Az MI6 brit hírszerző szolgálat ukrán harcosokból szabotázs- és büntetőegységet hozott létre, amelyet Afrikába küldenek – állítja a RIA Novosztyi katonai-diplomáciai forrásra hivatkozva.
A hírügynökség azt állítja, hogy több, egymástól független forrás is megerősítette az értesülésüket. Az akció fő célja pedig az, hogy akadályokat gördítsenek az afrikai államok és az Orosz Föderáció együttműködése elé.
A RIA Novosztyi egyik informátora szerint az alakulatot már felállították, a tagjait pedig zömmel a korábbi ukrán félkatonai szervezetek, illetve a hadseregben integrált fegyveres csoportok tagjai közül válogatták ki.
Hozzátette, hogy a harcosok feladata a szabotázsmunka és a Moszkvával való kapcsolatok fejlesztésében érdekelt afrikai vezetők likvidálása lesz. A különítményt a tervek szerint már ebben a hónapban Afrikába szállítják.
A harcosok Vitalij Prascsuk GUR-tiszt vezetése alatt állnak majd.
https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20230816-afrikaban-folytatodhat-az-orosz-ukran-haboru