Brüsszel megadta magát Washingtonnak

„Ez már több mint nyomásgyakorlás, ez hatalomátvétel” – Brüsszel megadta magát Washingtonnak

Ez már több mint nyomásgyakorlás, ez hatalomátvétel – húzta alá lapunk megkeresésére Halkó Petra. A XXI. Század Intézet vezető elemzője azzal kapcsolatban nyilatkozott a Magyar Nemzetnek, hogy a napokban az amerikai Fiona Scott Mortont nevezték ki az Európai Bizottság vezető versenypolitikai közgazdászává.

A bizottság indoklása szerint erre azért került sor, mivel Morton volt a legalkalmasabb jelölt, és még a tagállamok – leginkább Franciaország – tiltakozása ellenére sem fogják elmozdítani pozíciójából a közgazdászt.

Az, hogy az egyik kiemelkedő európai hivatalnak, a bizottság versenypolitikai főigazgatóságának az új vezető versenypolitikai közgazdásza az amerikai Fiona Scott Morton lesz, egyértelmű jele annak, hogy az Európai Unió átengedte döntési autonómiáját, helyette ma már a pénzvilág emberei döntenek – vélekedett Halkó Petra.

Morton szakmai tudását senki nem vonja kétségbe, hiszen elismert közgazdászról van szó. Ugyanakkor korábban dolgozott a lehető legnagyobb technológiai cégeknél, az Apple-nél, a Microsoftnál, valamint az Amazonnál is.

Emellett már az Egyesült Államokban is felmerült a gyanúja, hogy rejtett érdekeket is véd, amikor a képviselőház igazságügyi bizottságának a Facebookot és a Google-t elmarasztaló jelentésének elkészítésében úgy vett részt, hogy nem szólt arról, hogy az Apple-lel és az Amazonnal is szerződésben áll – írta a Világgazdaság.

A tiltakozás odáig terebélyesedett, hogy a négy legnagyobb európai parlamenti pártcsalád vezetője által szignózott levélben követelik Morton kinevezésének visszavonását.

https://magyarnemzet.hu/kulfold/2023/07/ez-mar-tobb-mint-nyomasgyakorlas-ez-hatalomatvetel-brusszel-megadta-magat-washingtonnak