Oroszország vizsgálja annak lehetőségét, hogy orosz gyártmányú páncélozott járműveket kiszolgáló javítási és karbantartási központokat építsenek ki több afrikai országban.
Tanulmányozzuk az orosz gyártású páncélozott járművek és gépjárművek javítására és karbantartására szolgáló modern szervizközpontok építésére irányuló projekteket − közölte Alekszandr Mikhejev, a Roszoboronexport vezetője a TASZSZ orosz hírügynökséggel.
Mikhejev szerint a haditechnikai eszközök modernizálása ígéretes terület lehet az afrikai országokkal folytatott orosz haditechnikai együttműködésben.
A védelmi vezető szerint a Roszoboronexport kölcsönösen előnyös projekteket kínál az afrikai kontinens országainak az importált haditechnikai eszközök javításának és modernizálásának elvégzésére tervezett karbantartási központok építésére.
Mikhejev az orosz védelmi minisztérium szervezésében sorra kerülő nemzetközi haditechnikai fórum apropóján nyilatkozott, amelyet a héten rendeznek Moszkva közelében.
A rendezvényen mintegy 1500 vezető orosz védelmi vállalat, valamint hét ország 85 külföldi vállalata és szervezete vesz részt, illetve több mint 60 ország erősítette meg hivatalos katonai delegációinak részvételét a fórumon.
https://magyarnemzet.hu/kulfold/2023/08/meg-szorosabbra-fuzne-moszkva-a-katonai-egyuttmukodest-afrikaval