyakorolt hatásáról azonban alig esik szó, pedig a helyzet valójában drámai.
Adjatok kilencmilliárdot havonta!
Ukrajna augusztus végén tulajdonképpen államcsődöt jelentett, adósságait ugyanis nem törlesztette maradéktalanul. Hitelezőinek egy része haladékot adott, így Ukrajna lényegében átütemezhette adósságának visszafizetését. Erre pedig azért volt szükség, mert Ukrajna a háború miatt messze nem tudja megtermelni saját fenntartási költségeit.
Ukrán állami közlés szerint havonta kilencmilliárd dolláros nemzetközi támogatásra volna szükségük a költségvetés hiányának fedezésére. A nagyságrend érzékeltetése végett ez átszámítva 3600 milliárd forintot jelent. Minden egyes hónapban. A szárazság és a háború miatt az áram- és az energiaárak, így a szállítási költségek is az egekben vannak.
Az érzékeny pont
Az ukrán gazdaság végletes megrendülése – a megannyi anyagi veszteség és emberáldozat mellett – nem utolsósorban azért következett be, mert a harcok miatt Ukrajna fontos ipari területeket és gazdasági lehetőségeket vesztett el. Példaként az export hozható fel. A háború előtt Ukrajna kivitele elérte az ország GDP-jének, bruttó hazai termékének negyven százalékát, a két húzó termékcsoportot pedig a kohászati anyagok és a gabona adták. A háború ugyanakkor mindent felborított. A két legfontosabb kohászati üzem Mariupolban működött, ezek a harcokban a földdel váltak egyenlővé, de nem sokkal jobb a helyzet a gabona ügyében sem.
A gabona korábban (szárazföldi és más vízi utak mellett) jórészt a Fekete-tengeren hagyta el Ukrajnát, ráadásul nem is csekély mennyiségben. Ukrajna ugyanis eddig a világ ötödik legnagyobb búzaexportőre volt, de jelentős szereplőnek számított a kukorica és az árpa világpiacán is. A július 22-én aláírt egyezmények részint feloldották a szállítási gondokat, ezek helyi tűzszünetet garantálnak, így az ukrán gabonaszállítmányok útnak indulhatnak három város, Odessza, Csornomorszk és Pivdennij kikötőiből a Fekete-tengeren.
Nagy az elmaradás
Bár Ukrajna most már összességében egyre több gabonát exportál, a mennyiség még mindig bőven elmarad a korábbitól. Hivatalos közlés szerint idén augusztus végéig 3,4 millió tonna gabonát vitt ki Ukrajna, a teljes mennyiség felét augusztusban. Ehhez képest tavaly ilyenkorra már hétmillió tonna ukrán gabona jutott el külföldi vevőkhöz, az augusztus pedig majdnem négymillió tonnás exportot hozott.
Érdemes megjegyezni, hogy a nemzetközi várakozásokkal ellentétben nem Afrikában kötött ki a tengeren szállított ukrán gabona döntő része. A legnagyobb vásárló Törökország volt: a 36 regisztrált vízi szállítmányból 16 a törököknél ért partot. A célállamok között volt még mások mellett Olaszország, Németország, Románia, Írország, valamint Irán, Dél-Korea, Egyiptom, Dzsibuti és Szudán is. Utóbbi volt az egyetlen szubszaharai címzett.
Az országok listája azzal együtt is árulkodó, hogy köztudott: a tengeri szállítmány partot érésének helye nem feltétlenül jelenti azt, hogy ott is használják fel a termékeket.
A vízi út megnyíltával Ukrajna nagyjából havi négymillió tonna gabonát és olajos magvat exportálhat a Fekete-tengeren, kérdés azonban, hogy maradéktalanul kimerítik-e majd a lehetőségeket.
https://magyarnemzet.hu/kulfold/2022/09/hol-az-ukran-gabona-docog-az-export