Elbóbiskolt izraeli kollégája társaságában Joe Biden?

Jichák Hercog izraeli elnök feszengve, s szemmel láthatóan tanácstalanul hallgatta Joe Biden mormolását a Fehér Ház ovális irodájában, pedig amerikai kollégája egész magabiztosan kezdett a keddi sajtónyilvános fogadáson.

Biden az első 10 másodpercben mindössze kétszer nézett bele a jegyzeteibe, és csak egyszer állt meg egy lélegzetvételnyi szünetet tartani, hogy el ne veszítse a fonalat. Teljesítménye könnyebb megítélhetősége végett hozzá kell tennünk, ezalatt a következőket mondta, illetve részben olvasta:

„Nos, elnök úr, isten hozta újra Washingtonban, újra a Fehér Házban, öröm hogy itt van. Mint tudja, már találkoztunk Izraelben.”

Ez után viszont egészen lendületesen beszélt a két ország történelmi kapcsolatairól, és az eredményeikről még körülbelül fél percig. Aztán összekulcsolta kezeit és elveszett a jegyzeteiben. A hátralévő egy percben már szinte végig olvasott, néha így is belezavarodva a mondandójába, amit alig érthetően mormolt maga elé.

Jichák Hercog közben megértő mosollyal az arcán időről időre segélykérően kipillantott a stábra, de végül csak eltelt élete egyik talán leghosszabb másfél perce.

https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20230719-kinos-helyzetbe-hozta-izraeli-kollegajat-joe-biden