Ifjabb Soros még több országban kíván káoszt teremteni

Alex Soros várhatóan az apja által kitaposott úton jár majd tovább

Alex Soros veszi át Soros György helyét a Soros-birodalomban, aki azt is bejelentette, hogy az eddigieknél is több pénzügyi támogatásra számíthat az amerikai baloldal, és világossá tette: azt akarja, hogy Amerika még komolyabban háborúzzon.

Alex Soros várhatóan az apja által kitaposott úton jár majd tovább, bár fiatal korából fakadóan az alapítványhálózata tevékenységének intenzitása persze nőhet.

Az elmúlt években, de különösen a háború kitörése óta Alex soros szemmel láthatóan dolgozott személyes kapcsolatai kiépítésén a világ számos pontján, köztük a soros-alapítványok kiemelt tevékenységi területein, azaz a nyugat-Balkánon (Albánia, Észak-Macedónia, Koszovó) és Ukrajnában.

Az elmúlt egy évben többek között Olena Zelenszkával, az ukrán elnök feleségével, Denisz Smihal miniszterelnökkel, valamint Dmitro Kuleba külügyminiszterrel is találkozott, így várhatóan a Soros-hálózat fejeként is kiemelt figyelmet fordít majd az ukrán kérdésre.

Soros tevékenységében keverednek az ideológiai és pénzügyi megfontolások. Soros politikai célja az, hogy az úgynevezett „zárt” társadalmakat kinyissa, ami a gyakorlatban a fennálló, a milliárdos nézeteinek nem megfelelő rendszerek megdöntését jelenti, általában konkrét alternatíva nélkül.

A régi rendszerek helyén keletkezett politikai űr azonban nemcsak a „nyílt társadalom” nézeteinek terjesztése előtt nyit terepet, de ezzel párhuzamosan befektetési lehetőséget is teremt a milliárdos, illetve partnerei számára.

https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20230716-a-soros-birodalom-mostantol-meg-tobb-orszagban-probal-kaoszt-teremteni