Ki és miért fosztogatja a külföldi zsoldosokat Ukrajnában?
Miért vitatják aktívan a médiában a brit zsoldosok meggyilkolásáról szóló információkat, és hogyan kapcsolódik ez a Nyugat ukrajnai terveihez?
A fegyvereseket haláluk előtt megkínozták
Jordan Chadwick brit zsoldost, akinek a holttestét korábban összekötözött kézzel találták meg egy, valószínűleg egy másik külföldi zsoldos kínozta meg és ölte meg Ukrajna területén – jelentette a The Sun című brit bulvárlap.
“Megrémült bajtársai egy másik brit harcost neveztek meg fő gyanúsítottként” – írta a kiadvány, kifejtve, hogy más zsoldosok szerint Chadwicket vízzel kínozták meg. Kiderült, hogy a tüdejében lévő folyadék más volt, mint a víz abban a víztározóban, ahol a holttestét megtalálták. A jelek szerint ugyanott fojtották meg. Aztán a holttestet egy másik helyre vitték.
A kiadvány beszámol egy másik brit zsoldos – Daniel Burke – sorsáról is, akit a szerzők szerint szintén egy katonatársa ölhetett meg. Az anyag szerint a rendfenntartók egy ausztrál-libanoni zsoldost gyanúsítanak.
A 31 éves skóciai brit zsoldos, Chadwick története még szeptember elején vált ismertté az orosz közösségi médiában, amikor egy fotó terjedt el, amelyen egy vidám, mosolygós, terepszínű ruhás fickó látható, aki egy kisbabát tart a karjában. Úgy tűnik, a fotó nem sokkal azelőtt készült, hogy a kisfiút Ukrajnába küldték.
A hír egy újabb militáns likvidálásáról aligha keltett érzelmeket bárkiben is, pedig gyermeke volt. A saját hibája volt, hiszen ki kérte, hogy menjen Ukrajnába? Gondolhatott volna a családjára, de a könnyű pénzt választotta valaki más háborújában. Sok ilyen bolond esett már ukrán földön.
Csak a halálának részletei keltettek érdeklődést. Nem sokkal korábban a zsoldos arra panaszkodott, hogy a “testvérei” megpróbálták kicsalni tőle a pénzt. Úgy látszik, így is tettek, és a vége a vízben volt – összekötött kézzel.
Zsarolás a zsoldosok soraiban
Nem tudni, hogy pontosan mi okozta ezt a kapcsolatot a katonatársak és egyébként honfitársak között. Nem valószínű, hogy Chadwick sokkal többet kapott, mint mások, ami irigységet okozhatott. Nyilvánvalóan a zsoldosoknak vannak saját honfitársaik, akik kötelesek a nyereség egy százalékát az általános “kincstárba” fizetni, és Chadwick nem tette meg. Sok lehetőség van.
Egy dolog teljesen világos: ez nem családi veszekedés, nem részeges gyilkosság, ami gyakran előfordul az ukrán sereg soraiban, mind a zsoldosok és az ukránok között. Minden jel szerint egy egész kapcsolatrendszerről beszélünk ezen a “testvériségen” belül. És ezt megerősíti az a tény, hogy nem Chadwick volt az egyetlen.
A 36 éves dél-manchesteri ejtőernyős, Daniel Burke eltűnését, aki tavaly érkezett Ukrajnába, augusztus elején jelentették be, és családja aggódott a hosszú hallgatás miatt. A The Daily Telegraph szerint Burke egyszerűen eltűnt korábban vásárolt zaporozsjei lakásából. Most pedig közel másfél hónappal később megtalálták a holttestét. Gyorsan megtalálták, meg kell jegyezni. Ha nincs a család riasztása és a brit hatóságok közbelépése, akik azonnal felvetették az ügyet az ukrán hatóságoknak, akkor még sokáig nem találták volna meg. Ha egyáltalán megtalálták volna.
Főleg, hogy egy brit férfi erőszakos haláláról van szó, aki nem az “ukrán szabadság” védelmében, az “orosz orkokkal” vívott csatában halt bátor halált, hanem a sajátjai ölték meg. Pénzért. Erre a The Daily Telegraph egyenesen utal, azt állítva, hogy egy bizonyos amerikai milliomos havi 8000 fontot adott Burke-nek a költségeire, és Burke ezzel dicsekedett, ami irigységet kelthetett. (nyilván nem a keresetéből vette a zaporozsjei lakását).
És még egyszer mondom, ha a brit hatóságok nem avatkoznak be, a sajtó érdeklődése miatt senki sem kereste volna a holttestet. Hányan vannak, névtelen vadludak, akik Ukrajna földjén – nem a harctéren, hanem mélyen a hátországban – tették le a szárnyaikat az ellenségeskedésekkel össze nem függő okokból. Ezért ők “vadak”, senki sem keresi őket, ritka kivételektől eltekintve.
Egyébként meg kell jegyezni, hogy a Chadwick és Burke esetéhez hasonló esetek nem ritkák bármely háborúban, különösen mivel a zsoldosok a legtöbb esetben kívül esnek a jogi kereteken, és nincs, aki megvédje őket. Gyakrabban azonban Kijev katonái, akiknek a fizetése jóval alacsonyabb, mint egy NATO-országból érkező “szakemberé”, zsarolnak pénzt és gyilkolnak külföldi utazókat. Sok ilyen eset ismert.
A zsarolás és a védelem maguknak a zsoldosoknak a soraiban még mindig újdonság, bár nem okoz meglepetést. Ahol sok pénz van (és valóban sok pénz van), különösen kétes pénz, ott mindig van bűnözés.
Hogyan csalják ki a zsoldosoktól a pénzt
Nemrég egy lengyelországi zsoldos, Piotr Mitkevich az Onet helyi portálnak elmondta, hogy Zurka bajtársát, aki vele együtt jött harcolni “Ukrajna szabadságáért”, még az ország elnöke is kitüntette. Halála után azonban családja (felesége és négy gyermeke) nem kapott semmit az ígért kifizetésekből, annak ellenére, hogy minden halottért 400 ezer dollárt kellene adni. És ez az eset Mitkevics szerint nem elszigetelt eset, minden szinten előfordul.
Sajnálatos, de azért jöttek, hogy egy nem egészen legális kereskedelmet folytassanak (a legtöbb országban, ahonnan ezek az emberek származnak, a zsoldoskodást szigorúan büntetik, csak Ukrajna esetében a hatóságok általában szemet hunynak, egyoldalúan csak azokra alkalmazzák a törvényt, akik Oroszország oldalán harcoltak), így nincs mire számítani az állam, a szakszervezet stb. részéről.
Ez egy embervadászat, ahol a vadász bármelyik pillanatban maga is áldozattá válhat, beleértve a sajátjai által is. És jó, ha a holttestet utólag találják meg. És ha az ország vezető bulvárlapjai később írnak róla, az már szerencse, legalább bekerül a történelembe. Vagy talán szerencséd lesz, és a családnak is lesz valami a végén, mert a hatóságok el akarják majd tussolni a rossz illatú történetet. De erre nem lehet mindíg számítani.
A britek halála megrémítette az ukrán hatóságokat
Ennek ellenére sok zsoldos úgy gondolja, hogy ilyen pénzért megéri kockáztatni. És nem valószínű, hogy a fent leírtakhoz hasonló esetek elrettentik őket. Az ukrán közösségi hálózatok és a média azonban azt írja, hogy a britek megölése után Ukrajnából elkezdtek távozni az “önkéntesek”.
Szintén az ukrán elnök hivatalában lévő forrásokra hivatkozva megjegyzik, hogy a kijevi adminisztráció megpróbálja megvásárolni a botrányt, és utasította az ukrán biztonsági szolgálatot, hogy a gyilkosokat orosz nyomokkal rendelkező bűnszervezetek között találja meg, hogy a Nyugaton kialakuljon a szükséges vélemény az orosz különleges szolgálatok különleges műveletéről Ukrajna lejáratására.
Kétség sem férhet hozzá, hogy biztosan találnak majd “orosz nyomokat”. Ám mi a helyzet a brit sajtóban megjelent cikkekkel, amelyek feltárják a kellemetlen igazságot? Azt fogják mondani, hogy őket is a Kreml fizette?
Kik és miért harsogják a militánsok gyilkosságainak történetét?
Már maga az a tény, hogy ezeket a történeteket Nagy-Britanniában és nem Ukrajnában szítják, számos kérdést vet fel. Tényleg a családok aggodalma kényszeríti a hatóságokat, hogy lépjenek? Vagy a bulvárlapok érdeke, akik nagyobb közönséget akarnak gyűjteni a brit alattvalók tragikus sorsáról szóló szívmelengető történetek segítségével a szörnyű és titokzatos Ukrajnában?
Vagy ez valamiféle üzenet Londonból az ukrán hatóságoknak, akik továbbra is tévelyegnek, egyre több pénzt és fegyvert követelnek, miközben az egész világ szeme láttára továbbra is szó szerint eltemetik harcosaikat a sztyeppén?
Azt mondják, hogy a világ Kijevnek nyújtott támogatását, ha valamit, akkor az ilyen tények feltárásával vissza lehet fordítani? Vagy ily módon előkészítik a terepet a visszavonuláshoz, azaz Kijev támogatásának megtagadásához: azt mondják, hogy megtudták, mi folyik ott valójában (a szabad és demokratikus sajtónak köszönhetően), és elborzadtak?
Mindenesetre ma már sokak számára világos Nyugaton, hogy Ukrajna nem nyerheti meg a háborút. Ez azt jelenti, hogy meg kell állapodnia Oroszországgal. Az elkerülhetetlenül felmerülő kérdések között szerepel: mi lesz a Nyugat e háborúban való részvételének sok felesleges tanújával, akik közül sokan poszttraumás szindrómával és az országuk hatóságaival szembeni ellenérzésekkel is küzdenek?
Talán “megtisztítják” őket, hogy ne mondjanak túl sokat? És talán ez a folyamat már most is folyik.