Sojgu: A nyugati dominanciának vége

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter szerint az ázsiai, afrikai és latin-amerikai államok szerepe a globális színtéren megnőtt, mivel a nyugati katonai dominancia egyre csökken.

A miniszter kedden Moszkvában, a 21. Nemzetközi Biztonsági Konferencián tartott beszédében úgy érvelt, hogy Oroszország ukrajnai katonai művelete véget vetett a kollektív Nyugat dominanciájának a katonai szférában.

„Ahogy a múlt században a fasizmusnak a Vörös Hadsereg által Európában elszenvedett veresége erőteljes lendületet adott a gyarmatellenes mozgalmaknak szerte a világon, úgy a Nyugat által támogatott ukrán neofasiszták legyőzése is a modern neokolonializmus elleni küzdelem egyik tényezőjeként fog szolgálni” – mondta Sojgu.

A miniszter megjegyezte, hogy Oroszország jelenleg nemcsak Ukrajna fegyveres erői ellen, hanem az egész kollektív Nyugat ellen” harcol, amelyhez – tette hozzá – az utóbbi időben az ázsiai–csendes-óceáni térség több állama is csatlakozott.

A több milliárd dollár értékű külföldi fegyverzettel ellátott kijevi erőkkel való összecsapásai során Oroszország számos mítoszt eloszlatott a nyugati katonai színvonal fölényéről – mondta Sojgu.

Sojgu felvetette, hogy az Egyesült Államok arra használja fel az ukrajnai konfliktust, hogy megtömje védelmi iparának zsebeit azzal, hogy arra kényszeríti európai partnereit, hogy új termékeket szerezzenek be a Kijevbe küldöttek helyett.

https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20230815-sojgu-a-nyugati-dominancianak-vege-a-katonai-szferaban