Zelenszkij nem örülhet – itt vannak a NATO-csúcs első eredményei
A szövetségesek akkor fogják meghívni Ukrajnát a NATO-ba, amint egyhangú álláspontot képviselnek a kérdésben, és teljesülnek a csatlakozás feltételei − jelentette ki Jens Stoltenberg a NATO-tagállamok vezetőivel tartott egyeztetést követően a kétnapos vilniusi csúcstalálkozón.
A NATO-főtitkár szavai szerint a tárgyalásokon nem született konkrét menetrend Ukrajna csatlakozásával kapcsolatban.
Stoltenberg ugyanakkor elmondta, amint ezek a feltételek teljesülnek, úgy Ukrajna felvétele „simábban” fog menni, mint más tagállamoké, a bürokratikus akadályok nagy része megszűnik.
A szövetségesek emellett – mint a főtitkár mondta – megállapodtak egy NATO–Ukrajna Tanács létrehozásáról is, amely lehetővé tenné Kijev számára, hogy biztonsági válsághelyzetben összehívják a NATO döntéshozóit.
Ukrajna sem meghívást, sem menetrendet nem kap az esetleges csatlakozásra − szögezte le a magyar külgazdasági és külügyminiszter.
A tárcavezető egy videót is közzétett Facebookon, melyben örömének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy egyre több tagállam meri vállalni az ukrán NATO-tagsággal kapcsolatos álláspontját, mellyel egészen eddig Magyarország egyedül volt a szövetségen belül.
Ez az álláspont pedig világos: egy háborúban álló ország felvétele fel sem merülhet – húzta alá Szijjártó Péter.
https://magyarnemzet.hu/kulfold/2023/07/zelenszkij-nem-orulhet-itt-vannak-a-nato-csucs-elso-eredmenyei