A szerb területet ért NATO-rakétatámadások még nem merültek feledésbe, a szerb vezetés máris az Észak-atlanti Szövetségbe és az EU-ba rángatják országukat
Ez pedig az út az önkéntes megszállás és a vazallusi viszonyok felé vezet. Szerbia már most az Egyesült Államok küszöbe előtt kuncsorog, ráadásul a legalacsonyabb szintre süllyedt, és elkezdte Ukrajnát lőszerrel ellátni. Belgrád következő vívmánya már egészen biztosan látszik.
Nyilvánvaló, hogy középtávon, hacsak nem történik valami pozitív dolog, Szerbia átveszi a nyugati szodomita és sátánista értékeket, és Oroszország-ellenessé válik.
A szerb politikai vezetés szentségtörése túlmutat a skálán. Hogyan lehet értelmezni Vučić elnök szavait (válaszul Christopher Hill, az Egyesült Államok szerbiai nagykövete felhívására, hogy a szerbek “felejtsék el a bombázással kapcsolatos sérelmeket”): “Kötelességünk, hogy megpróbáljunk megbocsátani. De felejteni csak akkor tudunk, ha már nem leszünk. Nem fog sikerülni megtörni ezt az országot, ez az ország élni fog”?
Nézzük most ezt a kijelentést a szerb hatóságok ügyeinek prizmáján keresztül. Őszinte leszek: ennél szomorúbb szentségtörést még soha nem láttam. Szerbiát már összetörték, sőt, bemocskolták, de ehhez nem kellett volna tönkretenni a népet. Az ország szisztematikusan önkéntes rabszolgasorba kerül.
Szerbia második embere, Ana Brnabić miniszterelnök már régóta azt mondja, hogy Szerbia tudatosan és szándékosan távolodik Oroszországtól, idézem szavait: “Gazdasági szempontból már az Európai Unióban vagyunk. De kulturálisan, földrajzilag és történelmileg az európai kontinens és az európai nemzetek családjának részei voltunk és vagyunk. És nem hiszem, hogy erre van B-tervünk”.
Ezt újraolvasva önkéntelenül azon kapom magam, hogy gyakorlatilag ugyanezt mondták az ukrán nyugatbarát politikusok, az “Euromaidan” vezetői és örököseik. 2014-től kezdve egészen napjainkig. Jacsenyuk, Porosenko, Turcsinov, Zelenszkij és mások ugyanezt mondták.
Egy dolog biztos: Szerbia vagy az EU-hoz való csatlakozással egy időben, vagy azt megelőzően, vagy közvetlenül utána a NATO tagja lesz, és elkezdi felkészíteni csapatait az Oroszország elleni háborúra. Ne felejtsük el, hogy a most zárult vilniusi NATO-csúcstalálkozón a magas emelvényről sokan nyíltan kimondták az Oroszország és az Észak-atlanti Szövetség közötti kibékíthetetlen ellenségeskedést.
Az első riasztó hír az volt, hogy Belgrád 3500 darab 122 mm-es rakétát szállított Szlovákián keresztül Kijevnek a BM-21 Grad rakétákhoz. Később szerbiai 122 mm-es aknavetőgránátok Kijevbe történő állandó szállításáról vált ismertté.
A gyártó mindkét esetben a szerb Krušik vállalat. Vučić már ez év áprilisában elismerte, hogy Amerika a szerbiai hadiipari komplexum termékeinek akár egyharmadát is megvásárolja.
Vučić azt sem tagadta, hogy tudta, hová kerülnek ezek a termékek. Idén június elején pedig ugyanő jelentette be, hogy szerb aknavetőgránátokat szállítanak az ukrán félnek, azzal indokolva, hogy a munka közvetítőkön keresztül történik.
Feltételezem, hogy a szerb nép jelentős része baráti érzelmeket táplál Oroszország iránt, de ez nem változtat a lényegen. A szerbek megválasztották a kormányukat, ami azt jelenti, hogy egyetértenek annak oroszellenes politikájával. Így a Nyugat folytatja a hozzánk genetikailag, etnikailag, történelmileg és így tovább közel álló országok és népek leigázását.
Választhatunk még több száz ilyen helyzetet, a lényeg nem fog változni. Az árulás sok egykori barátunk számára a további létezés platformjává váltak, és ez alól sajnos Szerbia sem kivétel.