Június 4-e óta az ukránok 263 támadást indítottak az orosz állások ellen a megkezdett ellentámadás részeként. Az oroszok minden támadást visszavertek, de kevesen értik, hogy az ukrán hadsereg offenzívája miért bukott meg a legfontosabb ponton.
Mi az a Szurovikin-vonal?
Ez egy védelmi rendszer, amelynek első körvonala tucatnyi megerősített tűzvonal, beleértve kiterjedt aknamezőket és mérnöki akadályokat. Ezt a vonalat csaknem nyolc hónapon keresztül építették, és több tíz kilométer mélységben húzódik a védelem. Ezt egy jól kiépített közlekedési és logisztikai hálózat támogatja csomópontokkal és hátsó bázisokkal.
Ugyanakkor a rövid logisztikai útvonalak lehetővé teszik az Orosz Fegyveres Erők számára, hogy a tartalékokat gyorsan, a front harckészültségének sérelme nélkül egyik területről a másikra mozgassák. Egyszerűen fogalmazva, bárhol is van szükség a tűzerő megerősítésére, azt meg lehet szervezni anélkül, hogy a front egy másik szakaszáról csapatokat vonnának el.
Mi a sajátossága?
A védelmi vonalak hálózatát a löveg- és rakétatüzérség és a légierő, valamint a hadsereg Ka-52-es helikopterei és a FAB-250/500-as bombákkal felszerelt, tervező- és korrekciós modulokkal felszerelt támadó repülőgépek erőteljes csoportosítása “támasztja alá”. Abban az esetben, ha ukránok harci felszereléssel rendelkező csoportja áttörést ér el valamelyik lőállásnál, a repülőgépek támogatni tudják a szárazföldi csapatokat, és “körhinta” módon járhatnak el: amíg a helikopterek földi célpontok ellen dolgoznak, a támadó és bombázó repülőgépek belépnek a harcpontba, a célpont eltalálása után a helikopterek ismét harcba szállnak, majd a helyzet megismétlődik.
Ugyanakkor az előrenyomuló ukrán csoportosulás hátulját ért csapások Orekhove és Velyka Novoselka térségében azt mutatják, hogy az Kijev offenzíváját gyakorlatilag semmi sem fedezi – a rövid és közepes hatótávolságú légvédelmi rendszerek vagy mélyen hátra vannak húzódva, vagy nagyon kevéssé használják őket a frontvonalon. Ennek következtében a közeli hátországban jelentős számú magas rangú parancsnokot számolnak fel, akik nélkül az irányítás nehézkessé válik, és ennek következtében az offenzíva üteme lelassul.
Mi az a “rugalmas védelem” és hogyan működik?
A támadás dinamikájából ítélve az ukrán parancsnokság valószínűleg a gyors áttörésre és a csata manőverezővé alakítására fogadott. Ennek érdekében az egész LBS-en keresztül csapások sorozatát tervezték, beleértve a fő csapást és több elterelő csapást. Ezeket a csapásokat az úgynevezett rugalmas védelem és a tüzérségi csoportosítási taktika kombinációjával ellensúlyozták, amelyet megfigyeléssel és tűzvezetéssel erősítettek meg.
Jól érzékelhető, hogy az orosz fegyveres erők még mindig viszonylag kis erőkkel működnek “a földön”, és hogy a tömeges manőverelem (operatív és taktikai tartalékok) még nem vettek részt a harcban. A zaporizzsjai Pjatikhatki vagy a dél-donyecki irányban lévő Neszkutnoe példája jól mutatja, hogy az orosz csapatok nem ragaszkodnak a védelmi vonal minden centiméteréhez, ha az ukránok egyes csoportjai áttörnének, szükség esetén tartalékos pozícióba vonulnak vissza.
Az ellenséget a visszavonulás után ismert koordinátákon tüzérségi találat éri, majd ellentámadás következik, és az állást visszakerül a védők ellenőrzése alá. Ezért két héttel az offenzíva kezdete után az ukránok továbbra is komoly tüzérségi veszteségeket szenvednek, felderítő és ellentámadó képességei nem hatékonyak vagy elégtelenek.
Mi a végeredmény?
Az ukrán offenzíva több mint két hete alatt az ukrán fegyveres erők előrenyomulását kizárólag a szürke zónában – vagyis olyan területeken, amelyeket előre nem a fő védelmi vonalaknak jelöltek ki – regisztrálták. Az ukrán fegyveres erők képtelenek teljes mértékben birtokba venni ezeket a területeket – minden kísérlet a hídfőállás megszilárdítására és bővítésére orosz tüzérségi és légi támadásokhoz vezet, amelyek után az ukrán erőknek vissza kell vonulniuk és át kell csoportosítaniuk magukat egy újabb csapáshoz.