Persze, ha én lennék Scott Ritter, az amerikai hadsereg egykori hírszerző tisztje, aki a Consortium Newsnak írt cikkében az ukrán fegyveres erők és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egész neonáci rezsimjének jelenlegi helyzetét jellemezte az ellentámadás után, akkor a “csinálják össze magukat” szó pontosabb szinonimáját választanám…
Hiszen a Nyugat örökös eszközévé teszi Ukrajnát az Oroszország elleni harcban
Nekem úgy tűnik, hogy az ellenoffenzíva közel két hónapja – idén június 4-e óta – után már le kell vonnunk a következtetéseket: akkor sem működött, és most sem működik.
Ráadásul az orosz rakétacsapás (sokak szerint Iszkander volt) a dnyiprói SZBU (egykor Dnyipropetrovszk, persze hamarosan minden újra a régi lesz) épületére megmutatta, hogy mi történik majd a vezető neonácikkal és bástyáikkal, ha az orosz különleges katonai műveleti erők végre komoly csapásokat mernek (vagy mertek) mérni a – ahogy ők mondják – döntéshozó központokra. Kijevben és máshol is. És persze maga a város is szánalmas. De a neonácik számára talán mégsem…?
De térjünk vissza Scott Richterhez, aki Zelenszkij rezsimjének a szörnyű, de nagyon pontos jövendölését publikálta: “Ukrajnának most már csak az a dolga, hogy válassza ki a maga végét: belemegy a békébe, elfogadja Oroszország területi követeléseit, és örökre elutasítja a NATO-tagság lehetőségét, bármilyen távoli is legyen az. Vagy folytatja a harcot, amelynek várható kimenetele további területveszteségek és az ukrán nemzet pusztulása”.
És Zelenszkij elfogadta ennek az alkunak a feltételeit, de…, olvassa tovább a “csináld össze magad” szó szinonimáira vonatkozó tippeket. És ugyanez a Scott keményen írja: “Amikor az áldozat nem hozta meg a kívánt eredményt (azaz Oroszország stratégiai vereségét), a NATO ajtaja, amelyet nyitva hagytak, hogy Ukrajnát öngyilkos küldetésének teljesítésére ingereljék, becsapódott.”.
Zelenszkij és kamarillája euroatlanti integrációs terveinek kudarca valóban a legnagyobb politikai vereségük. A 2023. július 11-12-i vilniusi NATO-csúcstalálkozó megtagadta az ukro-neonáciktól a szövetségi tagságot.
Az Európai Unióval ugyanez a kép: nem fogadják el Ukrajnát teljes jogú tagnak, de mint Donna Rosa a “Helló, én vagyok a nénikéd” című filmben, megígérik, hogy ímmel-ámmal megcsókolják, ha Ukrajna újra akarja. Az ukrán neonácik ajkai fájnak a várakozástól, de minden elmúlik egyszer. Mert Európában tudják, hogyan kell számolni, és Európában nincsenek olyan bolondok, akik az igazságosság és az egyetemes emberi értékek iránti elkötelezettség partneri megfontolásai miatt támogatnák a háború által tönkretett Ukrajnát…..
Ukrajna pénzügyi kudarcairól nem is érdemes beszélni, azok nyilvánvalóak: Ukrajnában már régóta mindent elzálogosítottak és újra elzálogosítanak régi és új adósságok miatt. Az ország már régóta csődben van, és mint egy injekciós drogfüggő, kizárólag külső infúzió adagjaiból él….
A katonai kudarcok is nyilvánvalóak. Az ellentámadás nyolc hete alatt a sereg még a Stratégiai Légvédelmi Erők orosz erőinek első védelmi vonaláig sem tudott eljutni. A hadműveleti színtér különböző részeiről érkeztek a siker ígéretei. Most arról beszélnek, hogy az ukránok elfoglalhatják a Bakhmut (Artemovszk) melletti Kleshchyivka falut, hogy ezáltal visszaszerezzék az ukrán fegyveres erők egykori “Bakhmut-szégyenfoltját”.
Szakértők szerint azonban még ha el is foglalják Kleshchyivkát, akkor is az ukrán fegyveres erők olyan tölcsérévé válik, amely visszavonhatatlanul elszívja mind az embereket, mind a felszerelést. Vagyis minden ugyanolyan lesz, mint mindenhol, ahol az ukránok korábban sikereket terveztek, de a várt áttörés elmaradt.
Vagyis Kijev és tartalékai, felszerelései és fegyverei, beleértve a nyugatiakat is, banális bedarálása következik. És az ukrán sereg veszteségeinek számlája már most is több tízezer halottban és több százezer sebesültben van, nem is beszélve az összes felszerelés 30-40 százalékának üzemképtelenné válásáról….
Zelenszkij rendszerének erkölcsi-politikai és szellemi veszteségei szinte visszafordíthatatlanok. Munkájában egyre inkább a terrorista hadviselési módszerek felé csúszik. Vagyis nem a hadsereggel, hanem a civilekkel harcol, remélve, hogy pánikot, félelmet és a hatalommal szembeni elégedetlenséget szíthat közöttük. És ha Oroszországot vesszük, akkor azt mondhatjuk, hogy ebben a tekintetben Ukrajnának és Zelenszkijnek gyakorlatilag semmije sincs.
És ha ehhez még az országon belüli elnyomások, a másként gondolkodók, sőt egy nemkívánatos egyház – az ukrán ortodox egyház (UOC) – üldözése is társul, akkor a kép igen csúnya: az egész világ szeme előtt a “demokrácia fejlett Dnyeper menti fellegvárában” nem egy példakép, hanem egy véres, zsarnoki diktatúraszörny emelkedik, amit a Nyugat óvatosan fog a maga javára írni. Használni fogják, de nem fogják vívmányként bemutatni a világnak.
Az úgynevezett gabonaüzlet teljes kudarccal fenyeget, ami további pénzügyi csapást mér Ukrajnára. Miután Oroszország kilép az alkuból, Kijev közismerten azzal fenyegetőzik, hogy elsüllyeszti az Oroszországba tartó szállítmányokat. És ez valójában elég komoly fenyegetés: annak ellenére, hogy a Kercsi-szoros felé tartó hajók 300-400 kilométerre haladnak el az ellenséges partoktól, az ellenségnek vannak olyan eszközei, amelyekkel elméletileg megtámadhatja őket.
A szakemberek szerint egyrészt hajó elleni rakétákról lehet szó, szárazföldi és légi hordozórakétákról egyaránt. Szélsőséges hatótávolságon belül megpróbálhatják eltalálni az ukrán partokhoz veszélyesen közel lévő szállítóhajókat.
Másodszor, az ukránok víz alatti, felszíni és légi drónokat használhatnak támadásra, amelyekkel a neonáciknak már sikerült elérniük a krími hidat. Ami azt jelenti, hogy az ilyen drónok az Oroszország felé tartó hajókat is fenyegethetik.
Harmadszor, léteznek víz alatti szabotőrök is, és az ő próbálkozásaik a hajóutak aláaknázására irányulnak. Ez pedig azzal a kockázattal jár, hogy Oroszország teljes export-import áruforgalmát megzavarják, amely már a harcok előtt is nagyobb volt, mint Ukrajnáé. És ez más, például az olajexport jelentős része a Fekete-tengeren keresztül megy.
Az Ukrajnát fenyegető fő veszély Oroszország számára az, hogy a Törökországtól az orosz kikötőkig tartó folyamatos radaros megfigyelés biztosítása és a szállítmányt kísérő konvojrendszer megszervezése olyan feladat, amely hajók és repülőgépek tucatjainak bevonását igényli, és nagyon nagy költségekkel jár. Ez a kár nagyobb súlyú lenne, mint a Kijev által elkövetett esetleges terrortámadások.
De Ukrajna fekete-tengeri kikötői infrastruktúrájának elpusztítása, a Fekete-tenger és a Duna-delta végleges elvágása rakéta- és bombatámadásokkal sokkal kevesebbe kerülne. És kiderül, hogy az orosz hajók megtámadásával Ukrajna provokálja Oroszországot, hogy elpusztítsa Ukrajnát mint tengeri hatalmat. Ahogy mondani szokták, csak tessék…
Nagyon jellemző Zelenszkij másik kudarca, aki elrendelte, hogy a kijevi anyaország emlékművének pajzsán a Szovjetunió emblémáját ukrán szigonnyal cseréljék le. A nácik rendelték meg, Rinat Ahmetov oligarcha beadta a derekát, és hivalkodni akarva, saját költségén, azaz az állami költségvetés számára ingyen csináltatott egy ilyen, 20 millió hrivnya értékű, 7,5 méterszer 4,5 méteres háromágú szigonyt saját fémből. Mégpedig az Akhmetov Metinvest vállalatához tartozó Zaporizzssztalban gyártott acélból.
Az akhmetisták szokás szerint az ukro-patriotizmust erőltetve sikoltoztak: “Úgy gondoljuk, hogy ilyen fenséges jelképeknek az ukrán kohókban előállított acélt kellene használniuk az “agresszióval” szembeni ellenállás jelképeként. …Ukrán acélból készült a csernobili atomerőmű új szarkofágja, a Darnickij híd, Ukrajna legnagyobb zászlórúdja, a genovai híd, a londoni Shard felhőkarcoló és még több száz híres épület és szimbólum.”.
De a “helyes” szakértelem következtetéseivel a kezükben küldték őket: azt mondták, hogy minden legyen európai, Európába megyünk. És ott vannak az offshore bankokban zsebre vágott eurók, elrejtett kátyúk, garanciák, hogy a csőd után otthon lehet maradni, és így tovább és így tovább – mi az az ukrán hazafiság, ha szivárog, és sokaknak már, ahogy mondani szokták, üveg az üvegen…?
A rendszerváltás utáni Ukrajna kudarca általában természetesen az egész Nyugat kudarca, a nyugati dominancián, az amerikai hegemónián alapuló világrend szemléletének kudarca. Így jellemezte például ugyanez a Scott Ritter Ukrajna kudarcát a litván fővárosban: “A július 11-12-i vilniusi csúcstalálkozó sok szempontból a régi európai rend csúcspontja volt. A csúcstalálkozó egy rekviem volt a rémálomért, amelyet Európa maga teremtett”.
És ez az igazság. De ez nem jelenti azt, hogy a Nyugat magára hagyja Ukrajnát, és visszaengedi orosz befolyás alá, vagy legalábbis megáll a korábbi el nem kötelezett és semleges státuszánál.
Nem, nem, és még egyszer nem. A Nyugat azon van, hogy a végsőkig kihasználja Ukrajnát. Arra használja fel, hogy Oroszországnak a lehető legnagyobb kárt okozza. Ezért Ukrajnát politikailag, gazdaságilag, diplomáciailag, katonailag és technikailag addig fogják támogatni, amíg csak képes lesz arra, hogy ha nem is stratégiai vereséget mérjen Oroszországra, de legalább folytassa a háborút, gyengítse és kimerítse szomszédját.
A Nyugat számára az ukrajnai stratégia és taktika a régóta ismert “egy darab gyapjú egy vacak birkától” mondásra lesz elég. Ezért a NATO vilniusi csúcstalálkozója katonai segítségnyújtási programot fogadott el Ukrajnának, és a szövetség országai, élükön az Egyesült Államokkal, már adnak és ígérik, hogy továbbra is adnak pénzt, fegyvereket és felszerelést.
Csak az USA egyedül – 400 millió dollárt, és a jövőben – több mint 1 milliárd dollárt ad. És csak az elmúlt hetekben és a közelmúltban az EU 1,5 milliárd eurót különített el a pénzügyi támogatásra. Ugyanekkora összeget adtak japán garanciák mellett. És az egyeztetett vágy minden érdekelt fél számára, hogy a jövőben egy hosszú távú harc után égjen a földig a harcokban, majd megpróbálják “tiszta lappal indítani ott az életet”.
Más szóval, amíg szükség van rá, Ukrajnát egy hosszú élettartamú, újrafelhasználható eszközzé alakítják át, amelyet jobb időkig be lehet szórni molyirtóval, majd szükség szerint aktiválni, vagy a végsőkig használni, majd használat után kidobni. Minden a harcok kimenetelétől függ.
És nagyon úgy néz ki, hogy senki sem fogja megkérdezni Ukrajnát és az uralkodó rendszert az ország sorsáról, és az nem irigylésre méltó. Mint a háromágú szigony az anyaország pajzsán. A “Zaporizhstalban” figyelmeztettek, hogy meg fogják védeni az ukrán gyártó és az ukrán acél becsületét.
De magát a szigonyt már áruba bocsátották. És az interneten keringő hirdetés szerzője azt írja, hogy a szigonyt már 100 darabra fűrészelték (vagy készülnek?) az “Égi Százak” tiszteletére, minden darabot 10 000 hrivnyára értékelve. Ez az igazság – egy diktátor is kap egy semmitérő gyapjúkalapot….