A drámainak ígérkező vilniusi NATO-csúcs valóban drámai lett, drámai módon semmitmondó, látványtechnikai mutatvány
A drámainak ígérkező vilniusi NATO-csúcs valóban drámai lett, drámai módon semmitmondó, látványtechnikai mutatvány. Világunkban a narratíváknak rendkívüli jelentőségük van, hisz az áttekinthetetlenül komplex világ elbeszélhetőségének ez a fő eszköze.
Egy narratíva nem más, mint egy értelmezési keret és egy vele összehangolt fogalomkészlet egysége, vagyis ha viszonylag rövid idő alatt jelentősen módosul egy diskurzustér fogalomkészlete, ez azt jelzi, hogy valami fordulat történt, vagy legalább is készül.
Az angol hadügyminiszter a vilniusi NATO-csúcson rendkívül rövid idő alatt olyan megrendítő módon változtatta meg eddig használt fogalomkészletét, hogy ha semmi más nem történt volna mostanában (történt), ez is éppen elég volna ahhoz, hogy eltöprengjünk a fordulat mélyebb összefüggésein.
Ben Wallace a tanácskozáson úgy nyilatkozott, hogy az ukrán elnöknek végre be kellene látnia, hogy a NATO nem az Amazon online fegyvereket szállító csomagküldő szolgálata. E téves nézetének korrekciója után pedig esetleg azzal demonstrálhatná, hogy végre „jó útra tért”, hogy hálásan megköszönné az Ukrajnának nyújtott, most már több mint kétszázmilliárd dollárnyi támogatást.
A kétségtelen szellemes iróniával megfogalmazott „üzenet” attól az Egyesült Királyságtól érkezett, amely eddig talán még az amerikai birodalom „héjáinál” is radikálisabb lépéseket sürgetett Ukrajna felfegyverzését és Oroszország bármilyen áron való térdre kényszerítését illetően. Valami tehát változóban van, és a radikális retorikai fordulat feltehetőleg nem csupán egy eseti történés volt, hanem a fogalomkészletben és ezzel párhuzamosan az értelmezési keretben elkezdődő, következésképp az egész narratívát átalakító változások előhírnöke.
Mint ahogy az sem pusztán a véletlen műve, hogy az egész globális média „felkapta” azt az ikonikus képet, amelyen a NATO-csúcs részvevői vidáman „partiznak”, miközben az ukrán elnök, mint valami az úri társaságba nem illő kellemetlen vidéki rokon, egy gyámoltalan „lúzer” tanácstalanul ácsorog a neki hátat fordító és rá ügyet se vető globális elit „szélén”.
Történik mindez azzal az ukrán elnökkel, aki az elmúlt egy év során globális szupersztár volt, és Davosban vagy az amerikai kongresszusban már azért is súlyos elmarasztalás járt, ha kiderült, hogy valamelyik részvevő nem elég lelkesen és/vagy nem elég kitartóan vastapsolt neki. Az elmúlt egy év során egy ilyen a „kiközösített lúzer magányossága” című mutatvány abszolút elképzelhetetlen lett volna.
És szintén merő „véletlenségből” ezzel egy időben derült ki az is, hogy a CIA és az orosz megfelelője az SVR legfőbb vezetői között már olyan „intim liaison” bontakozott ki, amely azt is lehetővé tette, hogy az amerikai fél minden információját megossza az orosz kollégákkal a Wagner-lázadás idején, azonnal világossá téve ezzel egyúttal azt is, hogy semmilyen szerepe nincs a lázadás megszervezésében. Mindebből, ha nagyon óvatosan is, de elvileg az is kiolvasható volna, hogy a háború talán lecsillapodóban van.
Bogár László közgazdász
https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20230717-fegyvert-online