Magyarország több gesztust is tett Ukrajnának az utóbbi időben, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pedig Kárpátaljára látogatott, ahol a magyar közösség vezetőire is szánt időt.
Habár pozitív fejleményről van szó, a kárpátaljai magyarok képviselői, illetve a szakértők sem túl derűlátók a kérdésben.
Magyarország több, gesztusként is értelmezhető lépést tett az utóbbi időben Ukrajnának. A legfontosabb: Novák Katalin aláírta Sándor Fegyir ukrán nagykövetjelölt befogadólevelét.
Mindenképp pozitív gesztusként értékelendő, hogy az ukrán elnök kárpátaljai látogatása során a magyarság központját, Beregszászt is felkereste, ahol találkozott a kárpátaljai magyarság intézményeinek vezetőivel.
A megbeszélésen írásban és szóban is megfogalmazták azokat a problémákat, amelyek a kárpátaljai magyarságot és az Ukrajnában élő többi kisebbséget is érintik. Többek között ilyen a nyelvhasználati és az anyanyelven való oktatáshoz való alkotmányos jogok biztosítása.
Az elnök ígéretet tett arra, hogy a háború után rendezik a felvetett problémákat – értékelte lapunk megkeresésére az elnöki vizitet a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ).
Korai még az öröm
Valóban lehet ez a kezdőlépés a feszült kapcsolatok rendezésére? Íjgyártó István korábbi kijevi nagykövet lapunknak elmondta, az elnöki vizit és a találkozó a magyarság vezetőivel kétségtelenül fontos gesztus, de azt is hangsúlyozni kell, hogy kizárólag a kárpátaljai magyaroknak szólt, ráadásul ezalatt jelent meg a magyar sajtóban a kétoldalú kapcsolatokat rendszeresen negatív színben feltüntető Mihajlo Podoljak elnöki tanácsadó rendkívül kellemetlen hangvételű és vádaskodó, a magyar vezetést pocskondiázó nyilatkozata.
Talán szimbolikus mozzanat, hogy a találkozóra a beregszászi Kossuth Lajos Magyar Tannyelvű Középiskolában került sor, az elnök is egy Kossuth-portré alatt beszélt. Ugyanakkor az oktatási törvény kisebbségi oktatásra vonatkozó részeinek teljes hatályba lépésével a középiskola sem Kossuth nevét nem viselheti, sem magyar tannyelvű nem lehet, legfeljebb osztályok vagy csoportok szintjén folyhat valamiféle anyanyelvű oktatás.
A sajtót máig rendszeresen követő Íjgyártó István viszot emlékeztetett rá, hogy a viszony elhidegülésével párhuzamosan rendszeressé váltak a Magyarországot és időnként a kárpátaljai magyarságot érintő, gyakran elfogult és méltatlan hangnemű támadások.
– Mivel jobbára már lezajlottak azok az események – például a NATO-csúcstalálkozó –, amelyek előzményeként vagy folyományaként Magyarországot és a magyar politikát vádolni lehetne, kisebb, ellentmondásos történetekkel igyekeztek borzolni a kedélyeket – húzta alá Íjgyártó István.
https://magyarnemzet.hu/kulfold/2023/08/volodimir-zelenszkij-a-kossuth-portre-alatt