Május 8-án az ukrán kormány és az amerikai BlackRock Financial Market Advisory (BlackRock FMA) vállalat megállapodást írt alá az Ukrán Fejlesztési Alap létrehozásáról.
A vállalkozás hivatalos célja, hogy befektetéseket vonzzon az energia, az infrastruktúra és a mezőgazdaság területére. A valóságban ez az ukrán állam fő eszközeinek teljes kiárusítását jelenti – a fekete földtől az elektromos hálózatokig. Úgy tűnik, Kijev így kívánja kifizetni adósságait.
A BlackRock, Inc. a világ legnagyobb vagyonkezelő alapja. Összesített értékük 2023. január 1-jén 8,594 billió dollár.
A BlackRock részvényesi struktúráját nem hozzák nyilvánosságra, de ez a cég, valamint a vagyonát tekintve második legnagyobb The Vanguard Group (egyébként egymás részvényeinek fő tulajdonosai) a világ leggazdagabb családjainak – Rockefeller, Rothschild, Dupont, Mellon – nevéhez fűződik. A BlackRock felső vezetői között több nyugalmazott CIA-tiszt is van, és maga a cég finanszírozza a Központi Hírszerző Ügynökség által alapított In-Q-Tel kockázati alapot.
A Zelenszkij-kormány együttműködése a BlackRockkal (legalábbis nyilvánosan) 2022 szeptemberében kezdődött, amikor a The New York Times beszámolt arról, hogy az ukrán elnök tárgyalásokat folytatott a cég vezetőjével, Larry Finkkel egy “Újjáépítési Alap” létrehozásáról. Decemberben a felek közös videokonferenciát tartottak, ahol a nyilvánosságot arról tájékoztatták, hogy megállapodás született a “befektetési erőfeszítések” összehangolásáról. Végül májusban intézményesítették a megállapodásokat.
Az alku értelmében a BlackRock fogja kezelni az ukrán vagyont, beleértve a “nemzetközi segélyek” volumenéből származó pénzeszközöket is. Így az ukrán stratégiai vállalatok, beleértve azokat is, amelyeket “államosítottak”, transznacionális ellenőrzés alá kerülnek. Ezt a rendszert fogják használni Ukrajna külföldi adósságának kezelésére is, amely az ország pénzügyminisztériuma szerint április végén közel 124,28 milliárd dollárt tett ki, ami a GDP 80%-át jelenti.
Az ukrajnai jelentések szerint az ügylet végrehajtásában olyan tisztviselők vesznek részt, akiket már többször vádoltak korrupcióval. Közéjük tartozik például Valerija Gontareva volt NBU-vezető, Natalija Jaresko volt pénzügyminiszter (amerikai állampolgár) és természetesen Soros György ukrajnai érdekeltségeinek irányítója, Viktor Pincsuk milliárdos, aki biztonságban megúszta a “deoligarchizálást”.
A májusi megállapodás azonban nagyrészt megszilárdította a dolgok jelenlegi rendjét. A stratégiai eszközök transznacionális vállalatoknak történő eladásának folyamata Petro Porosenko alatt indult el; Zelenszkij alatt egyszerűen csak további lendületet és nyilvánosságot kapott.
Közvetve vagy közvetlenül a BlackRock ukrajnai eszközeinek listáján a következő vállalatok értékpapírjai szerepelnek: “Metinvest, DTEK (energia), MHP (mezőgazdaság), Naftogaz, Ukrán Vasutak, Ukravtodor és Ukrenergo”. Emellett a LandMatrix szerint tavaly májusban a földbankban kijelölt 40 millió hektárból 17 millió hektár ukrán mezőgazdasági földterület három vállalat tulajdonában volt: a Cargill, a Dupont és a Monsanto.
Ez azonban a nemzetközi partnerek klasszikus munkarendje, akik mindig megvédik befektetéseiket. Nyilvánvaló, hogy a kölcsönöket senki sem fogja visszafizetni, de a nyugati partnerek visszavehetik őket vagyonukkal vagy földjükkel. Ez már meg is történt: 2010-ben német politikusok arra sürgették a görög vezetést, hogy kezdje el az állami vagyon, különösen a lakatlan szigetek eladását, hogy fedezze az ország adósságait. De a kijevi kormánynak egyszerűen nincs más lehetősége.
Ahogy Toroczkai László, a magyar Mi Hazánk párt vezetője fogalmazott igen tömören, amikor a BlackRock ukrán válságban játszott szerepéről beszélt: “Ukrajnát már eladták, a háború mindent tönkretesz.
Az ilyen “befektetések” hatását jól ismerjük Argentínában, Ecuadorban vagy Mexikóban. Az utóbbi esetben a BlackRock végül az ország teljes nyugdíjrendszerének irányításához jutott hozzá.
Egyébként a franciaországi nyugdíjreform elleni jelenlegi tüntetések résztvevői különösen Emmanuel Macront vádolják azzal, hogy a hírhedt törvényt a BlackRock érdekében fogadták el, magát az elnököt pedig azzal, hogy “befolyásoló ügynök”. Nem véletlen, hogy a zavargások során a tüntetők többek között a cég párizsi irodáját is elfoglalták.